A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Szülés - félelem nélkül

Évek óta parázs vita zajlik az otthonszülés és a kórházban levezetett szülés elkötelezett hívei között. Az egyik oldal a stresszmentes, szeretetteljes környezet pozitív hatásait hozza fel érvként, a másik oldal pedig a vészhelyzet esetén azonnali segítséget biztosító feltételek mellett áll ki. E két szempontrendszert egyesíti a hipnoszülés program, amellyel megvalósulhat a gyermek nyugodt és békés világrahozatala.

Fotó: Thinkstock

A módszer lényege, hogy speciális relaxáció segítségével rávezeti a nőket annak az ősi tudásnak az alkalmazására, amely minden asszonyban ott lakozik – vagyis a szülésre való tudatos ráhangolódásra, s ezáltal annak irányítására. Az alapfilozófia szerint minden embernek joga van éppolyan szeretetteljes és békés körülmények közt a világra jönni, mint amilyenben – ideális esetben – megfogant.

Elveszett kapcsolat
„A felgyorsult világ a figyelmünket belülről kifelé fordítja, a nagy jövés-menés közepette elfelejtünk elcsendesedni és felvenni a kapcsolatot a testünkkel – magyarázza Kuharcsik Réka szülésfelkészítő tréner. – E tendencia káros hatása a hétköznapokban is érzékelhető, ám egy olyan intenzív testi és lelki folyamat során, mint a szülés, fokozottan érvényesül.”

Ezt a befelé fordulást nehezíti a kötött kórházi rendszer és a rutinszerű beavatkozások sora. A szülés lefolyását nem az anya testének természetes ritmusa határozza meg. Aki felkészületlenül csöppen ebbe a kiszolgáltatott helyzetbe, könnyen megriad tőle.

„A tájékoztatás gyakori hiánya, a kórházakra jellemző rideg környezet, sőt, még a szagok is olyan stresszfaktorok lehetnek egy vajúdó asszony számára, amitől felléphet az úgynevezett három F-szindróma: félelem, amely feszültséget generál, s végül fájdalmat idéz elő.”

A hipnoszülés módszerének elsajátítása során a kismamák megtanulják azokat a technikákat, amelyek segítségével kizárhatják a külső körülményeket, ezáltal akár teljesen fájdalommentessé téve a szülést.

„A stressz olyan tényező, amely előnytelenül hat a szülési folyamatra: görcsössé, feszessé válhat a méh izomszövete, ami fájdalommal jár, a méhszáj megnyílása is lassul, és elhúzódó vajúdást okozhat. Ám a mélyrelaxáció segítségével olyan nyugodttá, magabiztossá válik az édesanya, ami lehetővé teszi számára, hogy a szülést örömmel megélve, sértetlenül, kevesebb fájdalommal és méltósággal hozza világra a kisbabáját. Az ilyen nyugalomban született babák békések, kiegyensúlyozottak.”

Az önhipnózis a gyakori tévhittel ellentétben természetes állapot, és abszolút veszélytelen. Igazából naponta többször is ebbe a módosult tudatállapotba kerülünk, amit megtanulhatunk létrehozni, és rendszeres gyakorlása révén nehezített körülmények között is képesek leszünk alkalmazni.

Családdá válni
A hipnoszülés elsajátítása során nemcsak az anyukák, hanem a leendő apukák is szerepet kapnak. A tébláboló, bizonytalan kispapából – aki igazából gyakran csak szeretne túlesni az egészen – aktív és biztos társ, támasz válik. Az apa tudja, mi zajlik le a párja testében a szülés alatt, és arra milyen jó hatással lehet a nyugodt, harmonikus környezet, melynek megteremtése az ő feladata lesz.

„Ő válik a kis csapat irányítójává, szószólójává, ezáltal az édesapák a szülés során is megélhetik azt a biztonságot nyújtó, erős és nyugodt férfi szerepkört, amit az élet többi részében.”

Annak érdekében, hogy az apukák aktív részesei lehessenek a szülésnek, különböző technikákat sajátítanak el – légzőgyakorlatokat és támogató mondatokat –, melyekkel segíthetik az anyukákat abban, hogy összhangban maradjanak a testükben zajló történésekkel. Ezenkívül megtanulnak egy speciális masszázsmódszert, amivel fokozható a fájdalomcsillapító örömhormonok termelődése.

Szülésre specializálódott agykontroll
A hipnoszülés abban is segít, hogy minél előbb – már a magzati korban – kialakuljon a kapcsolat és a kötődés a baba, az anya és az apa között.

„Régen sokkal ösztönösebben álltak a nők a várandóssághoz, jobban odafigyeltek a testükre, így a magzatukra is. Amelyik magzattal nem ápolják a kapcsolatot, az magányosan fejlődik. Kutatások bizonyítják, hogy az a csöppség, akihez beszéltek a magzati korban, akire szeretettel gondoltak, és készültek az érkezésére, annak az immunrendszere, az intelligenciája és a szociális képességei gyorsabban fejlődnek, s a világrajövetele során is kevesebb komplikáció lép fel” – meséli a tapasztalt szülésfelkészítő tréner.

Ezt a fajta kommunikációt a szülők és a baba közt mélyrelaxációval és speciális, testi érintésre alapuló gyakorlatokkal lehet elősegíteni.

„A hipnoszülés programot semmiképpen se valami misztikus vajákolásnak képzeljük el – hangsúlyozza Réka –, inkább úgy, mint egy szülésre specializálódott agykontroll tanfolyamot. Ez a teljes körű felkészítés reális közelségbe hozza a gyengéd, örömmel megélt szülést és születést. 

Az itt elsajátított relaxációs és vizualizációs technikák későbbi alkalmazásával pedig megóvhatjuk magunkat a hétköznapi stressz hatásaitól is. Hiszen a lelkünk és testünk állapota a vegetatív idegrendszeren keresztül szorosan összefügg.”

Címkék: babavárás, félelem a szüléstől, hipnoszülés, mélyrelaxáció, önhipnózis

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!