Szeretni, kicsit másképp
Vannak, akik nem hisznek a mesékben, csak gúnyosan legyintenek arra a sorra, hogy a királylány meg a királyfi megesküdtek, és boldogan éltek, míg meg nem haltak. Az ötven-hatvan százalékos válási statisztikák valóban azt erősítik bennünk, hogy a szerelem mulandó, és amikor megjelennek a hétköznapi gondok, a sok vasalatlan, a szanaszét hagyott játékok a nappaliban, a befizetetlen számlák, a fáradtság, akkor a szerelem, huss, eltűnik, mintha sosem lett volna.
Sok kapcsolatban mégis együtt maradnak a felek, de nem feltétlenül azért, mert dúl köztük a szerelem, hanem mert egyikükben sincs kellő elszánás a változtatásra. Talán nincsenek köztük nagy drámai jelenetek, nincs hangos veszekedés, nincs csábító harmadik, így aztán beletörődnek, hogy jó ez így, ahogy van. Pedig más sincsen köztük. Nincsenek kedves szavak, biztató érintések, boldogító, közös programok, szenvedélyes szexualitás…
De nem kell belenyugodnunk abba, hogy az el nem vált párok ilyen bús közönyben élnek a házasságuk tízedik, tizenötödik éve után. Egy amerikai kutatás, mely a szerelem biológiáját vizsgálta, bebizonyította, hogy egyes párok valóban képesek megőrizni az egymás iránti rajongást és szenvedélyt, akár évtizedekig is.
Gépekkel mért érzelem
A Social Cognitive and Affective Neuroscience című idegtudományi szaklap megírta, hogy a New York-i Stony Brook Egyetem kutatói közel húsz olyan felnőttet vizsgáltak, akik legalább tíz vagy több éve éltek házasságban, és azt állították, hogy még mindig ugyanolyan szerelmesek párjukba, mint a kapcsolat elején.
Hétfokú skálán kellett jellemezniük a szerelem intenzitását a kapcsolatukban, ahol a legmagasabb szint az volt: „nagyon szerelmes vagyok”. A vizsgálat során a résztvevők agyi aktivitását funkcionális mágneses rezonenciavizsgálattal (fMRI) vizsgálták, miközben három fotót mutattak nekik. Az első kép partnerüket ábrázolta, a második egy közeli ismerősét, a harmadik pedig egy felületesen ismert személyét. A kutatók arra jutottak, hogy a szeretett partner látványára a jutalomérzet és a kötődés agyterülete különösen aktív volt, annál aktívabb, minél magasabb pontszámot ért el az illető a szerelem intenzitását mérő skálán.
Arthur Aron kutatása szerint a legintenzívebben szerelmes személyek azok, akik erős szerelmi vonzódást éreznek, ugyanakkor önkiteljesítő, újszerű, kihívást jelentő tevékenységekben is részt vesznek.
Átvergődtünk pár viharon
Mari és Péter tizenhét éve házasok, két gyerekük született, ma mindketten középiskolások. Szerelmi házasság volt az övék, a harmadik évben azonban elkezdett apadni köztük a szenvedély. – Megszületett az első fiunk – meséli Mari –, és én úgy éreztem, az elsődleges feladatom immár az anyaság. Bálint sokat betegeskedett, gyakran fel kellett szúrni a fülét, így aztán az első öt évében folyton érte rettegtem. Utólag visszanézve nagyon elhanyagoltam a férjemet. Ingerült és szorongó voltam, sokszor felháborítónak tartottam, hogy miközben a gyerek talán újra be fog lázasodni, neki a szexen jár az esze.
A második gyerek akkor született, mikor Bálint végre kilábalt a betegségekből. De akkor minden kezdődött elölről. A stressz, az aggódás csak nem akart eltűnni az életünkből. Amikor a kicsi ötéves lett, úgy döntöttünk Péterrel, elválunk. Rájöttünk, hogy már csak a gyerekek miatt voltunk együtt, de annyit veszekedtünk, hogy úgy gondoltuk, jobb nekik, ha nem élünk együtt.
De akkor én lettem beteg. Amint Péter megtudta, milyen súlyos a probléma, azonnal mellém állt. Orvostól orvosig hurcolt, végigcsinálta velem a kemoterápiát, fogta a kezem és lelket öntött belém, amikor úgy éreztem, jobban szeretnék meghalni inkább. Túl lettünk ezen is, meggyógyultam. De akkor jött az újabb kudarc, mindketten állás nélkül maradtunk. Már csak nevetni tudtunk az egészen, és azon tanakodtunk, vajon mi jöhet még.
Péter akkor azt mondta, elég a bánatból, szomorúságból, mostantól csakis azt csináljuk, ami örömet okoz, mert az élet rövid. Baráti kölcsönökből kibéreltünk egy kis pincehelyiséget, ahol kifőzdét nyitottunk. Rájöttünk, hogy mindketten imádunk főzni, kiszolgálni, szeretjük az embereket. Egy pillanatra sem gondoltunk arra, hogy belebukunk. Nem is buktunk.
Ma már négy kis gyorsétkezdénk van és nyolc alkalmazottunk. A gyerekek nagyok, mi sokat utazunk, színházba járunk, és úgy szorongatjuk egymás kezét az esti film alatt, mint a gimnazisták. Szerelmes vagyok a férjembe, és úgy érzem, ő is szerelemmel szeret engem.
Ha igazán megtalálod, nem hagyod elveszni
Barna és én nem házasodtunk össze – mondja Teri (49) –, mert egyetértettünk abban, hogy nem a papír köti össze az embereket. Amikor megismerkedtünk, mindketten túl voltunk egy viharos házasságon és az azt követő magányos, elkeseredett időszakon, így aztán jól tudtuk, mit keresünk.
Két olyan ember találkozott, akik tudták, nincs fontosabb a világon, mint az őszinte, igazi összetartozás és szeretet. Mi ezzel a meggyőződéssel kezdtünk neki a kapcsolatunknak. Ha az ember tudja, és mindennap emlékezteti magát rá, hogy milyen kincset kapott a sorstól, akkor nagyon fog vigyázni rá. Mi vigyázunk egymásra. Nagyon sokat beszélgetünk, elmondjuk egymásnak, mit érzünk, mik a gondjaink, egymástól várunk támaszt, választ.
Tizenöt éve vagyunk együtt, és egyáltalán nem érzem úgy, hogy a köztünk lévő szenvedély csillapodott volna, sőt. Igaz, a rózsaszín köd feloszlott, de most legalább még tisztábban látom, milyen fantasztikus ember a párom. Tudom, tudja, mit jelentünk egymásnak, milyen volt e nélkül a bizonyosság nélkül élni, és mindennap hálát adunk, hogy vagyunk egymásnak. Nagy szerencsénk van, hogy megtaláltuk egymást, tudom.
A végtelen szerelem legendája tehát nem csupán illúzió. És nem is kell hozzá korai halált halni, mint Rómeónak és Júliának. Talán csak annyi kell, hogy mindketten igazán akarjuk. Akarjuk újra meg újra felfedezni egymást, akarjunk örömet adni csak úgy, akarjunk büszkék lenni egymásra, és ne játszadozzunk a gondolattal, ha akadozik a szekér, hogy milyen lenne valaki mással.
Pál Feri atya egy előadásában egyszer azt mondta, a hűség nem szerencse, nem lelkialkat kérdése, a hűség egy döntés.
Az igazi elköteleződés, a türelem, az empátia, úgy tűnik, meghozza jutalmát.
Hogy csinálják?
Susan Krauss Whitbourne, párkapcsolatokkal foglalkozó pszichológus az alábbi jellemzőket találta tartós szerelmi kapcsolatokban:
- A partnere személyiségével, tetteivel kapcsolatban a pozitívumokra fókuszál.
- Sokat gondol a társára, amikor távol vannak egymástól.
- Nehézséget jelent egyéb dolgokra koncentrálnia, amikor a partnerére gondol.
- Van közös hobbijuk, amelyből együtt merítenek örömet.
- Sok időt töltenek együtt, akár szórakozással, akár közös munkával.
- A szeretetet fizikailag is rendszeresen kifejezik: érintéssel, simogatással, puszival, öleléssel…
- Szexuális izgalomba jönnek társuk látványától, érintésétől.
- Erős szexuális aktivitás jellemzi a kapcsolatukat.
- Mindig tudni akarják, épp hol van a társuk.
- Általános boldogságérzet jellemzi őket az élet minden területén, erős szenvedély az élet szépségei iránt.
(Forrás: Psychology Today)
„…Tégy engem mintegy pecsétet a te szívedre,
mintegy pecsétet a te karodra;
mert erős a szeretet, mint a halál,
kemény, mint a sír a buzgó szerelem;
lángjai tűznek lángjai, az Úrnak lángjai…”
(Énekek éneke 8, 6)
Még nincs hozzászólás