Szerelem ékszerbe foglalva
A jegygyűrű a szerelem szimbóluma. A leánykérés után, amennyiben a vőlegény nem kap kosarat a világ és az esetleges hódolók számára ez az ékszer egyértelművé teszi, hogy az adott személy már tartozik valakihez.
Kétségtelen, hogy a hölgyek számára a negyedik ujjukon hordott gyűrű az egyik legromantikusabb ékszer. A gyűrű története is ezt igazolja: habár az orvostudomány később cáfolta, elődeink úgy hitték, hogy az egyik véna a szívből egyenesen a gyűrűsujjhoz vezet. Ezért választották a gyűrű helyéül mint a szívből jövő szerelem jelképét. Egyébként korábban ily módon is megbélyegezték a romlott életű nőket, a prostituáltak ugyanis csak a középső ujjukon hordhattak gyűrűt.
A történelem során mind a népi hagyományokban, mind az esküvői – rendszerint egyházi – előírásokban megkülönböztették a jegygyűrűt és a házassági gyűrűt.
Vasból aranykarika
A sokat jelentő ékszer eredete az ókorig nyúlik vissza, ugyanis az egyiptomiak készítették az első jegygyűrűket, méghozzá papirusztekercsből. Az anyagválasztás szimbolikusan nem volt épp a legtökéletesebb, hiszen nem időtálló anyagról van szó, hamar át is tértek a bőrre vagy az elefántcsontra. A szerelmet szimbolizáló tárgyacska már ekkor árulkodott a kérő anyagi helyzetéről, ugyanis minél vagyonosabb volt a férfi, annál drágább gyűrűt vásárolt szíve hölgyének.
A rómaiak továbbgondolták a gyűrű minőségét, s vasból készítették a jegygyűrűket, amelyekbe aztán – a történelem során először – gravíroztak is. Ezután elterjedtek a vésett minták, s például a keresztények előszeretettel díszítették az ékszert szimbolikus jelentőségű galambokkal vagy összekulcsolt kezekkel.
Az egyház aztán a 13. században úgy ítélte, hogy a díszes gyűrű barbár szokás, így ezután csak egyszerű karikagyűrűt használhattak az életre szóló házasság jelképeként. Az eljegyzési gyűrűt továbbra is ékesíthették értékes briliánsok.
Uralkodói ajándék
A feljegyzések szerint az első hivatalosan is dokumentált gyémánt eljegyzési gyűrűt 1477-ben I. Miksa német-római császár adta első feleségének, az akkor húszéves I. Mária burgundi hercegnőnek.
Eljegyzéskor a szerelmesek a bal kéz gyűrűsujjára húzzák az ékszert. Ennek részben praktikus okai vannak: körülbelül az emberiség 92%-a jobbkezes, valamint a gyűrűsujjunkat használjuk a legritkábban; nem tölt be olyan funkciót, ami akadályozná a gyűrűviselést. A számokra némileg rácáfol az a tény, hogy házasságkötéskor a gyűrű átkerül a jobb kezünkön lévő gyűrűsujjra, ily módon jelezve a világ felé, hogy viselője örökre elkötelezte magát.
További érdekesség, hogy a történelem legfiatalabb menyasszonya VIII. Henrik első lánya, a Véres Máriaként is elhíresült I. Mária volt, akit már kétesztendős korában eljegyzett a német-római császár, V. Károly. Az eljegyzésből végül frigy nem lett, ám megmaradt a rokoni szál: Mária harmincnyolc évesen hozzáment Károly fiához, az akkor huszonhét esztendős II. Fülöphöz.
Egyes vidékeken volt olyan időszak, mikor a lányok egyszerre több gyűrűt is hordtak – ez alapján tudni lehetett, hány kérője van az ifjú hölgynek, később pedig csak annak az ékszerét tartották meg, akinek valóban komolyak voltak a szándékai.
Még nincs hozzászólás