Szellemeink köztünk vannak, csak már nem látjuk őket
Miért van az, hogy azokról, akik azt gondolják, hogy Isten s a szellemvilág létezik, azt mondják, hívők. Holott azok sem hitetlenek, akik úgy vélik, felsőbb hatalom nincs. Csak éppen ők az ellenkezőjét hiszik, hogy ugyanis Isten, angyalok, szellemek és kísértetek nem léteznek.
Kinek van igaza?
Honnan tudhatnánk?
Hiszen a hit olyan dolgok tudása, mely dolgokat bizonyítani nem tudunk. Tény viszont, hogy amióta létezik az emberi társadalom, mindig voltak tagjai, akiket a közösség arra használt, hogy kapcsolatot tartsanak a túlvilág erőivel.
Nevezzük őket varázslónak, jósnak, papnak, mágusnak vagy boszorkánynak, egy biztos, az embereknek szükségük van rájuk. És valamiképpen szükségük van a szellemekre is. A jó szellemekre persze, akik járatosak a múlt és a jövő titkaiban, és csak jót jövendölnek. Bár attól tartok, hogy a szellemidézők rémülten menekülnének, ha egy megidézett kísértet valóban megjelenne.
Szellemek márpedig vannak
Sok vallás és keleti filozófia szerint életünk és halálunk egy körforgás, egy tanulási folyamat. Halálunk után odaát, a szellemvilágban lelki vezetőnkkel megbeszéljük, kiértékeljük az előző életünk során tanultakat, és megtervezzük következő életünket.
Újratestesülés előtt a köztes létben bolyongunk. Addig születünk meg mindig újra erre a földre, amíg a kapott leckét meg nem tanultuk. A régi szent iratok soha nem tagadták a szellemek létezését, a halottlátást, a szellemidézést, de szigorúan tiltották. A spiritualitást a papság fenntartotta magának és kiválasztott prófétáinak, akik azt hirdették, a mágiának nincs kezdete, és nincs vége sem.
A boszorkányság mesterei azt mondják, hogy halottainktól nem vagyunk elszakítva, szellemeik szüntelenül körülöttünk vannak. Nem meghalt szeretteinket veszítettük el, csak azt a képességet, hogy látni tudjuk őket. Hiszen miután befejeztük földi életünket, a lelkünk és szellemünk egy másik síkon folytatja tovább a létezést.
Ettől kezdve térben igen, de létünk síkján nem osztoznak velünk. Olyan magas rezgésszinten vibrálnak, hogy puszta szemmel nem láthatjuk őket. De sokszor vannak jelen az életünkben. A szellemvilágban jártasak állítják, hogy a szellemtudományokba való beavatás nélkül nem szabad kapcsolatot keresni a túlvilágiakkal. Beavatásra azért van szükség, hogy az elhaltakat ne csak megidézni tudjuk, de képesek legyünk elküldeni is.
Szellemek a gyógyítás szolgálatában
Miközben állandóan és töretlenül fejlődik az orvostudomány, miközben egyre hatásosabb gyógyszerek állnak rendelkezésre, mintha az embereknek mégis egyre nagyobb szükségük lenne alternatív lehetőségekre, hitre és gyógyításra is.
Sokféle alternatív segítő módszer létezik, közéjük tartozik a szellemgyógyászat is. Művelői szerint olykor éppen ez a legalkalmasabb a gyógyításra. A szellemgyógyászat is egyfajta energetikai módszer, melynek során egy szellem segítségével az ő útmutatásai alapján irányítják a beavatott mesterek a megfelelő testrészre az univerzum energiáját.
Állításuk szerint a szellemvilág lakói sűrű, fehéres, másfél kiló körüli gömbként jelennek meg annak, aki beavatott. Bármikor beszélhetünk velük, ha szükségét érezzük. Lehetőség van angyalokkal, őrangyalokkal, szellemi tanítómesterünkkel is felvenni a kapcsolatot.
Ha ezt tesszük, a kutyákat és a macskákat zárjuk ki abból a szobából, ahol szellemidézés folyik, mert ezek a háziállatok érzékelik a jelenlétüket. Miként a gyermekek is, látják őket a harmadik szemükkel. De csak kétéves korukig.
A szellemgyógyászati kezelés úgy történik, hogy a mester a beteg fájó testrésze fölé helyezi a tenyerét, melyet a szellem állítólag szelíden tolni kezdi azokra a területekre, ahová az energiát irányítani kell. Vagy megmondja, hogy mit kell csinálni.
Azok az emberek, állítják a szellemgyógyászattal foglalkozók, akik megtanulták ezeknek az univerzumból érkező energiáknak az irányítását, képessé válnak arra, hogy másokon segítsenek. S ez nem csupán lehetőségük, de kötelességük is.
Egy szellemidézés története
A télikertben füstölők illata száll, a falon a démonok elleni harchoz kard, a varázsasztalon energiát hordozó tárgyak: Buddha szobra, egy kicsiny feszület, koponya, kristálygömb és egyéb fontos tárgyak láthatók. Azért jöttünk, hogy megidézzünk egy szellemet. Szeretnénk tőle kérdezni valamit.
A hölgy, ki régóta járatos a szellemvilágban, gyertya lángjával, varázsszavakkal és füstöléssel levédi a helyiséget az ártó szellemektől, majd előveszi a quijját, azaz beszélő táblát. A táblán az ABC betűi láthatók, és a számok egytől tízig.
Egy speciális eszközt helyez a tábla közepére. Ezek segítségével kapjuk meg a válaszokat oly módon, hogy a médium táblára helyezett kezét a megidézett mozgatja föl s le a betűk között, így írván ki a válaszolni kívánt szavakat.
Sajnos a szellem konkrét kérdésekre, nevekre, évszámokra nem válaszol. Igaz, régen meghalt már, sokat elfelejtett a földi világ dolgaiból.
Máshogyan próbálkozunk tehát. Szellemlátónk útjára küldi a megidézett szellemet, és azt javasolja, próbálkozzunk inkább az asztaltáncoltatás ősi módszerével. Körbeüljük hát a kicsiny, könnyű háromlábú asztalkát, és egy gyakran idézett, barátságos segítő szellemet hívunk, jelenjen meg körünkben. Kopogjon egyet, ha igen a válasz, és kettőt, ha nem.
Mi kérdezünk, persze nem konkrétumot, csak olyasmit, amire vagy igennel vagy nemmel lehet válaszolni. Az asztal lába szaporán kopog. Szellemidézőnk profi, vizsgázott különféle spirituális tevékenységekből, szellemkommunikációból, tud az Isten s a szellemek kezével gyógyítani, jósolni, és jártas a különféle mágiákban is. Amikor boszorkánnyá felavatták, megkapta az energiát és a tudást, amelynek segítségével megidézheti a szellemeket, s ezzel meglehetősen jó jövedelemre tesz szert.
A kételkedők
A racionális gondolkodók szerint a spiritizmus egyik legősibb mutatványa az asztaltáncoltatás. Miként régiek azok a trükkök, csalási technikák is, amelyekkel elhitetik, hogy rejtélyes erők mozgatják az asztalt.
Király József Mi a spiritizmus? című könyvében ír az asztaltáncoltatásról is, mely az 1850-es évek táján tartott spiritiszta szeánszokon jött divatba. A szellemek különféle kopogásokkal válaszoltak a nekik feltett kérdésekre, sokan a kopogásokat az asztalból vélték hallani.
A spiritiszta mozgalom futótűzként terjedt szerte a világon. Az asztaltáncoltatás sok alkalmat adott csalásokra. Ismert módszer volt például, hogy a kabátujjba, a csukló alá pálcát rejtettek, végét az asztal lapja alá helyezték.
Ezzel úgy lehetett emelgetni az asztalt, hogy közben az illető mindkét tenyere az asztallapon nyugodott. Az asztal egyik felét könnyű felemelni úgy is, hogy az ellenkező oldalán az asztal tetőlapjának szélét tenyérrel megnyomják.
A nagy spiritisztadivat idején nagyobb városokban, Chicagóban, Bécsben, Párizsban olyan boltok is nyíltak, ahol preparált asztalkákat, valamint gyűrűre, ujjak közé vagy ruhára erősíthető kampókat árultak, amelyek ügyes bűvészeszközökként lehetővé tették az asztal titkos mozgatását.
Szellemek a köztes létben
Az ember az egyetlen élőlény, amelyik tudja, hogy meg fog halni, mégis képes nevetni. Nevetése, öröme, önfeledtsége azonban csökken az idővel. A halál lelkileg feldolgozhatatlan, ezért amióta csak ember él a földön, az elmúlástól való rettegését vallások, mítoszok, különféle filozófiák segítségével igyekszik megszelídíteni.
Az öt világvallás mindegyike megpróbálja felfoghatóvá tenni a felfoghatatlant. Minden vallás beszél a túlvilágról. A kereszténység és az iszlám az isteni jutalmazás és büntetés helyének tekinti. A brahmanizmus szerint halál után egy szenvedéssel teli periódus következik, a „káma loka”.
Az ember megszokott bizonyos tevékenységeket, a levegővételt, az evést, az ivást, a tapintást. Szeretné ezeket újra érezni, de már nincs hozzá teste. Ezért megélhet fulladásos félelmeket, éhezést, szomjazást, zuhanást. A káma loka során ezek fokozatosan kiégnek belőle.
A tibeti buddhizmus a két élet közötti időszakot „bar do”-nak, köztes létnek nevezi. Erről szól az úgynevezett Tibeti Halottaskönyv. Az ember a két születés közti létben előző életének gonosz gondolataiból, érzéseiből, cselekedeteiből keletkező „karmikus viharokban” ázik. Ezek elől menekülve hat helyre születhetik meg: Az istenek, a félistenek, az emberek, az állatok, a démonok vagy a poklok világába.
Elgondolkodtató tudományos kísérletek.
A reinkarnációra nehéz bizonyítékot találni. Sokan mégis megpróbálják, mégpedig úgy, hogy előhívnak előző életekből vett képeket. Joel Whitton, a Torontói Egyetem pszichiátriaprofesszora, a svéd John Björkhem és az angol Alexander Cannon munkásságuk során reinkarnációs hipnózissal óriási mennyiségű, előző élettel kapcsolatos anyagot dolgoztak fel.
Stevenson több mint kétezer gyerek esetét vitte számítógépre, majd kijelentette, ma már egy racionális ember is hihet a reinkarnációban.
Egy másik kaliforniai klinikai pszichológus néhány éve elhatározta, hogy bebizonyítja vagy megcáfolja a reinkarnáció teóriáját. Kutatásait hipnotizált alanyok százainak statisztikáira alapozta, akiknek előző életei – mostani nemüktől függetlenül – 50,6 százalékban férfi, 49,4 százalékban női életek voltak, egészen Krisztus előtt 2000-ig visszamenően.
Habár az alanyok amerikaiak voltak, inkarnációik pontosan tükrözték a történeti világban fennálló faji, társadalmi és népességi megoszlást. Mi több, a ruházatról, lábbelikről és konyhai edényekről szóló beszámolóik is minden században egyeztek a történelmi tényekkel.
Kollektív tudattalan
De léteznek más elgondolkodtató kutatások is. Etológusok érdekes megfigyelést tettek majmok között. Az állatok egy csoportjának olyan élelmet, piszkos, hámozatlan krumplit adtak, amit még nem ismertek.
A majmok sokáig nem tudtak mit kezdeni vele, míg a populáció egyik tagja, egy tizennyolc hónapos nőstény rájött, hogy a krumpli megmosva ehető, sőt ízletes. Érdekes módon a majomcsapattól távol élő, hasonló fajú állatok szintén elkezdték mosni és enni az eléjük tálalt burgonyát.
Érdekes az is, hogy bizonyos szabadalmakat sokszor egymástól távol élő tudósok szinte azonos időben jelentenek be.
Mindez feltételezi, hogy létezik egy hagyományos érzékszerveinken túli érzékelés, egy információs háló, vagy ahogyan Jung fogalmaz, egy kollektív tudattalan, melyből minden valaha elért tudás lehívható.
A fehér ruhás kislány kísértete
1974. július 13-án korán reggel Maurice Goodenough hazafelé tartott, amikor hirtelen egy gyerek jelent meg az autója előtt. Tíz év körüli kislánynak tűnt, aki fehér blúzt, fehér szoknyát és fehér bokazoknit viselt. Mr. Goodenough beletaposott a fékbe, de nem tudta elkerülni a gázolást, az autó rettenetes erővel csapódott a kislánynak.
Mr. Goodenough kifarolva megállt, és visszarohant a gyerekhez. Összezúzódva találta az út szélén. A férfi tudta, hogy veszélyes lehet megmozdítania a kislányt, óvatosan bebugyolálta a kocsijából hozott takaróba, mielőtt segítség után nézett.
A közeli Rochesterbe ment a rendőrségre, és a rendőrtisztekkel együtt visszamentek oda, ahol a kislányt hagyta. Ott azonban csak az üres takaró jelezte a gyermek helyét, és noha hosszasan és alaposan keresték, sehol sem bukkantak a nyomára.
Hoztak egy nyomkereső kutyát, de nem talált szagot. A rendőrség végül lezárta az ügyet, és a jelentésbe azt írta, hogy a látomás valószínűleg egy kimerült ember agyának furcsa játéka lehetett. Ennek a meggyőződésüknek idővel véget vetett az élet, hiszen a történtek után még nagyon sokszor előfordul más autósokkal is pontosan ugyanez, vagyis hogy az elhagyott úton megjelent egy kislány a kocsijuk előtt.
Egy amerikai tanya kísértete
John Bell feleségével, négy fiával és egy lányával egy Tenessee állambeli tanyán lakott. A furcsaságok 1817-ben kezdődtek. Kezdetben mindössze kaparászás és időnként kopogás zaja volt hallható a házban. Nem sokkal ezután azonban már az alvókról valaki lehúzta a takarót, és furcsa zajokat lehetett hallani, mintha valaki fuldokolna. A bútorok elkezdtek mozogni.
John Bell egy igehirdető szomszédjától kért segítséget, aki megpróbált kapcsolatba lépni a kísértettel. A szellem igyekezett is válaszolni a neki feltett kérdésekre, elkezdett halkan, szakadozottan fütyülni, végül a füttyszó gyengén, reszkető, alig kivehető szavak suttogásává vált.
Kiderült, hogy egy közeli erdőben eltemetett holttest kísértete volt, egy telepesé, aki az erdőbe rejtette vagyonát, és akinek a szellemét egy helyi asszony, a boszorkánynak tartott Kate Batts idézte meg. A szellemidézés után John Bell rohamokat kapott, feldagadt az arca, heves rángások és görcsök kínozták, míg végül kómába esett, és sohasem ébredt fel.
Amikor végül meghalt, a kísértet győzelmi kiáltásai töltötték meg a házat, amelyek a pár nappal későbbi temetésen is megismétlődtek. Ezután a család többi tagjának egy darabig nyugta volt.
Mígnem 1821-ben, egy este, amikor körbeülték a vacsoraasztalt, a kályhából tejfehér gömb gomolygott elő, fokozatosan füstté vált, és eltűnt. A szellem hangja így szólt: „Most elmegyek, és hét évig távol leszek.” Szerencsére sosem tért vissza.
Bayliss kapitány
1915 márciusában Bayliss kapitány a 39-es Indiai Lövészgyalogság ezredénél szolgált, amely az első világháborúban súlyos harcokba keveredett a flandriai Neuve Chapelle környékén. Bayliss kapitány elesett. Ezrede mélyen meggyászolta.
A háború során majdnem mindenki meghalt, aki ismerte őt, emléke fokozatosan feledésbe merült – 1915 szeptemberének egy napjáig.
Aznap, nem sokkal a losi csata előtt, az ezred ellenséges állásokat támadott egy domboldalon, de úgy ötvenméternyire a német lövészárkoktól a géppuskatűz megállította őket. Nem tudtak sem előrehaladni, sem visszavonulni.
Ekkor a füstből megjelent egy fehér lovon egy angol tiszt alakja. Az alak intett a csapatoknak, hogy kövessék, s noha a gránátok egyre-másra robbantak fel mellette, ő sértetlen maradt, és ez lelkesítette a többieket. A katonák meg voltak győződve arról, hogy a kísértet Bayliss kapitány, akinek a vezetésével tűz alá vették az ellenséges vonalakat, és végül heves harcok után nyertek. Keresték a fehér lovas alakot, de az már eltűnt.
Forrás: (http://www.szellemvilag.eoldal.hu)
A túlvilág tanítómesterei: Hermes, Mózes, Buddha és Jung
Sokan hisznek abban, hogy egykor létezett egy Atlantisz nevű hely, ahol a szellemidézés természetes eszköz volt a gyógyításban. A feltételezések szerint Atlantisz legnagyobb ezoterikus tudósai „háromszor magasztos Hermes” és köre voltak.
Hermes később az egyiptomi kultúrában is megjelent, ahol a hagyomány szerint Thot istennel azonosították. Az utolsó beavatott, aki megkapta az egyiptomi mágia tudományát, Mózes volt. Mózes révén a zsidók vitték tovább a mágia tudását, és annak erejét a frigyládába zárva.
Azok az ismeretek, melyeket nem tudtak beleilleszteni világnézetükbe, szóban terjedtek, ez lett később az a szöveggyűjtemény, melyet Kabbalának neveznek. Időszámításunk előtt 614-ben született meg a Távol-Keleten Siddhártha herceg, aki 28 éves koráig élte mindennapi életét, hogy azután egy meditációban megvilágosodott.
Ekkor vált Buddhává, megtudta saját előző inkarnációit, és megkezdte tanítói munkáját. A mai ezoterikus tudás komoly része származik Buddha tanításaiból. A XX. századi ezotéria egyik legjelentősebb alakja Jung. Foglalkozott a kollektív tudattalan tanulmányozásával, érdeklődött az asztrológia iránt, majd megismerkedett a gnoszticizmussal is.
Még nincs hozzászólás