A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Suttogásnyira vannak tőlünk az angyalok

Gyermekkorunk óta él bennünk valamiféle kép az angyalokról. Ők a szépség, a jóság, a szeretet hordozói. Léptük könnyű, szárnyuk érintése lenge fuvallat, hangjuk a legszebb zene, testük a fény. Ők a boldogság és a szépség.

Fotó: Shutterstock.com

Már az ősi kultúrák is számontartottak szárnyas isteneket. A görög és római mitológiában, valamint a zsidó vallásban is fontos szerepük volt az égiek üzenetét tolmácsoló követeknek, akik más néven ugyan, de tovább éltek a keresztény és az iszlám vallásban is.

Fénnyel, pránával, levegővel

Az angyallátók szerint angyalaink mindig csak suttogásnyira vannak tőlünk, és még közelebb jönnek, ha szenvedünk, félünk, vagy ha szomorkodunk és aggódunk. Ilyenkor szeretőn és gondoskodón átölelnek minket. Csodálatosan szépek, fénnyel, pránával, levegővel táplálkoznak. De állítólag az édességet, az illatos fák virágait is szeretik.

Hiszem, ha látom
Az angyalszakértők szerint az angyalok kilencféleképpen jelennek meg.
- szikrázó, vakító fénymezőként
- szárnyas emberalakként
- csengettyűszóban
- távoli kórus hangjában
- érintésként a vállon, arcon
- megnyugtató gondolat formájában
- meleg fuvallatként
- illatként
- álmok szereplőiként
Mindent, ami édes, ami szép. Szolgáló lelkek ők, de nincs fizikai testük, mint az embereknek. Ám ha az alkalom úgy kívánja, képesek emberi alakot ölteni.

Személyiséggel, vagyis intelligenciával, a legbelül hallható beszédre való képességgel, érzelmekkel, akarattal és öntudattal rendelkeznek. A gondolat és az érzelmek ereje mozgatja őket.

Ha kérjük a segítségüket, mellettünk teremnek. Egyszerre csak egy helyen lehetnek, hiszen számukra a tér és az idő nem létezik.

És mivel az angyalok inkább lelkek, mint fizikai lények, egyáltalán nem kell, hogy láthatóak legyenek. Amikor azonban láthatóvá válnak, rendszerint emberi alakot öltenek.

Egyébként mindannyian angyalnak születtünk, akiknek itt a Földön fizikai testhez kapcsolódó vagy inkább tartozó lélekként és szellemi lényként van elvégzendő feladatunk.

A Biblia angyalai

Az angyal szó a görög angelos, hírnök szóból származik. Általában azonban lelkek egész sorára vonatkozik, akiket Isten teremtett, beleértve a jó és rossz, valamint a különleges angyalokat, mint a kerubok, szeráfok és az arkangyal. Angyalok egyaránt szerepelnek a zsidó, a keresztény és az iszlám hitvilágban, de vannak előzményeik a pogány hitekben is.

Az Újszövetség 165-ször, az Ószövetség pedig legalább 108-szor említi az angyalokat. Tehát a Bibliát elmélyülten tanulmányozók számára bőséges információ áll rendelkezésre. Például az, hogy nem öröktől fogva létezők, hiszen a Szentírás említi az angyalok teremtését is. A teremtetésük ideje azonban nincs pontosan megadva.

A bibliamagyarázók szerint azonban a legvalószínűbb, hogy Isten közvetlenül a menny létrehozása után, de még a Föld teremtése előtt alkotta meg őket. Szintén a Biblia tanulmányozásakor derül ki, hogy nem keletkeznek újabb angyalok. Igaz, számuk sem csökken, hiszen nincsenek kitéve halálnak vagy bármiféle pusztulásnak.

Az Úr angyalainak feladata: Isten dicsérete és imádata, parancsolatainak végrehajtása, isteni üzenetek továbbítása, hívő emberek szolgálata, különösen a gyermekek képviselete, védelme. Közreműködnek Isten terveinek és ígéreteinek megvalósításában.

A művészek szívesen ábrázolták az angyalokat hol meztelen pufók fiúgyermekként, hol pedig szárnyas emberi lényként. Ezeknek a képzőművészeti alkotásoknak kevés közük van a bibliai leírásokhoz, bár van olyan rész a Bibliában, ahol szárnyakkal írják le őket, de a legtöbb angyalokról szóló rész nem beszél ilyen testrészről.

Az angyalok a mennyben, a Föld felszínén, és a Föld mélyében is laknak. A három főangyal: Mihály, aki olyan, mint Isten, Gábriel, Isten hőse és Lucifer, a Fényhordozó, aki elbukott, és a gonosz angyalok vezetőjeként Sátánná lett, az angyalok egyharmadát rántotta magával a lázadásba.

Az esszénusok angyalai

Az esszénusok szerint az angyalokról való tudás Atlantisz pusztulásával együtt elveszett, és sokáig rejtve maradt. Az angyalokkal való meghitt kapcsolat csak sok ezer év múlva, az esszénusok közösségében jelent meg újra. Jézus születése körüli időben három fő zsidó irányzat létezett: a szadduceusok, a farizeusok és az esszénusok.

E három csoport közül az esszénusok életét és tevékenységét veszi körül a legtöbb titok. Számos szerző és kutató szerint a közösség története valójában a kereszténység története. Eredetüket nagyrészt homály fedi, maga a név eredete is bizonytalan. Az viszont bizonyos, hogy a közösség évszázadokon keresztül létezett több országban különféle nevek alatt.

A leghíresebb esszénus közösség a Holt-tenger mentén élt. Ők tiltakozásul a királyi s a főpapi hatalom, a jeruzsálemi templom szolgálóinak gazdagsága ellen a sivatagban, Kumránban telepedtek le. Egyszerű, szerény életet éltek, úgy gondolták, a túlzások és a mértéktelenség a testnek és léleknek egyaránt kárára van.

Mindannyian szabad emberek voltak, szolgákat nem tartottak. Egyesek cölibátusban éltek, mások családban. Életükben az angyaloknak központi szerep jutott. Kortársaik által sokszor csodált és irigyelt képességeik az angyalokkal való intenzív kapcsolatnak tudható be. Az angyaloknak köszönhetően a közösség spirituálisan és anyagilag egyaránt virágzott.

Gondolat- és hitviláguk érdekes elegye volt a zsidó és idegen elemek keveredésének. Egy Istenben hittek, ragaszkodtak a körülmetéléshez, és szigorúan megtartották a sabbathot. Ugyanakkor eszméiket jelentősen befolyásolták a perzsa, buddhista és hellenisztikus tanok.

A Fény gyermekei Magyar Esszénus Egyház 2001-ben alakult. Hitünk alapja ma is az angyalokkal való feltétel nélküli együttműködés, kommunikáció, hasonlóan a Jézus idejében élő esszénusokhoz. Papjaik – nők és férfiak egyaránt – a család és a mindennapi munka mellett vállalják, hogy spirituális tudásukat az emberek javára fordítják.

Nem közvetítők Isten és ember között, hanem segítők. Hisznek az Égi Atyában, a Föld Anyában és angyalaikban, valamint az isteni gondviselésben. Gondolkodásuk szerint a templom maga a test és a Föld Anya adta természet. 

Kik azok az arkangyalok?

Az arkangyalokat Isten a nagyobb horderejű dolgokért rendeli ki, az angyalokat pedig a kisebb jelentőségűekért. A Biblia az angyalok fejedelmeinek nevezi a hét arkangyalt. Ők: Mihály, Gábriel, Rafael, Uriel, Sariel, Raguél, Haniel. Közülük a három legnépszerűbb neve személynévvé lett.

Mihály az ítélkező, lélekvezető, a gonosz legyőzője, a mennyei seregek vezetője, a középkor harcias szentje. Gábriel a hírhozó. Rafael a gyógyító, az őrangyalok vezetője.

Kik azok az őrangyalok?

Az őrangyalok azok, akik valószínűleg a legközelebb állnak hozzánk. Születésünktől a sírunkig elkísérnek, és azon fáradoznak, hogy az életterv, amelyet születésünk előtt mi magunk határoztunk meg – mint újabb lépcsőt, mely a tökéletesség felé vezet –, megvalósulhasson. Ahogyan a természet egészét rend és változatosság hatja át, úgy az angyalok sokaságát is.

Ahogyan nincs két egyforma fű, fa, virág vagy emberi arc, úgy nincs két kegyben és szépségben egyforma angyal sem. Ha azt szeretnénk – mondják az angyalok ügyében jártasok –, hogy életünknek újból aktív részesei legyenek, és részesülhessünk jótéteményeikből, legfőképpen tudatosítanunk kell magunkban jelenlétüket, és ki kell nyílnunk feléjük, beengedni őket a zajos, sokszor zűrzavaros, racionális életünkbe.

Az ő erejük folyamatosan jelen van világunkban. A mi döntésünkön múlik, hogy élünk-e ezzel az erővel, és felhasználjuk-e a magunk és a világ jobbá tételéhez. A kapcsolatfelvétel mindannyiunk számára adott, hiszen nem igényel különleges természetfeletti képességeket. A fejnek és a szívnek egyszerre kell igent mondania, hogy életünknek újból aktív részesei legyenek.

Egy biccentés, egy halk „igen, akarom” talán soha nem volt még az emberiség történetében annyira sürgető és életbevágó, mint a mi időnkben.

Advent angyalai

Az első vasárnapon, négy héttel karácsony előtt egy kék köpenyes angyal száll le az égből, de az emberek többsége észre sem veszi, annyira el van foglalva a mindennapi teendőkkel. De azok, akik jól figyelnek, meghallják.

A második vasárnapon piros palástos angyal érkezik, a nap sugaraiból készült serleggel a kezében. Házról házra jár, és szeretetet gyűjt, azzal tér vissza a mennybe, hogy fényt készítsen belőle a csillagoknak.

A harmadik vasárnapon ragyogó, fehér angyal jön, fénysugarat hoz. Megérinti vele az embereket, akiknek szeretet lakik a szívében, és ettől csodálatos békesség, boldogság költözik beléjük.

A negyedik angyal lila leplet visel. Lantot penget és énekel, csak a tiszta szívűek hallják. Énekétől felébrednek a magok a földben, hogy jövőre termés legyen. 

Ki a sátán?

A hagyomány szerint Isten első angyala Satanael volt. Nevének jelentése: Isten angyala. Őt ruházta fel Isten a legnagyobb hatalommal, ő volt az összes angyal feljebbvalója, az első arkangyal. Amikor Isten az embereket megteremtette, az angyalokat bízta meg azzal, hogy szolgálják őket.

Mivel azonban az angyalok szabad akarattal rendelkeznek, akárcsak mi, emberek, számukra sem az Isten szolgálata az egyedüli lehetőség, ők is választhatnak más utat. Satanael – lévén szabad akarata – megtagadta az engedelmességet. Úgy gondolta, az emberek nála alacsonyabb rendű lények, ezért nem szolgálja őket.

Az Úr megparancsolta Mihály arkangyalnak, hogy számoljon le a lázadóval. Mihály elvesztette az első csatát, ám a második összecsapásban győzedelmeskedett, és Satanael a Földre száműzetett. Megfosztották nevének -el végződésétől, ettől kezdve viseli a Sátán nevet.

Ószövetségi angyalok

Az Ószövetség sokszor beszél angyalokról, de nem határozza meg közelebbről természetüket, illetve viszonyukat az Istenhez és az emberekhez. Az angyalok az ószövetségi ember hitének is tárgyai voltak. Az angyal már az Ószövetségben is az üdvtörténet fontos eseményeinek a résztvevője. Angyal akadályozza meg például Izsák feláldozását.

Az Ószövetség tanítása szerint az angyalok úgy néznek ki, mintha emberek volnának, de az angyalban látta az Ószövetség embere a szépség mintaképét is, ezért kelthettek a szodomaiakban bűnös vágyakat. Az angyalok szüntelenül úton vannak, tudnak mindenről, ami csak történik a Földön, ezért a mindentudást is magukon hordozzák.

Az Ószövetség még olyan jelzőkkel illeti az angyalokat, hogy erősek, fenségesek, akiknek eledelük a manna.

Angyali hierarchia

Az angyali világot, a mennyországot először a perzsák kezdték hierarchikusnak tekinteni. A keresztény angelológia is hierarchiába sorolja az angyalokat. Hét égi rendbe, a szféráknak megfelelően kilenc kórusba és három triádba.

Az első hármas Istent veszi körül, és neki hódol. Ők a vörös szeráfok. Úgy képzelték el őket, mint akiknek csak a fejük látszik; hat szárnyuk van, kettővel az arcukat takarják Isten előtt, kettő a lábukat fedi, kettővel pedig lebegnek. Ez a hatágú csillagforma fennmaradt a reneszánsz puttóábrázolásokig. Nevükből adódóan nem csupán telve vannak a legtüzesebb szeretettel, hanem e tűzzel egyúttal lángra lobbantják az alattuk lévő angyalokat is.

A kerubok szfinxszerű, szárnyas lények. Nevüket a tudomány bőségéről és szellemük fényéről kapták. A keresztény művészetben a színük kék vagy arany. Ők vigyázzák az éden kertjét, és négy oldalról Isten trónusát. Velük azonos a négy apokaliptikus fenevad. Nekik ember-, bika-, oroszlán- és sasarcuk van, és az állatöv azon négy csillagképét jelképezték, amelyeket a bibliai időkben a naptári fordulópontok helyein tudtak.

A második hierarchia kormányozza a csillagokat és az elemeket. Isten legmagasabb és korlátlan uralkodóerejét jelképezik, a világ igazgatására adott isteni parancsokat foganatosítják. Képességeik által Isten végtelen hatalmát juttatják kifejezésre. Az Isten által elrendelt feladatokat hajtják végre. Az a dolguk, hogy az ellenséges hatalmakat féken tartsák, és az emberiségtől minden olyan akadályt távol tartsanak, amelyek az örök cél elérésében akadályozzák.

A harmadik hierarchiához tartoznak a hercegségek, az arkangyalok és az angyalok. E hármas hajtja végre közvetlenül a teremtett világban Isten parancsolatait és rendelkezéseit. A hercegségek kiosztják az alsóbb angyaloknak az Istentől közvetlenül kapott parancsokat, és támogatják őket azok kivitelezésében.

Kereskedelmi angyalkák

Sok családban a fenyőfát és az ajándékokat az angyalka hozza. Ennek a kereskedelmi angyalkának persze sok köze nincs a bibliai lényekhez, miként az üzletek polcain sorakozó, fenyőfára lógatható, ablakpárkányára helyezhető, vitrinbe való, kerámia- és egyéb gagyi angyalkáknak sincs. Valamint a gombamód szaporodó angyaltanfolyamoknak, angyalkártya- és angyalgyertyaárusoknak sem sok.

A kereskedelmi angyalosdi gyorsan és viszonylag olcsón ígér segítséget. Kaphatók például Siker, Szerencse, Társ, Védelem, Harmónia, Igazság, Tisztulás-Gyógyulás angyalgyertyák. Ha szükségünk van ezeknek az angyaloknak a segítségére, elég a megfelelő gyertyát meggyújtanunk, ez olyan, mintha az égi erőkhöz imádkoznánk. Állítólag.

Címkék: fény, angyalok, prána, szárnyas istenek, görög-római mitológia, szolgáló lelkek

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!