Sok szundi kiad egy jó alvást?
Fellegi Lénárd a Ridikül felvételén olyan meglepő dolgokat mondott az ő 20 perces, úton-útfélen (bocsánat, fotelből fotelbe) szundításairól, hogy kénytelenek voltunk részletesen kifaggatni e tudományáról. Egyrészt sajnáljuk, hogy nincsen napi 8 órája az alvásra, másrész irigyeljük, hogy ilyen könnyen el tud aludni.
„Magamtól én egyértelműen bagoly típus lennék, de most egy olyan bagoly vagyok, aki pacsirtaéletet él. Amikor reggel hét óra három perckor megszólalok a rádióban, a hallgatókkal együtt ébredezem. Egy délutáni műsorban nyilván sokkal éberebb lettem volna.
Sokat tanultam ebből a helyzetből: minden reggel, amikor egyébként eszembe sem volna ébren lenni. De ha nem kényszerültem volna rá, hogy reggel hétkor beleszóljak a mikrofonba, és értelmes dolgokról beszéljek, nem tapasztaltam volna meg, hogy szeretem a napfelkeltét is, nem csak a naplementét.
Hogy mikor alszom? Bármikor. Sokan nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy egy munka előtt 20 perccel becsukom a szemem, és simán elalszom egy fotelban, mert ez szükséges ahhoz, hogy dolgozni tudjak. A lábam bebicsaklik az alváshiánytól, ilyenkor aludnom kell, ilyen egyszerű.
Az ember tudja a határait. Végül is magam döntöm el, hogy mennyit bírok, hogy elvállalok-e egy éjszakai munkát és előtte napközben egy-két szinkront, két különböző stúdióban – ehhez tisztában kell lennem a fizikai és a mentális korlátaimmal. És olyankor igenis átgondolom azt is, két munka között hagyjak-e egy félórát arra, hogy ledőljek egy kicsit aludni. Én ezt is betervezem.
A családom nagyon jól bírja: néha hallom, ahogy a fiam és a barátnőm gyerekei sutyorognak fölöttem, mert hazaértek a suliból, és játszanának, de hagyni akarnak aludni. Szegényekben biztos az fog megmaradni a gyerekkorukról, hogy én mindig alszom, ha otthon vagyok. De hát ez van – addig is legalább velük vagyok, nem igaz?”
Még nincs hozzászólás