Nyomkodás vagy csevegés?

2014. május 26. | Írta: Veszelszki Ágnes | 1 komment

A mobilhasználat több kommunikációs, pszichológiai, sőt, kis túlzással társadalmi változást is hozott az életünkbe.

„Mobilfüggő vagyok, nagyon is. És szégyellem. Sőt, megijeszt, hogy ennyire függök tőle. Rendszeresen »csekkolgatom« a telefont, szinte kényszeresen, és ha véletlenül nincs nálam, elveszettnek érzem magam. Ami még rosszabb, hogy majdnem mindenről képes elvonni a figyelmemet. Habár ezt igyekszem tudatosan kerülni. De már ügyelnem kell, hogy ne nyúljak ösztönösen utána. Akár olvasok, akár filmet nézek, akár beszélgetek, valahogy mindig a kezemben köt ki a telefon, azzal együtt, hogy én magam is hatalmas udvariatlanságnak tartom, ha valaki, például beszélgetés közben, ezt csinálja. Azt kellett volna megfogadnom újévkor, hogy kevesebbet használom a mobilt idén” – válaszolta egy húszéves hallgató arra a kérdésre, mennyire tartja magát mobilfüggőnek.
Ez a vallomás a mobilhasználat több kommunikációs, pszichológiai, sőt, kis túlzással társadalmi hatására is rámutat.

Okos vagy hagyományos?
Nézzük meg elsőként a telefon billentyűzetének-érintőképernyőjének kezelésével együtt járó jellegzetességeket.
Az idézett mobilhasználó a készülék figyelemelterelő hatása miatt nem tud egyetlen dologra koncentrálni, arra sem, amivel nagyon is tudatosan foglalkozni szeretne: nem mindenki képes ugyanis az úgynevezett multitasking üzemmódra, vagyis hogy egyszerre több tevékenységet egyforma hatékonysággal végezzen. Elmondása szerint a telefon átvette az irányítást bizonyos cselekedetei fölött. Egy másik huszonéves egyetemista – részben éppen ezért – nem használ okostelefont: „Nekem tízéves, hagyományos mobiltelefonom van, amelyen nincs internet, de remekül elboldogulok vele. Asztali számítógépen szoktam internetezni, és ha felállok a gép mellől, az azt jelenti, hogy abbahagytam ezt a tevékenységet: nehogy már vigyem magammal mindenhová az internetet, illetve az kövessen engem.”

Oly távol és mégis közel
A mobilozás egyfajta táv-jelenlétre, az aktuális fizikai térből való kilépésre is lehetőséget ad, ily módon (különösképpen társaságban) a mobilhasználat  kényelmetlen helyzetre, unalomra, elvágyódásra utalhat. Megfigyelhetjük ugyanezt a közösségi közlekedésben is: a telefon nyomkodásával lehetővé válik a környezet (adott esetben a többi idegen utas) kizárása. A kiszakadás, eltávolodás mellett közlekedési eszközökön, várakozáskor a telefonnyomkodásnak - legyen annak célja netezés, SMS-ezés, a közösségi oldalak végigpörgetése - időkitöltő, unaloműző szerepe van, egyfajta pótcselekvés. 

A kütyühasználat kommunikációs igényeket is kielégít - a függők szerint mindig jelen kell lenni, ki ne maradjanak valamilyen történésből -, továbbá multimédia-központnak is tekinthető. Hiszen mire is használjuk a mobilt? Telefonálásra, facebookozásra, e-mailezésre, hírek olvasására, általában véve netezésre, SMS-ezésre, ébresztőóraként, zenehallgatásra, videók nézésére és készítésére, fotózásra, játékra. Az egy, vagy kevés, de egymással kommunikáló, eszköz – sokféle funkció párosítása az úgynevezett médiakonvergencia jelenségére utal.

Egy ismert karikatúrán a kilencvenes évekbeli felhasználó körül legalább tízféle eszköz és adathordozó - vonalas telefon, walkman, lemezjátszó, kazetták, lemezek, hangszórók, cédék, videólejátszó, számológép, ébresztőóra, videókamera, fényképezőgép -  helyezkedik el. A felirat szerint húsz évvel később mindez elfér a zsebében, egyetlen készülék, egy mobil formájában. 

Párbeszéd a géppel
És a mobiltelefon-beszélgetés mi újat hozott? Amikor még a féltégla méretű mobilok idejében először láttunk az utcán telefonáló embert, bizony meglepődhettünk – ma már ez mindennapos látvány. Hasonló csodálkozást most is megélhetünk: a szemlélőnek az lehet az érzése, mintha a headsettel beszélő magában beszélne. Bár ez is egyre inkább megszokottá válik. Amihez majd most kell hozzászoknunk, az a hangalapú ember-gép kommunikáció lesz: egyre több eszköz - például a Siri vagy a Google Glass - működik hangvezérléssel, amelynek során a felhasználó nem billentyűnyomással vagy érintőképernyőn ad utasítást az eszköznek, hanem hanggal.

A kutatók már ún. talkpocalypse-ről – erőltetett fordítással „hangapokalipszisről” – gondolkodnak. Ez pedig még inkább felveti a magánszféra kérdését: hiszen ily módon nemcsak a hivatalos és magánbeszélgetések, hanem a gépnek adott parancsok is a környezet számára hallhatók, sőt bárki által kihallgathatók lehetnek. Nem csupán a beszélgetés közbeni mobilozás, telefonnyomkodás kíván meg új udvariassági szabályokat, hanem a mások által hallható beszélgetések kezelése is újfajta illemtudást igényel. Hányszor vagyunk kénytelenek bekapcsolódni önkéntelen hallgatókként egészen intim témájú társalgásokba… 

De ha egyszer csak magányosnak érezzük magunkat, még mindig felhívhatjuk a másikat, így a mobil az egyedüllét ellen is gyógyír. Ahogy ezt Nyíri Kristóf filozófus megfogalmazta: „A megelőző századok – több száz év magány – voltak természetellenesek, a mobil visszahozta, amit elvesztettünk.” (Cikkünk szerzője nyelvész-közgazdász, újmédia-kutató, az ELTE BTK munkatársa.)

Címkék: mobil, mobiltelefon, mobilfüggőség