Nem az én vérem, de én szültem és én neveltem fel. Az enyém
Csak annyit szeretnék elöljáróban mondani, hogy a férjem terve nem foga sikerülni – mondja Zita. Állát felszegi, tekintete megkeményedik. Nem sír.
Soha nem mondtam még el ezt senkinek. Miért is tettem volna. Zolika kiköpött apja, s vannak rám hasonlító vonásai is. Most is csak azért mondom el, mert sajnos beadtuk a válópert, és a férjem azzal fenyegetőzik, hogy elveszi tőlem a gyereket.
Azt mondja, semmi közöm nincs hozzá, nem is az én vérem. És ez igaz is. Nem az én vérem, de én szültem, én neveltem, imádom őt mindenkinél jobban – mondja a harmincéves szomorú asszony. És bólint, mint aki biztos a dolgában.
A férjemmel fiatalon házasodtunk – sóhajt Zita, és messzire elnéz a fejem fölött. – Az esküvő után persze semmink sem volt. Míg összeszedtük magunkat, néhány évig tablettát szedtem.
Amikor sikerült hitelre egy csöpp lakás vennünk, abbahagytam a fogamzásgátló szedését. 26 éves voltam, a férjem még annyi sem, amikor nekiálltunk a babaprojektnek. De hiába próbálkoztunk, sehogyan sem sikerült teherbe esnem. Rohangáltunk orvostól orvosig.
Először a lombikbébiprogramban reménykedtünk. Bár a gyógyszeres terápiának köszönhetően megérett néhány petesejtem, a beültetés után soha nem voltak életképesek. Átestünk minden kivizsgáláson, míg végül kiderült, hogy én vagyok a hunyó.
Van egy betegség, úgy hívják, korai petefészek-kimerülés, az van nekem. Sajnos, csóválták a fejüket az orvosok, nincs remény. Még lombikbébiprogrammal se eshetek teherbe.
Zita nagyot nyel, és egy könnycsepp jelenik meg a szeme sarkában.
Ekkor történt, hogy az idegeim felmondták a szolgálatot. Súlyos depresszióba zuhantam. Nem ettem, nem dolgoztam, csak feküdtem egész nap, és sírtam. Nem tudtam elfogadni, hogy az élet ennyire igazságtalan velem. Miért pont én, kiabáltam. A családban senkinek nem volt hasonló problémája.
Végső elkeseredésemben úgy határoztam, ellököm magamtól a férjemet. Menjen, keressen új párt magának, legalább neki hadd születhessenek gyerekei. De Attila nem ment. Azt mondta, imád, soha nem fog elhagyni, és ha annyira szeretnék gyereket, fogadjunk örökbe egyet.
Már-már én is úgy éreztem, hogy igen, ez lehet a megoldás. És akkor épp, mintha a Jóisten meghallotta volna könyörgéseinket, volt egy előadás a rádióban a petesejt-adományozásról. Ez a lehetőség mindkettőnket felvillanyozott.
Minél többet gondolkoztunk a dolgon, annál jobban beleéltük magunkat. Már csak azt kellett kitalálnunk, hogy kitől kérhetünk petesejtet.
Végül a választásunk a fiatalabbik nővéremre esett. Azért őrá, mert neki akkor már volt három fia, és nem akart több gyereket. Hát, nem mondom, nehéz beszélgetés volt. Egy ilyen petesejt-adományozás sok orvosi és jogi hercehurcával jár.
Először is gyógyszerekkel szinkronba kellett hozni kettőnk ciklusát. A petesejtnyerés sem épp kellemes beavatkozás. Azután ott van a dolog lelki oldala. Neki ügyvéd előtt éppen úgy le kellett mondania a petesejtjéről, mint ha a gyerekéről mondott volna le.
Végül sikerült őt rábeszélnünk. Soha nem tudom neki eléggé megköszönni, hogy segített. Lombikban három egészséges, erős petesejtje termékenyült meg a férjem ivarsejtjével, és kezdett el osztódni. Mindhármat beültették az én méhembe. Egy megtapadt.
Ezután a terhesség éppen úgy zajlott le, mint bárki másnál. Zolika a terhességem 38. hetében rendes úton született. Tökéletesen egészségesen. Én mégsem voltam képes örülni neki. A szülés után nagyon mély depresszióba estem.
Örökké csak azon gondolkoztam, hogy mi lesz, ha a nővérem egyszer csak azt mondja, hogy ez a kisfiú az övé. Tudtam, hogy hivatalosan lemondott róla, de mégis. Lassan azonban feldolgoztam lelkileg az egészet.
Elkezdtem szeretni Zolikát, aki vér szerint nem az enyém. De én hordtam ki, én szültem meg, én szoptattam őt. Én voltam vele egész nap. Én keltem fel éjjelente háromszor is megetetni, én vigasztaltam, ha félt, én öleltem magamhoz, amikor oltást kapott. Az én gyerekem.
Az apja most el akarja venni tőlem, szorítja össze az ajkait Zita. Állát felszegi, tekintete megkeményedik.
De ez nem fog neki sikerülni, suttogja, és már nem bírja tovább tartani, kitör belőle a zokogás.
Mit mond a jog?
Petesejtet gyakorlatilag bárki adományozhat, aki 35 évesnél fiatalabb, egészséges, cselekvőképes, és legalább egy saját gyermeke született már, emellett genetikai rendellenesség nem mutatható ki nála. A polgári törvénykönyv szerint közeli hozzátartozó, oldalági rokon, illetve testvér házastársa is adományozhat petesejtet.
Ügyvéd vagy közjegyző előtt tett nyilatkozat szükséges, amelyben a donor, illetve a fogadó recipiens leírja, hogy tisztában vannak azzal, hogy milyen eljárás fog megtörténni, ezt az eljárást ők kérelmezik, következményeivel tisztában vannak.
A gyerek megszületése után a törvény a szülő nőt tekinti édesanyának, és pontosan olyan jogok illetik meg őt, mint a vér szerinti gyermek esetén.
Még nincs hozzászólás