Neked mennyire fontos a környezetvédelem?
Kevés dolog kellemesebb az őszi napsütésben, mint egy romantikus séta valamelyik folyóparton vagy parkerdőben. Azonban örömünket könnyen elronthatja, hogy sokszor a legszebb helyeken is szanaszét dobált szemétbe botlunk, miközben vizeink és a levegő állapota is bőven hagy kívánnivalót maga után.
Pedig ezek csak tünetek, annak a szemmel látható jelei, hogy az emberiség egyre nagyobb ütemben él vissza a Föld erőforrásaival, a bolygó megújulóképességén felül fogyasztunk, vagyis a jövő alapanyagait éljük fel. A természeti erőforrások pazarló felhasználása és az emberi hanyagság együttes eredménye, hogy a minket körülvevő környezet állapota annak ellenére egyre romlik, hogy a lelkünk mélyén mindannyian rajongunk a természetért, és szeretnénk megőrizni értékeit gyermekeink és unokáink számára is.
Te is a megoldást keresed? Válts fenntarthatóságra!
Jó hír, hogy környezetünk gondjai egyre többeket foglalkoztatnak. A megoldást a körkörös gazdasági modellre történő áttérés kínálja, elmagyarázzuk hogyan.
A hagyományos, egyirányú gazdasági modell – amikor az alapanyagból termék lesz, majd abból hulladék – egyre fenntarthatatlanabb, ez nyilvánvaló. A nyersanyagok és a természeti erőforrások vészesen fogynak, míg a szennyező hulladék mennyisége egyre nagyobb.
Ezzel szemben a körkörös vagy körforgásos gazdaságban a termelésből és fogyasztásból visszamaradó felesleget, a megunt termékeket és a hulladékot újrahasznosítjuk, újra fogyaszthatóvá tesszük, nem szennyezzük velük az ökoszisztémákat. Ez egy olyan bölcsőtől bölcsőig séma, ahol az anyag folyamatosan újjászületik, átalakul. A megújuló energiaforrások (pl. napfény, szél, biomassza) is a körkörös gazdaságmodell részét képezik, hiszen felhasználásuk nem jár károsanyag-kibocsátással, miközben korlátlan mennyiségben állnak rendelkezésünkre – szemben a fosszilis energiahordozókkal (szén, kőolaj stb.).
Ültesd át az elvet a gyakorlatba!
Szép elvek, de ideje a tettek mezejére lépni! Te is sokat tehetsz a körkörös modellre történő áttérés érdekében, ha elkezded szelektíven gyűjteni a hulladékodat, komposztálót állítasz fel, esetleg napelemeket szerelsz fel a házadra, vagy szigeteled azt.
Eggyel nagyobb léptékben elindultak már pozitív kezdeményezések Magyarországon is. Gondoltad volna, hogy a régi, elavult, környezetszennyező szénerőművek akár megújuló biomassza felhasználására is átállíthatóak?
A legjobb példa erre a pécsi erőmű, amelyben szén helyett ma már teljes egészében szalma és faapríték felhasználásával állítanak elő hő- és villamos energiát, hála a Veolia Energia Magyarország által alkalmazott innovatív technológiának és beruházásoknak. Ennek köszönhetően Pécs az első olyan magyarországi megyeszékhely, amelynek energiaellátása teljes egészében megújuló energiaforrásokból történik, távoli országokból behozott import tüzelőanyagok felhasználása nélkül.
Fontos lépések ezek, de sok még a tennivaló a fenntarthatóság terén, gondolj erre is, mielőtt elindulsz a következő sétádra a természetben!
(x)
Még nincs hozzászólás