Nagylelkű nagyasszonyok
Lelkünk mélyén mindannyiunk vágya nyomot hagyni magunk után a világban. A férfiak számára a történelem során erre sok lehetőség adódott, háborúkban, politikai ügyekben megélhették világmegváltó álmaikat. A nők, asszonyok ezalatt otthon gazdálkodtak, vagy buzgóságra nevelték a következő generáció elöljáróit. Ám voltak asszonyok, akiknek tettei előtt a harcedzett férfiak is kalapot emelhetnek.
A 17. századtól a nemesasszonyok mellett már a jómódú polgárnők is kivették részüket a jótékony cselekedetekből. Igaz, az adományok nagysága és a segítség mértéke jócskán elmaradt a nagybirtokos nőkétől, de akkortájt bárminemű gyámolítás sokat számított.
„Divattá” vált az ingyen koszt a szegény diákok számára, sok hajdani nagyasszony pedig a vagyonát jótékony alapítványokra hagyta. A korabeli feljegyzések így emlékeznek meg egy ilyen asszonyságról: „Lelke idvességének keresésére való idejét mulandó élete kedvéért nem vesztegette el, szorgalmas lévén az igének hallgatásában, az könyörgéseknek gyakorlásában, az úrnak vacsorájával való élésben és a szegényekhez való irgalmasságtételben.”
Kanizsai Dorottya – eltemette az elesett hősöket
Első férje Geréb Péter, az ország nádora volt, második férje Perényi Ferenc püspök apja, Perényi Imre lett. Dorottya rendkívül művelt, nagyvonalú és adakozó asszony hírében állt. Szolgálóit kiházasította, földekkel ajándékozva meg őket, de az idegen szegényeket és elesetteket is bőkezűen támogatta.
Élete legkegyeletteljesebb cselekedetét a mohácsi csata után vitte véghez: a környék papjai és jobbágyai segítségével eltemette az elesett hősöket, és magát a királyt is, megadva számukra a végtisztességet.
Zrínyi Kata – iskolákat, szegényházat alapított
Zrínyi Miklós lánya mélyen vallásos nőként fontosnak tartotta uradalma lakóinak a lelki dolgait, erkölcsös, tiszta életre tanította őket. A nyomorban élők számára iskolákat, ispotályokat és szegényházat alapított.
A legapróbb részletekre is gondja volt, még azt is rendeletben szabályozta, hogy a szegényházak lakói milyen ruhákat viseljenek, ünnepek alkalmával mit étkezzenek, milyen ajándékokat kapjanak. Uradalma hasznának java részét a nélkülözők megsegítésére fordította.
Hermina főhercegnő – jóltevő asszonyi egyesületet hozott létre
A 18. század elején még mindig kezdetleges és amatőr szinten állt a szegénygondozás, jóformán csak ispotályi elhelyezés jutott a nincsteleneknek. 1815 és 1817 között a rossz időjárás következtében országszerte nagy volt az éhínség, és ez a városi lakosságot, Pest-Buda szegényeit érintette a legsúlyosabban.
József nádor második felesége, az akkor húszéves Hermina főhercegnő vetette fel először egy asszonyi egyesület létrehozását, amely az ínség és a szegénység enyhítésére volt hivatott. Sógorától, Ferenc Józseftől hamarosan meg is jött az engedély a „Jóltevő asszonyi egyesület” megalapítására. Az egyesület tagjai a városi arisztokrácia hölgyei és legelőkelőbb polgárasszonyai lettek.
Hetente személyesen élelmiszert, tüzelőt, ruhákat, gyógyszereket, alkalmanként pénzt osztottak ki a rászorultak között. Ők vezették be a környezettanulmány fogalmát, melynek során felmérték a valós rászorultságot, felkeresték a testi fogyatékosokat, az aggokat, a magukról gondoskodni nem tudókat.
Az egyesület teremtette meg az öregotthonok alapjait is, amikor létrehozták az aggokat ápoló intézetüket, ahová „szegény és érdemes öregek, akik egész éltöket becsületes munkában töltötték el, tiszta, egészséges szobákban teljes ellátást nyertek". Felkarolták az árvákat, nevelőcsaládoknál helyezték el őket, és „oskolaintézeteket” hoztak létre számukra.
Az egyesület megpróbálta a legmagasabb társadalmi rangú, de addig szociálisan érzéketlen hölgyeket is megnyerni. Ők vezették be azt a szokást is, hogy a szórakozást összekössék a jótékonykodással. Álarcosbálokat, koncerteket, színielőadásokat rendeztek, jótékonysági bazárokat tartottak.
Szokolay Kornélné – megnyitotta a gazdagok pénztárcáját
Az első világháború előtti években a közjótékonyság a társadalom feladata volt, jóformán csak a felsőbb körök nagyasszonyai foglalkoztak vele, akiket a lelkesedés hajtott. Leginkább a környezetükből szereztek támogatást, munkájukba nem volt lehetőség bevonni a lakosságot.
Ezeknek a nőknek sokkal nehezebb dolguk volt az adománygyűjtéssel, mint manapság, ezért találékonynak és leleményesnek kellett lenniük, hogy sikerrel járjanak.
Az egyik legagilisabb jótékonykodó nő Szokolay Kornélné, az újságíró, szerkesztő Szokolay Kornél felesége volt, aki nélkül semmilyen fővárosi jótékonysági esemény nem valósulhatott meg, s számos egyesület meghatározó tagja volt. Anekdotaszerű történetek keringtek ötletességéről, trükkjeiről, amikkel megnyitotta a gazdagok pénztárcáját.
Felsorolni is nehéz lenne azoknak a különleges nőknek, asszonyoknak a neveit, akik szükségét érezték, hogy enyhülést szerezzenek a szegények és elhagyatottak számára. Így ír róluk Kolosi Török István „Az asszonyi nemnek nemességéről, méltóságáról és dicséreteiről való rythmusok”-ban: „Ahol sövény nincs, eltékozoltatik az örökség, és ahol asszony nincs, fohászkodik a szűkölködő.”
Még nincs hozzászólás