Mr. Animáció
Hatvan éve filmvászonra került egy olyan alapmű, amely az írójának és a film készítőjének is világhírt hozott. Egy farmon az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát, és a maguk által vezetett Állatfarmon élik először szabadnak tűnő, majd újra bezáruló életüket. Írója George Orwell, az egész estét betöltő rajzfilm rendezője, mindenese pedig John Halas volt.
Amikor a múlt század nyolcvanas éveinek közepén a londoni Educational Film Center felé baktattam, az anima szó latin jelentését ismételgettem magamban: lélek, élénkség, lelkesedés, buzdítás. Nem tudhattam még, hogy a szó ténylegesen, tökéletesen jellemezhet egy élő személyt: John Halast, Mr. Animációt. Az Educational Film Center negyedik emeleti stúdiójában nem volt nehéz felismerni, hogy egy nagy kaliberű, Moholy-Nagy Laszlóhoz és Kepes Györgyhöz mérhető emberrel hozott össze a sors.
A műfaj legendás alakja Halász János néven, 1912-ben született Budapesten. Már tizenöt évesen egy filmstúdióban dolgozott, ahol megismerkedett Marczincsák Györggyel, a későbbi hatszoros Oscar-díjas George Pallal. Munkakapcsolatuk Halas egész életére hatással volt: azt mondta róla, zseniális fickó volt, aki remekül rajzolt, tervezett, értett a felvevőgépekhez, és tőle tanulta életében a legtöbbet. Rajta kívül Bortnyik Sándort, és a Bauhaus szellemében működtetett iskoláját említette még, ahol évekig Bortnyik asszisztenseként dolgozott.
1934-ben Macskássy Gyulával és Kassowitz Félixszel filmstúdiót nyitott, két és fél év alatt 40 filmet készítettek. Halas 1939-ben telepedett le Angliában. Feleségével, Joy Batchelorral, 1940-ben alapították a „Halas & Batchelor" stúdiót, ahol először reklámfilmek készítésével foglalkoztak. Filmjeikre a háborús propaganda irányítója is felfigyelt, aki (nyilván ismerve Leni Riefenstahl áldásos működését a náci propagandában) 1941 és 1945 között a különféle háborús szükségleteknek megfelelően 70 kisfilmet kért tőlük. A háború után a megrendelések megmaradtak, csak ekkor már a helyzetnek megfelelően spórolásra, újjáépítésre buzdító filmeket gyártottak. Volt köztük káposztatermelésre felszólító film is, mert nem volt mit enni, és Halasék magyarázták el a filmjeikkel az önellátás előnyeit.
Ekkor már külföldről is kaptak megrendeléseket, az amerikai kormány a Marshall-segély ismertetésére kérte fel a stúdiót. Ennek nyomán az ötvenes évek elején az Egyesült Államokban is komoly sikereik voltak. Bemutatták Tenger című filmjüket, és a Rembrandt-sorozatot, de felelevenítették az amerikai televíziók számára Popeye, a tengerész alakját is.
Halas imponáló megszállottsággal magyarázta, hogy a film a technika és a művészet kombinációjából jön létre. Az egyik nem lehet meg a másik nélkül. Ha a technikával nem vagyunk eléggé tisztában, az olyan energiákat von el a művészi megfogalmazástól, ami már tönkre is tehet egy filmet.
Halas, miközben elismerte a Walt Disney stúdió jelentőségét, nem tagadta, hogy egész munkássága során harcolt a Disney-féle leegyszerűsített gondolkodás ellen. Azért küzdött, hogy megértesse, lehet az is szórakoztató és élvezetes, amiben egy kis gondolat, egy kis értelmet, műveltséget alakító plusz van. A gyakorlatban is bizonyítva, így kezdték a British Petroleum Company reklámfilmjeit ismeretterjesztő sorozattá alakítani, amelyben helyet kapott a gépjármű, a repülés és a hajózás története is.
Az Állatfarm animációs filmre vitele már az említett előzmények miatt is feltűnést keltett.
George Orwell tragikus tanmeséjének, az Animal Farmnak a feldolgozására egy amerikai producertől jött a felkérés, aki hitt a komoly tárgyú, egész estét betöltő animációs rajzfilmben. Amikor a producer, Louis de Rochemont a Halas & Batchelor stúdió mellett döntött, csak két lehetőség között választhatott: vagy Halasékkal dolgozik, vagy a Disney stúdióval. Halasékat választotta, és ennek nem csak financiálhttp://szerkesztoseg.apropomedia.hu/printedit.php?tipus=cikk&editid=1435#is oka volt. A Halas & Batchelor stúdió törekvéseiben már világosan felismerhető volt a „másság”, a hagyományos stílustól való eltávolodás.
Halasék tudták, hogy az amerikaiak azért finanszírozzák ezt a filmet, mert meggyőződésük, hogy a könyv antikommunista mondanivalót hordoz. Ösztöne és józan esze megsúgta – magyarázta nekem Halas Londonban –, hogy ez a mű másról (is) szól. Sőt, inkább az ellenkezőjéről, mint amit belemagyaráznak. Ezért aztán a filmkészítés közben mindvégig arra törekedett, hogy a film ne antikommunista, hanem antifasiszta legyen. A munkában, hogy ezt még jobban érzékeltesse, felhasználta Hitler és Mussolini gesztikulációját, amit persze a rajzok elkészítése előtt hosszasan tanulmányozott.
A munkához az akkori Nyugat-Európa legnagyobb filmstúdiójává kellett felhozni a Halas & Batchelor céget. Felvettek száz embert – kívülállóként elképzelni is nehéz, mekkora alkotói és adminisztratív munka rejlik egy ilyen filmben. Halas adatai önmagukért beszélnek: a 75 perces film, a 250 000 rajz, a mintegy 1800 színes háttér létrehozása 300 000 munkaórát (szinte egy emberöltőnyi időt – természetesen a közreműködők között megosztva) követelt. Két tonna festéket használtak fel a hatalmas, színes rajzsorozatra, amely a vásznon a folyamatos akció illúzióját keltette.
Függetlenül a közönségsikertől, egyetlen állatfigurát sem volt szabad érzelgősen ábrázolni, erre a történet mondanivalója sem adott lehetőséget. A történet miatt új műfajt teremtettek, a komoly rajzfilm műfaját, amelyhez képben és hangban egyaránt korszakalkotó stílus kidolgozására volt szükség. A zene is hozzásegített ahhoz, hogy a közönség beleélje magát az állatok érzéseibe, keserves tapasztalataikba, amikor a régi, nehéz iga helyébe a maguk teremtette új igát veszik a nyakukba. Reménykedniük, szenvedniük kell, énekelniük és sírniuk: a saját bőrükön kell megtapasztalniuk, hová vezethet a túlzott optimizmus, az együgyűség és a vakhit.
A hatalmas és nehéz munka mellett Halasnak volt ideje arra is, hogy eleget tegyen Sir Lawrence Olivier kérésének, aki elment hozzá, hogy tervezze meg a Shakespeare III. Richárdjából készülő játékfilmnek (amelynek Olivier volt a főszereplője és rendezője is) egy fontos párbajjelenetét. A másodpercről másodpercre megtervezett jelenethez készült a zene, és csak ennek alapján következett a forgatás.
Az ezután következő termékeny évtizedek sok száz filmjéből néhányat kiemeltünk, mert van közöttük olyan, amelynek létrejöttében Kass János grafikus is részt vett. Az első film, melyben Halas Kassal dolgozott, a Contact volt, amely a francia elektromos művek megalakulásának 75. évfordulójára készült, és a villamosság fejlődését mutatta be. Az 1981-ben Kassal készült Dilemma című film Európa első komputer-animációs filmje, ezért nyugodtan nevezhetjük mérföldkőnek a rajzfilmgyártás történetében. A civilizáció fejlődéséről és annak következményeiről szól. A tartalom és forma tökéletes találkozása, amikor a művészi megfogalmazás mellé már felnő a technikai kivitelezés is. A produkcióhoz csupán 160 főbb rajzra volt szükség, amely aztán 18 000 különböző digitalizált képpé alakult.
Mivel továbbra sem tett le róla, hogy bebizonyítsa, az animáció a legalkalmasabb eszköz az oktató, nevelő, ismeretterjesztő munkában, Halas megalkotta a Great Masters sorozatot, amelynek első darabja a Botticelli lett. Sok ország oktatófilmként vette meg, mert belátták, hogy a 45 percbe sűrített anyag – vizuális élményt is nyújtva – több hónapos tanulmányozást spórol meg az érdeklődőknek. A sorozatból Halas 1995-ben bekövetkezett haláláig még két film született meg.
Találkozásunk idején Halas már 25 percet leforgatott a Hieronymus Bosch-filmjéből, de azt mondta, ki kell dobni. Mivel itt már a(z akkori) legkorszerűbb technikát akarta alkalmazni, háromdimenziós képeket kellett létrehoznia. Lelkesen próbálta konkretizálni az elképzelését: „Nézd, a Bosch-képeken az ördög mindenütt jelen van. A szereplők jelleme attól függ, hogy mennyire sikerült az ördögnek beléjük bújnia. A terv az, hogy az új technikával azt is megmutassuk, hogyan bújik be az ördög egy-egy figurába, például a bőrük alá, vagy uram bocsá’, a fenekükbe. És ami a legfontosabb: végigkísérhetjük a figura jellemének, viselkedésének változásait.” Halas azt akarta bemutatni, hogyan viselkednének az emberek, ha élnének azok után, amit Bosch művelt velük. „Végső soron a bűn az, ami érdekel. Azt mondom, hogy az ember vallás nélkül is lehet jó; Bosch szerint, ha bűnözünk, elpusztulunk. Én azt állítom, lehetséges a feltámadás!”
Nagyon szeretném szaván fogni.
Még nincs hozzászólás