Mostantól ő lesz az új apukád!
Berobban egy szerelem a sok üres év után, és anyuka boldog, hogy végre újra igazi család lesznek: az egy-két saját gyereke, a hapsi meg ő.
Érthető, hogy ha megszeretünk valakit, és bízunk benne, úgy gondoljuk, hogy a gyermekeink is boldogabbak lesznek. Csakhogy a gyerekeknél ez nem megy gombnyomásra. A mi szerelmi boldogságunk bennük nem mindig örömöt, sokkal inkább féltékenységet, bizonytalanságot szül.
Nincs olyan, hogy új apuka
A pszichológusok azt szokták mondani, hogy egy rossz házasságnál, ahol mindennapos a veszekedés, az agresszió, jobb a ’csonka család’, tehát el szabad válni. De vajon egy új szerelem mikor érik meg annyira, hogy az érkező társ beilleszthető legyen egy már összeszokott családba?
Van, aki új apukáról, anyukáról beszél, mintha le lehetne cserélni a régit, mások szerint legjobb, ha a nem vér szerinti szülő bele sem szól a nevelésbe, nincs is joga hozzá. Lélektani szempontból a kettő között van az igazság. Anya, apa csak egy van, még akkor is, ha az illető távol áll az ideális, szerető szülőtől, és akkor is, ha minimális a tényleges kapcsolat a gyermekével.
Ám az együtt élő új család mindenképp rendszert alkot, ahol a vér szerinti szülő új párja előbb-utóbb fel kell hogy vállalja a kvázi szülői szerepet. Különben sok bizonytalanság, feszültség keletkezhet.
Ez már nem az a bácsi, hanem egy újabb
Egy felnőtt nőnek vagy férfinak magánügye, milyen gyakorisággal cseréli partnereit, ám a gyermektől nem várhatja, hogy érzelmileg kövesse az ő életét. Csak akkor kezdjük el bevezetni a családba az új társunkat, ha valóban biztosnak érezzük a kapcsolatot, és döntés született a közös jövőről. Nem arról van szó, hogy nem találkozhat az ismerkedés hónapjaiban, éveiben a gyermek és az új partner, hanem arról, hogy családi funkciókat ne kapjon. Ilyen például a családi ünnepen való részvétel, óvodába, iskolába való szállítás, házi feladat kikérdezése, és persze az ott alvás.
A szülő feladata megtartani azt a biztonságos, világos határokkal körülvett közeget, ami a családot jelenti, ahol a gyermek meg tudja élni az állandóságot, kiszámíthatóságot, biztonságot. Ebbe nem férnek bele rendszeresen cserélődő figurák.
Nem megy hirtelen a váltás
– Semmiképp nem akartam, hogy a kisfiamat felkészületlenül érje egy vadidegen érkezése, ezért fokozatosan szoktattam hozzá a gondolathoz – mondja a 32 éves Vera. – Eleinte csak meséltem egy aranyos bácsiról, aki szeret engem, és aki majd őt is szeretni fogja. Ilyenkor nagyon érdeklődve hallgatott, és azt mondta, szeretné megismerni ezt a bácsit.
Először meghívtuk a játszótérre, ezzel nem volt semmi baj. Aztán mindenféle játékprogramokra vittük együtt a bácsit, és még ez is működött. De amikor Tibor lett a kezdeményező, és már ő vitt minket, méghozzá a szép új kocsijával a Balatonra, akkor az ötéves fiam megrémült. Szó nélkül ült végig a kocsiban, majd egyszer csak közölte, hogy lepisilte az autóülést.
Miért nem szóltál, hogy pisilned kell, kisfiam, faggattam, de ő csak a vállát vonogatta. Nyilvánvalóan nem tetszett neki, hogy már nem ő volt a hármas programok irányítója, hanem hirtelen kívül rekedt: mi az első üléseken nevetgéltünk, csacsogtunk, ő pedig magára maradt hátul. Az összeköltözést elhalasztottuk 6-8 hónappal, de végül mégis klassz család lettünk.
Szabályok, rend, büntetés…
– Két fiam van, kiskamaszok voltak, amikor Csaba belépett az életünkbe – emlékszik vissza Vanda. – Bevallom, én nem csak szerelmet kerestem, hanem egy kemény kezű apát is a kölykeim mellé, mert ahogy elkezdtek kamaszodni, már nem bírtam velük. Lógtak a suliból, verekedtek, feleseltek, rém rondán beszéltek, féltem, ha ez így megy tovább, végül teljesen elkanászodnak.
Az apjuk meghalt, amikor kicsik voltak, az én édesapám messze él tőlünk, így nagyon hiányzott egy férfi, aki gatyába rázza őket. Csaba minden szempontból alkalmasnak tűnt. Korrekt, határozott ember, amúgy imádja a sportokat, kemény pasi. Rögtön azzal kezdte a bemutatkozást, hogy vele nagyon jóban lehet lenni, de csak annak, aki betartja a szabályait, és sorolta, mi mindenhez kell igazodniuk. Fellélegeztem. Egy időre.
De amikor azt láttam, hogy a régen felszabadult, boldog srácaim megszeppenve üldögélnek szobafogságban egész hétvégén, összeszorult a szívem. Csaba kemény volt, sőt, az én szememben könyörtelen. Hiába győzködött, hogy csak úgy lehet nevelni, ha a büntetés és a jutalom is jár, én ezt már nem bírtam nézni. Szétmentünk. Rájöttem, hogy csak az lehet szigorú egy gyerekkel, aki legalább annyira szereti is, ő viszont szinte nem is ismerte őket.
Tudod, hogy mennyire szeretlek!
A gyermek számára, aki kínlódik, hogy miként viszonyuljon az új családtaghoz, a vér szerinti szülő jelenti a biztos pontot. Amikor nehéz elfogadni a partnert, amögött olyan tudattalan fantáziák is meghúzódnak, amik éppen a kirekesztettségre, a feleslegessé válásra vonatkoznak. Így sokszor nem is az új személynek, hanem a vér szerintinek szól az új családtaggal szembeni lázadás. Ha a vér szerinti szülő rendszeresen érezteti a gyerekkel, hogy az ő szeretete a kicsi iránt stabil és megrendíthetetlen, akkor idővel az érkezővel is javulni fog a kapcsolata.
A gyerek érzi, ha manipulálják
Ne írjunk elő érzelmeket a gyereknek, nem kötelező szeretnie, még csak kedvelnie sem az új partnert. De az elvárható, hogy betartsa azokat a viselkedési normákat, amelyekre korábban is neveltük. Szerencsés, ha az új partner is kerüli az olyan lépéseket, amelyek arra utalnának, hogy erőltetetten szeretne jó kapcsolatot a gyermekkel. Ne halmozza el ajándékokkal, mielőtt egy jót beszélgettek volna, mielőtt bármit tudnának egymásról.
Érezheti a gyermek, hogy meg akarják venni őt, ám valójában személytelennek, manipulációnak fogja érezni a gesztust. A legjobb esély akkor van, ha a szülő és a párja képes lazán, oldottan viselkedni a gyermekkel. Ha ők nyugodtak a jövő felől, az a gyermeknek is sokat segít abban, hogy nyitottan fogadja az új helyzetet. Adjanak időt az új családnak, hogy összeforrjon, összeszokjon, amihez sok közös élmény, tapasztalat is kell együtt, egymásról.
(Szakértő: Cziglán Karolina pszichológus)
Még nincs hozzászólás