Mintanagyi avagy mint a nagyi?
A szülői minta meghatározza a személyiségünket, a gondolkodásunkat, az értékrendünket, a választásainkat és a reakcióinkat, tulajdonképpen az egész sorsunkat. Ennek a folyamatnak egy része tudatos (én is úgy akarom csinálni, ahogy a szüleim, vagy én épp nem úgy akarom csinálni, ahogy a szüleim), nagyobbik része azonban teljesen tudattalanul megy végbe.
Szakemberek véleménye szerint – még ha nem is tudunk róla – minden döntésünkben (például a párválasztásunkban, a családalapítási attitűdünkben, az életstílusunkban) szerepet játszanak a gyerekkori élményeink, a szüleink, nagyszüleink jelleme és gondolkodásmódja, a családunk jelene és múltja.
Családalapítás és a szülői minta
A gyermek mindent a szüleitől tanul. Már az anyatejjel szívja magába azt az életet, amit a szülei élnek, amelyet ők mutatnak neki. A gyermek a szülőkkel folytatott interaktív kapcsolat révén fejlődik, s visszatükrözi őket. Csak abból tud tanulni, amit a szüleitől lát, és amit visszajeleznek neki. A szülők ösztönös reakciói, viselkedése, viszonyulása a világhoz már egészen kicsi korában sejtszinten beleégnek. A gyermek ezeken keresztül tanulja meg, hogy mi a helyes, mi a helytelen, mi a biztonságos és mi a veszélyes, mit szabad és mit nem. Ennek a tanulási folyamatnak a legnagyobb része mindvégig tudattalan marad.
Generációkon átívelően megfigyelhető a családi mintázatok öröklődése is. Ez fokozottan igaz volt régebben, mikor a családi hagyományok erősebb alapokon nyugodtak. A szülők, a nagyszülők és a dédszülők nemzedékében is hasonló volt a családi felállás, nagyjából azonos időben váltak szülővé a felnövekvő utódok. A gyermekvállalási attitűd rendre továbbhagyományozódott. A 21. századra azonban ez a tendencia kissé megtorpanni látszik.
Még most is fontos a minta, megfigyelhető például, hogy azok a fiatalok sokkal korábban köteleződnek el és vállalnak gyermeket, akiknek a szülei együtt vannak, és akik szeretetteljes családi légkörben nevelkedtek. A problémás vagy csonka családokban felnőtt, érzelmileg sérült fiatal férfiak és nők jóval később jutnak el a saját – sikeres – családalapításig, hiszen az ő „mintájuk” sérült, számukra a család fogalma nem azt jelenti, amit az érzelmi biztonságban felnőtt kortársaiknak.
Persze, itt is, ott is akadnak kivételek. A családalapítási attitűdöt nem csak a szülői minta határozhatja meg, számít az illető személyisége, érzelmi és értelmi intelligenciája, társkapcsolatai, szociális környezete és annak mintái. Előfordulhat az is, hogy a szülői példa „mintaszerű”, ám egyéb szociokulturális és gazdasági tényezők miatt csökken a családalapítási kedv, például egzisztenciális vagy anyagi bizonytalanság is hathat a döntés elodázására.
Az alma meg a fája
Manapság tehát kevésbé egyértelműen reprodukáljuk a szülői mintát a gyermekvállalást és a családalapítást illetően, a rá vonatkozó tudattalan működés sok esetben mégis életbe lép.
Anna negyvennégy éves, csinos fodrász, lendületes személyisége miatt jóval fiatalabbnak tűnik a koránál. Lánya huszonkét éves, kisfia öt. A lánya pontosan huszonkét éves korában vállalt maga is gyermeket, így Anna kisgyermekes édesanyaként hirtelen nagymama lett. Széles ismeretségi körében a legtöbben vegyes érzelmekkel fogadták a hírt, nagy örömmel, ugyanakkor meglepődve is, hiszen a története (ma már) nem mindennapos. Miközben Anna a világ legboldogabb nagymamája, időbe telt feldolgoznia, hogy az unokája akár a saját gyermeke is lehetne.
Míg az iménti példa pár évtizeddel ezelőtt említésre sem kerül, addig Tamás esete már akkor is kissé meghökkentőnek számított volna. A jó családból származó budapesti vállalkozó nagyon fiatalon házasodott, és rögtön két fia született: ekkor még csak tizenkilenc, illetve húszéves volt. Házassága később ugyan felbomlott, ám fiaival jó viszonyt ápol. Kisebbik fia épphogy betöltötte a tizenkilencedik életévét, mikor bejelentette, hogy a barátnőjével gyermeket várnak.
Tamás, akinek második házasságából származó kisfia még csak hatéves, nagyon nehezen emésztette meg a hírt, mivel sosem gondolta volna, hogy harmincnyolc évesen nagypapa lesz. Visszatekintve már tudja, hogy tizenkilenc évesen még nem volt érett az apaságra, és szerette volna fiát megkímélni a hasonló nehézségektől, de úgy tűnik, a sors néha kísértetiesen ismétli önmagát. A szülői minta tudattalanul is érvényt szerezhet önmagának, s szinte észrevétlenül alakítja az életünket. (a szerző viselkedéselemző)
Még nincs hozzászólás