Mindig a gyerek miatt veszekszünk
A szocializáció, vagyis a felnőtté válásunk folyamata során elsajátított értékek, normák és viselkedési minták, néha (elég gyakran) összeütköznek mások értékeivel, normáival és viselkedésével. Különösen akkor történik ez meg, amikor kilépünk abból a családból, amelyben születtünk, és új családot alapítunk.
Ez természetes, hiszen párunk valószínűleg más környezetben másmilyen nevelést kapott. Ezek a különbségek azonban elfelejtődnek, amíg szerelmesek vagyunk, s ha elég erős a szerelem, összeszokhatunk, összecsiszolódhatunk. Akkor azonban, amikor gyerekünk születik, kiéleződhetnek a konfliktusok.
Csak apád meg ne tudja!
Az egyik leggyakoribb konfliktusforrás a gyermeknevelési elvek és módszerek közötti eltérés. Kezdődik a dolog a gyerek születése után például azzal, hogy azonnal fel kell-e venni, ha sír, vagy hagyni kell, hogy ’táguljon a tüdeje’. Rá kell-e ültetni a bilire rögtön, amint ülni tud, vagy nyugodtan ki lehet várni, hogy magától is szobatiszta lesz. Válogathat-e az ételek között, vagy mindent meg kell ennie? Még mindig gyakori a nézet, mely szerint a gyerek az asztaltól csak akkor állhat fel, ha mindenki befejezte az evést. És hogy hallgass a neve.
Később a veszekedések forrása lehet az is, hogy megengedjük-e, hogy a szülők ágyában aludjon. Iskoláskorban pedig az, hogy mennyire szigorú büntetések járnak egy iskolai rossz jegyért, szobafogság például akkor is, ha jó az idő. Kirobbanhatnak viták arról, hogy mikor kell lefeküdni, mikor van lámpaoltás, hogy kaphat-e a gyerek okostelefont, korlátlan internetet, és ha igen, hány éves korában. Hányra kell hazajönnie este, mennyi legyen a zsebpénze.
A sort végtelenségig lehetne folytatni, melyekben eltérő lehet a szülők véleménye. Sokáig általánosnak számított, hogy a családban az apa szigorúbb, míg anya engedékenyebb. A ’megmondalak apádnak’ típusú nevelés szerencsére megy ki a divatból. A gyerek azonban pontosan tudja, hogy melyik szülőnek mi a gyengéje. Kitől mit lehet kikönyörögni, kinél mit lehet elérni. Sőt, a gyerek azt is megtanulja, ha nem akarja, hogy szülei veszekedjenek, külön-külön kell megpuhítania őket. Ennek a jelenségnek a tipikus mondata a ’csak apád meg ne tudja!’.
No, és a nagyszülők?
A szocializációs különbségek – ha vannak – természetesen a nagyszülők között is megjelenhetnek. Amikor egy fiatal családban még a pocakban van az első trónörökös, az egész család ujjong, tervezget. A nagymamák minden gondolata a születendő baba körül jár. Fiú lesz vagy lány. Hamar kiderül, s kezdődik a névválasztási maraton. Mi tetszik a szülőknek, mi a nagyszülőknek.
A fiatalok között lehet ez az első vita forrása. Mert apuka ragaszkodik, hogy a gyereket úgy hívják, mint őt, mint a családban minden elsőszülött fiút. Anyuka ettől sírógörcsöt kap. Az egyik nagymama szerint nem kell nagy ügyet csinálni a terhességből, a másik szerint a fiatal anyukának több pihenésre, nagyobb figyelemre van szüksége.
Természetesen mindenki mindent megtesz, amiről úgy gondolja, hogy helyes, hogy a születendő gyerek érdekében áll. Csak mindenki mást gondol erről. Az egyik nagymama szerint a terhes nő mindent csinálhat ugyanúgy, mint korábban, ha jólesik neki. Járhat sportolni, biciklizhet, tornázhat kedve szerint. A másik nagyi szörnyülködik ennek hallatán.
Sajnos azt azonban csak nagyon ritkán mondják el a szülőknek, hogy mennyire megváltozik majd az életük a szülés után. Ritkán mondják el, hogy nem lesz könnyű, hogy menyi mindent meg kellene előre beszélni. Azt, hogy miként osztják majd be az éjjeli felkeléseket, hogy kérik-e valamelyik nagyszülő állandó jelenlétét az első hetekben, s ha igen, melyikét. Azt, hogy kinek a tanácsait fogadják el, mert lehetnek ellentétesek is.
Ne a gyerek előtt?
Az eléggé általános nézet szerint nem szabad a gyerek előtt veszekedni. Csakhogy a konfliktusokat nem lehet eltitkolni akkor sem, ha nem üvöltözünk egymással a gyerekünk előtt. Ő, ők ugyanis pontosan érzékelik a hangulatot, veszik a jelzéseket, tudják, hogy anyu és apu között sokszor robbanás előtti a feszültség. Sok gyerek el is mondja, hogy jobb lenne, ha kiordibálnák magukat és kibékülnének. Természetesen minél kisebb a gyerek, annál jobban kell vigyázni arra, hogy ne érezzen közöttünk feszültséget. S ezt úgy lehet elérni, ha nincs feszültség. Vagy van, de szép szóval meg tudjuk beszélni.
Más a helyzet az idősebb gyerekek esetében. Serdüléskor, kamaszkorban nagyobbak a problémák, ezért gyakoribbak lehetnek a szülők között is a viták. A szakemberek szerint a gyerek számára jó az, ha látja, hogy a szülő sem szent, a felnőttek sem tökéletesek. Ha sikerül a feszültségeket, melyek a nevelés körül robbannak, kisütni, s a konfliktus okát a gyereknek a saját korának megfelelő szavakkal, elmagyarázni.
Be lehet vallani, hogy idegesek vagyunk, mondjuk, azért, mert apuval a munkahelyén csúnyán bántak. Elmondhatjuk, hogy nem miattad veszekszünk, csak mást gondolunk arról, hogy mit engedjünk meg neked, és mit ne. Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem szeretünk. Sőt, ellenkezőleg, mindketten azt szeretnénk, hogy te boldog, sikeres ember legyél. Éppen csak másként gondoljuk ezt elérhetőnek. A gyerek megérti, hiszen ő is átél hasonló ambivalens érzéseket.
Mi az a szocializáció?
A szocializáció az a folyamat, amely során a gyerek elsajátítja a társadalom normáit, értékeit, hiedelmeit és viselkedési mintáit. A szocializáció elsődleges helyszíne a család, de az iskolák, a kortárs csoportok, a munkahelyek és a média is fontos szerepet játszanak. Ezek a színterek különböző értékeket és normákat közvetítenek, amelyek befolyásolják világlátásunkat, viselkedésünket, azt, hogy mit gondolunk helyesnek, elfogadhatónak.
Jobb, ha tudjuk
A viták elkerülése érdekében, jobb, ha tudjuk és elfogadjuk, hogy amikor az első gyerek megérkezik a családunkba, ő lesz az úr. Ez akkor is így van, ha apuka elhatározza, hogy ő bizony fegyelmet tart majd. Azzal sem árt tisztában lennünk, még azelőtt, hogy a baba megszületik, hogy időnk szabad felhasználása biztosan megszűnik. A gyerek szükségletei átírják az estékről, hétvégékről, általában a szabadidőről szőtt terveinket.
Még nincs hozzászólás