Mindig a gyerek miatt veszekszünk
A szocializáció, vagyis a felnőtté válásunk folyamata során elsajátított értékek, normák és viselkedési minták, néha (elég gyakran) összeütköznek mások értékeivel, normáival és viselkedésével. Különösen akkor történik ez meg, amikor kilépünk abból a családból, amelyben születtünk, és új családot alapítunk.
Ez természetes, hiszen párunk valószínűleg más környezetben másmilyen nevelést kapott. Ezek a különbségek azonban elfelejtődnek, amíg szerelmesek vagyunk, s ha elég erős a szerelem, összeszokhatunk, összecsiszolódhatunk. Akkor azonban, amikor gyerekünk születik, kiéleződhetnek a konfliktusok.
Csak apád meg ne tudja!
Az egyik leggyakoribb konfliktusforrás a gyermeknevelési elvek és módszerek közötti eltérés. Kezdődik a dolog a gyerek születése után például azzal, hogy azonnal fel kell-e venni, ha sír, vagy hagyni kell, hogy ’táguljon a tüdeje’. Rá kell-e ültetni a bilire rögtön, amint ülni tud, vagy nyugodtan ki lehet várni, hogy magától is szobatiszta lesz. Válogathat-e az ételek között, vagy mindent meg kell ennie? Még mindig gyakori a nézet, mely szerint a gyerek az asztaltól csak akkor állhat fel, ha mindenki befejezte az evést. És hogy hallgass a neve.
Később a veszekedések forrása lehet az is, hogy megengedjük-e, hogy a szülők ágyában aludjon. Iskoláskorban pedig az, hogy mennyire szigorú büntetések járnak egy iskolai rossz jegyért, szobafogság például akkor is, ha jó az idő. Kirobbanhatnak viták arról, hogy mikor kell lefeküdni, mikor van lámpaoltás, hogy kaphat-e a gyerek okostelefont, korlátlan internetet, és ha igen, hány éves korában. Hányra kell hazajönnie este, mennyi legyen a zsebpénze.
A sort végtelenségig lehetne folytatni, melyekben eltérő lehet a szülők véleménye. Sokáig általánosnak számított, hogy a családban az apa szigorúbb, míg anya engedékenyebb. A ’megmondalak apádnak’ típusú nevelés szerencsére megy ki a divatból.
(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2024. évfolyama 10. számának 39. oldalán!)
Még nincs hozzászólás