Mind Istennők vagyunk!
Istennők élnek bennünk, bármily hihetetlen. Hiába járunk villamossal, hiába van nagy tartozásunk, hiába fáradt a tekintetünk, titokzatos eredetünk egy-egy istennőhöz vezet minket. Legalábbis ezt állította C. G. Jung, a kollektív tudat felfedezője.
A görög-római mitológia halhatatlan istenasszonyai magukban hordozták mindazokat a tulajdonságokat, melyek a mai modern nőket is jellemzik. Jung szerint a közös tudatalatti végtelen tárházában fellelhetőek azok az erények, hiányosságok, győzelmek és sebek, amelyek a mi életünket is fényesítik és keserítik. Az istennők, mint női őstípusok, ott munkálkodnak minden nőben, minden női sorsban, és persze fellelhetők a műalkotások hősnőiben, vagy akár a mesékben.
Ismerd fel a szerepedet!
A Tükröm-tükröm című tüneményes filmben Barbra Streisand egy irodalomprofesszort alakít. Kicsit molett, így fazontalan, bő ruhákban jár, hatalmas szemüvege alatt nem visel sminket. Az anyja gyönyörű, modern díva, a nővére szintúgy, ő pedig, ahogy ezt a tanítványainak el is mondja, az örök ’szolgálólány’, aki sosem viselt menyasszonyi ruhát, mindig csak a koszorúslány szerepe jutott neki. Ám egy nap, némi ármánynak köszönhetően, beleszeret a matekprofesszorba, akit a férfiisten Jeff Bridges alakít, ám csak azzal a feltétellel veszi el őt feleségül, ha a szexet kihagyják a kapcsolatukból, mert, mint mondja, az érzékiség a férfit elvonja a tudományos munkájától.
Barbra belemegy, mi mást tehetne egy szerencsétlen szolgálólány. Aztán mégiscsak elkezdi zavarni, hogy a szerelme nem tekinti őt nőnek. Úgy dönt, a szolgálólányszerepből átnyergel a bombanők közé. Lefogy, kontaktlencsét vesz és testhez simuló ruhákat, még a haját is megcsináltatja. Szexis, gyönyörű nővé válik, és a férje végre észreveszi őt mint kívánatos nőt. Jön még egy kis bonyodalom, de végül győz az igazi szerelem az isten és az új istennő között.
Mindenki felismerheti magában az istennői sorsot, és változtatni is tud rajta, az egyik istennő szomorú szerepéből átnyergelhet egy fényesebb sorsba. Ha megismerjük a forgatókönyveket, vagyis a görög istennők sorsát, nehézségeit, győzelmeit, rádöbbenhetünk, milyen vágányon fut az életünk, és sínt válthatunk, ha akarunk. Minden istennő sorsa bennünk dolgozik, Barbra rá a tanú.
Melyik istennő munkál bennünk?
Ha lelkünknek égető szüksége van egy férfi örök jelenlétére, még azon az áron is, hogy megmondja, mikor mit csináljunk, máris nagyon hasonlítunk az egykori istennők többségére. A mitológiában ugyanis a férfiistenségek alárendeltjei voltunk, az ő szolgálatukban uralhattuk az eget, földet, a vizeket és a túlvilágot.
A görög-római isteni társadalom abszolút férfiközpontú volt, így istennő volt a talpán, aki szembeszállt ezzel a renddel. És lőn. Volt istennő, aki csellel vagy erővel a férfi fölé kerekedett, és le is győzte a verhetetlennek hitt istenséget. Ilyen volt például Diana, a vadászat istennője, harcias, önálló, rettenthetetlen. Vagy Afrodité, a szerelem és a szépség istennője, aki a szépségével, csáberejével, vagy akár szerelmi bűbájjal győzedelmeskedett a férfi felett.
A főnök felesége lennél?
Ha szép vagy, hűséges és odaadó, akkor méltó vagy a legfőbb isten, Zeusz kegyeire, hiszen ilyen volt Héra, az ő felesége is. Ő uralta az égboltot, a csillagokat, és ő vigyázta a házasság szentségét. Ám ha a férfiak uralmát nem viseled el, és szívesebben boldogulsz egyedül, valószínűleg a három szűz istennő valamelyike áll közel hozzád, római nevükön Diana, Minerva vagy Vesta.
Ha túlságosan sérülékeny vagy, hamar megbántódsz, akkor Juno, Ceres vagy Proserpina éledezik benned, ők nagyon sebezhetőek. De nézzük csak meg, milyen jegyeket hordozott a hét legnagyobb istennő, hátha megtaláljuk köztük azt, akire életünk jelen szakaszában a legjobban hasonlítunk. A szimpatikus istennők életútját érdemes megismerni részletesen is, mert Jung szerint, ha a tulajdonságaink hasonlítanak egyik istennőére, a sorsunk is kísértetiesen hasonlítani fog. Változtatni viszont mindig módunkban áll!
AZ ISTENNŐK TÖRTÉNETE
ARTEMISZ (Diana) a vadászat és a változó, sejtelmes Hold istennője. A független, céltudatos, társait védelmező nőt jelképezi.
Artemisz Zeusz és Létó lánya, Apollón ikertestvére. Gyakran ábrázolták íjjal és nyilakkal, amit kísérő vadállatai, leginkább szarvasok vagy kutyák társaságában viselt. Artemisz a természet tiszta erejét képviselte, és szoros kapcsolatot ápolt a vadállatokkal. Az ókori görögök úgy hitték, hogy azért fogadott szüzességet, mert különös védelmezője volt a fiatal lányoknak és a szüzeknek. Számos templomot építettek tiszteletére, közülük a legnagyobb és legismertebb az efezoszi Artemisz-templom, mely az ókori világ egyik csodája volt.
Képességeihez tartozott a gyógyítás, de a halált hozó betegségek terjesztése is. Artemisz gyakran állt bosszút olyanokon, akik tiszteletlenül bántak a természettel, vagy megsértették őt és elveit, ezért sok történetben jelenik meg szigorú, de igazságos istennőként.
Számos mítosz foglalkozik azzal, hogy Artemisz miként büntette meg azokat, akik megsértették őt, például Aktaiónt, aki megleste fürdőzés közben. Aktaion egy nap, vadászat közben rátalált Artemisz fürdőhelyére, ahol az istennő és a kísérői meztelenül pihentek. Aktaion, aki nem tudta, hogy a pancsoló szépség éppen Artemisz istennő, túl hosszú ideig gyönyörködött benne egy fa takarásából. Artemisz észrevette őt, és mivel a vadászt tolakodónak és tiszteletlennek találta, ahelyett hogy egyszerűen megbüntette volna, rendkívül kegyetlen átokkal sújtotta, átváltoztatta szarvasbikává. Aktaion elmenekült volna, ám a vadászkutyák elől nem tudott elrejtőzni, és szétmarcangolták őt.
ATHÉNÉ (Minerva) a bölcsesség, a leleményesség harcias istennője. Mindig a hős mellé áll, segíti az útján. Nem a szívére, az eszére hallgat, de a jó ügyet szolgálja.
Athéné Zeusz lánya. Egy különleges mítosz kapcsolódik születéséhez: teljes páncélzatban ugrott ki Zeusz fejéből kifejlett, felnőtt állapotban, miután apja lenyelte anyját, Métiszt, a bölcsesség titánját. Athéné születése meghatározza sorsát is, az igazság és önuralom istennőjeként megfontolt és szigorúan irányított életet él az istenek között.
Athéné férfiistenek között élt és munkálkodott, ám szüzességi fogadalmat tett, el ne csábuljon. Athéné volt az egyetlen istennő, aki valóban részt vett a harcokban, és stratégiai vezetőként is elismerték, olykor Árész hadisten fölött állva. Számos mítoszban játszik vezető szerepet, például az ókori Görögország leghíresebb városának, Athénnak is ő lett a védnöke, miután megnyerte Poszeidónnal folytatott versenyét. A feladat az volt, hogy mindkét isten adjon valami ajándékot a város lakóinak, és az ajándék alapján döntsék el, hogy ki lesz Athén védelmezője.
Poszeidón egy híres ajándékkal érkezett: lecsapott a földre, és egy hatalmas tengeri lovat teremtett, amely a város emberei számára gyors közlekedést biztosíthatott volna. Azonban a városlakók nem tartották hasznosnak a tengeri lovat, mert a város belső területein nem tudtak vele közlekedni, így az ajándék nem volt igazán praktikus. Athéné viszont olajfát ültetett a város szívében ajándékként. Az olajfa azóta is a béke, a gazdagság és a jólét szimbóluma Athénban. A város polgárai Athén védelmezőjeként Athénét választották.
Sorsában és tetteiben Athéné mindig az igazság, a bölcsesség és a rend pártján állt, ebben különbözött több istennőtől. Nem érdekelték a romantikus kapcsolatok vagy személyes ambíciók; saját sorsa az eszme szolgálatához, az emberek védelméhez és a bölcsesség terjesztéséhez kötődött, és gyakran nyújtott segítséget a földi halandóknak.
HESZTIA (Vesta) a családi tűzhely és az otthon védelmezője. Szereti az idillt, a csendet, a békés elmélyülés perceit.
Hesztia a görög mitológia szerény és tiszteletreméltó istennője az otthon, a család és az áldozati tűz őrzője. Ő a legidősebb Olümposzi istenpár, Kronosz és Rhea első lánya, és ő volt az utolsó is, aki kiszabadult Kronosz gyomrából.
A sorsában meghatározó döntést hozott: szüzességi fogadalmat tett, és mindennél jobban vágyott a békés, harmonikus életre, elutasítva a házasságot és a zűrös szerelmi kapcsolatokat. Hesztia egyszerű, de mélyen tisztelt istennő volt. Nem vett részt az istenek közötti vitákban, sőt, gyakran közvetítőként is fellépett, hogy helyreállítsa a rendet és a harmóniát az Olümposzon. Amikor Dionüszoszt az istenek közé fogadták, Hesztia önként mondott le trónjáról, hogy helyet adjon neki, így önzetlenségével is példát mutatott.
A halandók világában Hesztia különösen közel állt az emberekhez, mivel minden otthonban égő tűz az ő oltalma alatt állt. A közösségi életben is meghatározó szerepet játszott, hiszen a városok központjában lobogó tüzek az ő szentélyének számítottak. Hesztia kultusza később a rómaiaknál is tovább élt Vesta néven, aki szintén a tűzhelyek védelmezője és a háztartás istennője volt. Az őt imádó papnőknek, a vestáloknak szűzivé kellett válniuk, és tizenkét évig szolgálniuk a tűzhelyek szent tüzét.
HÉRA (Juno) a házasság istennője. A született feleség.
Héra, a görög mitológia egyik legkiemelkedőbb istennője, Zeusz nővére és felesége, az Olümposz királynője. Az ősi idők óta az ég, a házasság és a nők védelmezője volt, akit különösen az esküvői rítusok és a családi kötelékek patrónusaként tiszteltek. Sorsa azonban nem mentes a vad szenvedélytől és a gyötrő konfliktusoktól Zeusz hűtlenségei miatt, melyek mélyen beárnyékolták az életét.
Zeusz számos viszonya, és a halandóktól, nimfáktól született gyermekei miatt Héra gyakran féltékenységgel és haraggal tekintett férjére. Számos alkalommal bosszút állt Zeusz szeretőin és gyermekein, mint például Héraklész esetében, akit gyermekként megpróbált kígyókkal megölni, és felnőttként is sok megpróbáltatás elé állított.
Ugyanakkor Héra nem csak féltékeny feleségként ismert. Sorsa az istennők körében kiemelkedően fontos szerepet adott neki: ő volt a házasság és a nők védelmezője, a szülés és az anyaság istennője. Különleges tisztelet övezte Görögország-szerte, különösen Argosz és Samosz városaiban, ahol a híres Héra-templomokat emeltek a tiszteletére. Héra személye tehát azt a küzdelmet testesíti meg, amelyben egyszerre van jelen a tisztelet és az igazság keresése, a szeretet és a bosszú, a hűség és a fájdalom.
DÉMÉTÉR (Ceres) a termőföldek és az anyaság istennője. Igazi anyaoroszlán, mindent megtesz, hogy megóvja a gyermekeit.
Démétér, a görög mitológiában Zeusz testvére és Perszephoné anyja. Sorsa leginkább az anyai szeretetről szól, különösen a lánya, Perszephoné elrablásának története révén. Az egyik legismertebb mítosz szerint Perszephonét Hádész, az alvilág istene elrabolta, és magával vitte az alvilágba. Amikor Démétér megtudta, hogy lánya eltűnt, mély gyászba süllyedt, és elhagyta az Olümposzt.
Fájdalma olyan erős volt, hogy elhanyagolta az isteni feladatait is, így a Föld terméketlenné vált, és éhínség pusztított a világban. Az istenek megijedtek, hogy az emberek teljesen kipusztulhatnak, és nem áldoznak többé az isteneknek, így közbeléptek, és könyörögtek Hádésznak, hogy engedje szabadon Perszephonét. Hádész végül beleegyezett, de cselt alkalmazott: mielőtt Perszephoné visszatérhetett volna anyjához, megkínálta gránátalmamagokkal.
Az alvilág gyümölcséből evő Perszephonénak ettől kezdve évről évre vissza kellett térnie Hádészhoz, ami azt jelentette, hogy az év egyharmadában az alvilágban kellett élnie. Démétér sorsa ettől a ciklustól függött: amikor lánya vele volt, Démétér boldogságában bőséget és termékenységet hozott a világra – ezek a tavasz és nyár hónapjai. Amikor Perszephoné visszatért az alvilágba, Démétér újra gyászolt, és a Föld terméketlen lett – ez a tél időszaka. Démétér története a természet ciklikusságának, az anyai szeretet erejének és az élet-halál folyamatának allegóriája.
PERSZEPHONÉ (Proserpina) az alvilág istennője. Lelki alkatában az engedelmességre való hajlamot hordozza, de jó lelki vezető is. Akár önmagát is feláldozza a férfiért, akit szeret.
Perszephoné, Démétér és Zeusz lánya, az egyik legjelentősebb nőalak a görög mitológiában. Az alvilág királynője és Hádész felesége, a halál és az újjászületés kettősségének megtestesítője.
Persephoné alakja az élet-halál-újjászületés ciklusának mélyebb spirituális jelentőségére is rávilágít. Miután Hádész elrabolta, az alvilágban telepedett le mint egyenrangú uralkodó. Feladata az volt, hogy segítse a lelkeket az útjuk során. Ő tehát nemcsak Hádész felesége, hanem egy olyan istennő is, aki a halottak világában az igazságot és a rendet képviseli. Az alvilágban Persephoné erős női karakter, aki képes irányítani és uralkodni. Segített megvédeni az alvilágot, miközben Hádész többnyire zárkózott volt, és inkább a halottak és a büntetések birodalmát irányította.
Persephoné tehát a hatalom és az uralom szimbólumaként is megjelenik. Mivel mindkét világ, az alvilág és a földi világ között ingázik, közvetítő szerepet is betölt. A földi világ termékenységét és virágzását ő biztosítja, míg az alvilágban az elhunytak sorsát rendezi. Az ő szerepe tehát az átmenet, az újjászületés és a szellemi örökség közvetítője.
APHRODITÉ (Vénus) a szépség, a szerelem varázsló istennője. A kreativitást, a művészi termékenyítő erőt és az erotikát testesíti meg.
Aphroditét sokféle sorsmotívum övezi. A születéséről kétféle történet ismert: egyesek szerint Zeusz és Dióné lánya, míg a híresebb mítosz szerint a tenger habjaiból kelt ki, amikor Kronosz megfosztotta Uránoszt a férfiasságától, és annak cseppjei a tengerbe hulltak.
Aphrodité férje Héphaisztosz, a kovácsisten volt, aki ügyes kézműves létére nem volt híres szépségéről. Aphrodité viszont gyakran került szerelmi viszonyba más istenekkel és halandókkal. Ismert szerelmi kalandjai közé tartozik viszonya Arésszel, a hadistennel. Különösen híres egy halandó, Adónisz iránti halálos szerelme is.
Volt egyszer egy fiatal férfi, Adonisz, egy isteni szépségű ifjú. De nem csak gyönyörű volt, tiszta szívű és gyengéd is. Őszinte kedvességgel és tisztelettel viszonyult minden élőlényhez, és semmi sem tűnt elérhetetlennek számára, amikor mások boldogságáról volt szó. Egy nap Aphrodité, a szerelem istennője, miközben a tengerparton sétált, észrevette a fiút. Aphrodité szíve egy pillanatra megállt. A szerelem ereje volt az, ami ennyire mélyen hatott rá, és bár sok férfi udvarolt neki, soha nem érezte azt a különleges vonzalmat, amit Adonisz iránt. Adonisz viszonozta Aphrodité vonzalmát, és hamarosan mély szerelem ébredt közöttük. Egy nap, amikor Aphrodité elhívta Adoniszt egy vadászatra, a sors véget vetett a boldogságuknak. Adoniszt vadkan támadta meg, és szörnyethalt.
Aphrodité összetört szívvel elindult, hogy a férfit a világ legszebb virágaival eltemesse. A virágok, különösen a nárcisz, Adonisz szépségét és örök emlékét hirdették. Adonisz és Aphrodité így minden évben újra találkoztak a tavasz érkezésével, amikor a virágok újjászülettek. Aphrodité a szépség és vonzerő megtestesítője, de sok mítoszban a fájó szerelem, a lángoló szenvedély és a forró vágy jelképe. Számos helyen, különösen Ciprus és Paphos szigetén nagy tisztelet övezte őt, itt szentélyeket és templomokat építettek a tiszteletére, és ünnepeket tartottak, hogy áldását kérjék a termékenységre és a szerelemre.
(További érdekességeket tudhatsz meg a mindenamionismeret.hu oldalról.)
Még nincs hozzászólás