Megszokod, hogy idegen férfiak ágyába bújsz
– Nekem az életem elég rosszul indult. – Emese lenőtt, szőkére festett, félhosszú haját a füle mögé hajtja, és megvonja a vállát. – Anyám, miután nem tudta eldönteni, hogy melyik szeretőjétől terhes velem, a születésem után a kórházban hagyott.
Akkor még nem voltak alapítványok, amelyek segítettek a megesett nőknek örökbe adni a fattyukat, az elhagyott gyerekek állami gondozásba kerültek. Ott nőttem fel én is. Egyik intézetből kerültem a másikba. Egyik nevelőszülőtől adtak a másikig. Nem találkoztam senkivel, aki szeretett volna. Talán nem is voltam szerethető. Sem bájos, sem kedves, sem okos.
Amint egy kicsit nagyobb lettem, az intézetekből rendre elszöktem. Akkor is éppen szökésben voltam, amikor azt a nyomorult hirdetést megláttam.
Nem voltam még tizenhat sem. Előtte néhány hónapig dekkoltam az anyámnál. Egyik este az élettársa részegen megpróbált maga alá fektetni. Másnap mondtam anyámnak, jobb lenne a pasit hanyagolni, dobja ki, kezdjünk együtt új életet. Erre azt mondta, tűnj el innen, te kis k. Az más, válaszoltam.
Két rohadt hónapig csöveztem, lefogytam negyvenöt kilóra, s már azon voltam, hogy visszamegyek az intézetbe, amikor megláttam a hirdetést. Lányokat kerestek külföldi munkára, bárokba pultosnak meg felszolgálónak. Nem tudtam én akkor, hogy ez mit jelent.
A munkaközvetítő iroda elegáns belvárosi házban volt. A főnök meg az a fajta pasi, aki vasárnaponként templomba jár, a gyerekeit méregdrága magániskolákba íratja. A felesége soha nem dolgozott, de hetente háromszor jön hozzájuk a takarítónő. Elegáns partikat adnak, és nem sejti senki róluk, hogy fiatal lányok testén lépnek át, föl, egyre magasabbra.
Na, egy ilyen pasas lökött le engem is abba a szakadékba, ahonnan soha többé nem tudtam kimászni. Rossz állapotban voltam, amikor a hirdetésre jelentkeztem. Dodinak hívták a pasit. Nem kérdeztem semmit, nem kérdezett ő sem semmit. Azt mondta, lakhatok az irodája melletti szobában, amíg megszerzi a papírokat. Három nap alatt készen volt minden. Útlevél, munkavállalási engedély, szerződés. Végig sem olvastam, csak aláírtam.
Egy kisbusz vitt minket egy út menti kupiba, Hollandiába. Holtfáradt sofőrök estek be oda, nem kellett velük sokat csinálni. Sokszor még aktus előtt elaludtak. Eleinte morogtam, pultos melóról volt szó, mondtam a főnöknek, egy szó sem esett arról, hogy itt vetkőzni kell. Nem is kell, válaszolta.
Jó vicc, kérdeztem, akkor miből fogok megélni.
A lányok futtatásával foglalkozó bűnözők mindig azzal védekeznek, hogy prostitúcióra senkit nem lehet kényszeríteni. Ez igaz. De én is, ahogyan minden szerencsétlen sorstársam, kiszámoltam, hogy mennyit tudok prostitúcióval megkeresni, mennyi ideig akarom csinálni és miért. Arra nem számítottam, hogy ezt nem lehet abbahagyni. Amszterdamban kirakatban dolgoztam felváltva egy lánnyal, aki a húgával közösen vállalt kuncsaftokat.
Aztán Zürichbe mentem, de ott csak három hónapra adnak a lányoknak engedélyt. Soha nem maradtam sokáig egy helyen. Dolgoztam Nápolyban, Mannheimban, Athénben, Szicíliában. Ott tízen laktunk egy szobában. A bárban huszonöt lány dolgozott, és jó, ha tizenöt vendég bejött esténként. Konzumálással képtelenség lett volna elegendő pénzt megkeresni.
Volt egy törzsvendégem, egy fiatal, olasz fiú. Azt mondta, hagyjam ott a melót, ő eltart. Naná hogy belementem. Ő tanított meg, hogyan kell a zöld mákból kábítószert csapolni. Naphosszat semmi mást nem csináltunk, csak délig aludtunk, aztán megittuk a mákteát, és néztük a tévében a hülye sorozatokat.
A kokaint csak egyszer kellett kipróbálni ahhoz, hogy soha többé ne tudjunk megszabadulni tőle. Ez betette a kaput. Muszáj volt a drogra pénzt szerezni, és ez nem ment máshogy, csak úgy, ha megint a testemmel keresem a pénzt. Két évig csináltuk, s az egyikünknek meg kellett halnia ahhoz, hogy a másik abbahagyhassa.
Miután a szerelmem meghalt kábítószer-túladagolás miatt, újra kellett kezdenem az életem. Elhatároztam, hogy megpróbálok tisztességes munkával pénzt keresni, és hogy megjavulok. Nulláról indultam. Nem volt sem iskolám, sem szakmám, sem kapcsolatom. A testem volt, meg a fiatalságom.
Dolgoztam mint házvezetőnő, bébiszitter, fodrászatban fejmosóként, bárokban mixerként, táncosnőként.
De a legtöbb pénzt mindig a testemmel kerestem. S ez a lehetőség túlságosan csábító volt. Hiába határoztam el tán százszor is, hogy soha többé. A pokolnak ezen a szélességi fokán a narkó, a pia és a prostitúció az élet részévé válik. Észre sem veszed, és már csinálod.
Azok az intézetből elszökött, apró falvakból, erőszakos nevelőapák mellől menekülő csajok, amilyen én is voltam, akik a könnyű külföldi munka kezdetű hirdetésekre jelentkeznek, nem tudnak másból megélni. Egy szerelmes szóért, jó vacsoráért bárkinek az ágyába belebújnak. Felszolgálók vagy go-go görlök lesznek ócska kis lebujokban, és fillérekért kénytelenek eltűrni, hogy fogdossák a feneküket.
Vagy újgazdagok cselédeiként pucolják azok elegáns fürdőszobáit. Bármit csinálnak, mindig mindenki kihasználja és megalázza őket. És akkor azt mondják, mindegy. Az ember megszokja, hogy idegen férfiak ágyába bújik. Már észre sem veszi. Úgy tud együtt lenni velük, hogy közben máshol van.
A testét adja, de a lelkét soha. Csak közben az egészsége tönkremegy, a sok piától meg drogtól a foga hullik, a csontjai fájnak, a szeme könnyezik. Amikor nincs bedrogozva, olyan, mintha kést forgatnának a bordái között. De ez sem fáj jobban, mint az élet.
Még nincs hozzászólás