Margitai Ágira emlékezünk
Rövid, súlyos betegség után, november 4-én, otthonában, szerettei körében meghalt Margitai Ági.
Idén februárban volt a Ridikül műsor vendége; amikor hívtam, hogy interjúidőpontot kérjek tőle, a lehető legtermészetesebb módon mondta, hogy ugorjak be hozzá, és beszélgetünk egy nagyot. Annyit kért, hogy ne délelőtt menjek, mert akkor tornázni jár, de dél körül már biztosan otthon van. Hideg januári nap volt, mosolyogva nyitott ajtót.
1937. július 12-én született Budapesten. Szülei papírhulladékkal kereskedtek, és amikor az üzlet tönkrement, tizennégy évesen dolgozni kezdett, hogy segítsen a családján. Édesanyja kiskorától vitte őt balettre, operába; Ági az általános iskola végén egy kérdőívre azt írta, színházi és filmrendező szeretne lenni. Valószínűleg az is közrejátszott ebben, hogy hetedik-nyolcadik osztályban az Erkel Színház mellett, a Köztársaság térre járt iskolába, és az osztálytársaival, a barátaival be-belógtak a színházba. Először táncolt a SZOT Művészegyüttesben, onnan jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahova nyomban felvették, érettségi nélkül. Az ő korosztálya volt az utolsó, amely megkapta ezt a lehetőséget: amikor elég volt a tehetség, papír nem kellett. Tanáraira nagy szeretettel és tisztelettel gondolt vissza. "Az iskola ma már sokkal kevesebbet ad, fontos lenne ma is, hogy a tanárokat értéknek tekintsük. Nekem fantasztikus tanáraim voltak, az általános iskolában is és a főiskolán is, például Básti Lajos, Gellért Endre, Várkonyi Zoltán. De ne is tanároknak nevezzük őket, hanem pedagógusoknak." Már másodéves főiskolás korában játszott a Nemzeti Színházban. Később felbukkant a Petőfi Színházban, a Mikroszkóp Színpadon és a József Attila Színházban, de több vidéki társulatban is megfordult. Egy korábbi interjúban így mesélt a kezdetekről: "Nekem mindig fontos volt a szabadság, aminek nagyon nagy értéknek kellene lennie mindannyiunk számára. Négyévente váltottam, mindenhol addig maradtam, amíg jól éreztem magam. Amint már nem volt olyan kellemes a légkör, továbbálltam". Gyakran filmezett, legszívesebben a Fiúk a térről című filmre, a Circus Maximusra, a Vámmentes házasságra, valamint a Végkiárusítás című tévéfilmre emlékezett vissza. Gyerekkori álma, a rendezés, csak egyetlenegyszer vált valóra, 2001-ben, amikor színpadra alkalmazta LaBute művét, a Szentek fecsegését. Így mesélt róla: "Sajnálom, hogy nem folytattam, de a lelkem mélyén úgy érzem, ahhoz még sokkal kreatívabbnak kellett volna lennem. Egy kicsit értek talán a dramaturgiához és a színészvezetéshez. A saját mércém szerint azonban ennél sokkal többre van szüksége a jó rendezőnek." Az új generáció rendezői is szívesen dolgoztak vele. 2008-ban Alföldi Róbert Nyugalom, 2010-ben Kocsis Ágnes Pál Adrienn című filmjében is szerepelt, utolsó filmszerepét Török Ferenc nemrégiben bemutatott, Senki szigete című alkotásában játszotta. Margitai Ági 1962-ben Jászai Mari-díjat, 2010-ben Kossuth-díjat kapott. 2006-ban lett a Halhatatlanok Társulatának tagja.
Fiatalos, energikus személyisége egy pillanat alatt magával ragadott. Három órán át mesélt, múltról, jelenről, szakmáról, családról, értékekről, fájó és boldog emlékekről.
A műsor témája – Értékeink régen és ma – előhívta az emlékeit, a gyötrelmes, háborús gyerekkort, a rengeteg szenvedést és veszteséget. „Nem igazán ragaszkodom az értékekhez, akkor mindenünk odalett, nemcsak nekünk, mindenkinek – mondta, majd kis gondolkodás után hozzátette: – illetve mégis, ragaszkodom például a konyhabútoromhoz. Nekem az otthon az érték, a virágaim.” Azért még a rossz években is talált valami jót, hiszen ezek az idők megtanították arra, hogy jó ember mindig kerül, a legnehezebb helyzetben is, és hogy mindig oda kell figyelni egymásra.
A emlékgyűjtők közé tartozott, fényképeket gyártott az emlékezetével, és onnan húzta elő, amikor fel akart idézni valamit. „Iránban egy filmszemlén jártam, ahol egy fotó sem készülhetett, onnan is a legmegdöbbentőbb dolgok vésődtek bele az emlékezetembe, bármikor elő tudom hívni, nem kellenek hozzá a papírképek” – mesélte az adás előtt. Szerette a művészetet, modern gondolkodású volt, nyitott az újításra. Rengeteget járt színházba, lelkesen követte a szakmát.
Így fogalmazott: „Ez olyan pálya, ahol mindig tanulni, figyelni kell, mert minden változik. És ha nem figyelsz, lemaradsz.”
Még nincs hozzászólás