Magyar Nobel-díjasok
Először is essünk túl az ez ügyben gyakran hallható vitán: ki számít magyar Nobel-díjasnak? Nos, az én felfogásom szerint magyar tudós az, akit magyar szülei magyarként neveltek, és ő maga is számon tartotta magyar identitását - függetlenül attól, hogy mely országban született, dolgozott, élt és halt meg.
A fentieket szigorúan véve, nem szokás például az 1976-ban közgazdasági Nobel-díjat kapott Milton Friedmant a magyar tudósok közé sorolni, mert bár a szülei magyarok voltak, akik amerikai bevándorlóként odahaza mindig az anyanyelvükön beszéltek, a fiukat nem tanították meg magyarul, és maga Friedman is amerikainak tartotta magát.
Ráadásul a viharos magyar történelem ide-oda tologatta a határokat is, így a pozsonyi születésű Lénárd Fülöp esetében például felesleges azt firtatni, hogy nem (a mai) Magyarország területén született. Apja német borkereskedő volt, aki a fiát magyar iskolákba járatta. Bécsben, majd Budapesten tanult, egy rövid ideig Eötvös Loránd laboratóriumában volt tanársegéd. Pályája a heidelbergi egyetemen teljesedett ki, és haláláig Németországban élt, de 1897-ben levelező, majd 1907-ben tiszteletbeli tagja lett a Magyar Tudományos Akadémiának. A Nobel-díjat 1905-ben érdemelte ki a katódsugárzással kapcsolatos kutatásáért. Időskorában a tudományos munkásságot feladva a nácizmus ideológusává vált.
Időrendben a második magyar Nobel-díjasként azt a Bárány Róbertet szokás számon tartani, aki magyar apától és prágai német anyától született Bécsben – vagyis igazi, monarchiabeli polgár volt, annak is tartotta magát. Gyermekkori csonttuberkulózisa ellenére önkéntesnek jelentkezett az első világháborúban, és orosz hadifogságba esve 1915-ben értesült arról, hogy a „vesztibuláris apparátus”, azaz a belső fül egyensúlyi szervével kapcsolatos kutatásaiért az előző évben neki ítélték az orvostudományi (fiziológiai) Nobel-díjat… 1916-ban szabadult a fogságból, és Svédországban telepedett le.
Ugyancsak Bécsben született Zsigmondy Adolf fogorvos és Szakmáry Irma költőnő gyermekeként 1865-ben Zsigmondy Richárd, aki 1925-ben kapta meg a kémiai Nobel-díjat kolloidkémiai kutatásaiért, és az ultramikroszkóp feltalálásáért. 1907-től Göttingenben élt és dolgozott, és jó, ha tudjuk, hogy egy holdkráter is őrzi a nevét…
Az egyetlen magyar tudós, aki Magyarország területén végzett kutatásaiért kapta meg a rangos elismerést, Szent-Györgyi Albert. Budapesten szerzett orvosi diplomát 1917-ben, amelyet Cambridge-ben egy kémiai doktorátussal fejelt meg. 1930-ban lett a szegedi egyetem professzora, ott folytatta kutatásait, melyek eredményeként 1937-ben „a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársavkatalízis szerepének terén” tett felfedezéseiért kapta meg az orvostudományi Nobel-díjat. Szegeden mutatta ki azt is, hogy a korábban csak a citrusfélékből előállított aszkorbinsav nagy koncentrációban van jelen a szegedi paprikában, és ezzel indulhatott meg a C-vitamin ipari méretű előállítása. Óriási tekintélyét felhasználva a második világháború idején Isztambulba utazott titkos diplomáciai küldetéssel, a magyar kiugrást előkészítendő. 1947-ben Svájcba, majd az Egyesült Államokba emigrált.
A budapesti, a berlini és a freiburgi egyetemeken pallérozódott Hevesy György, majd Manchesterben folytatott kémiai kutatásokat. Később Niels Bohr invitálására Koppenhágába költözött, és munkatársaival 1922-ben előállítottak egy addig ismeretlen, új elemet, amelyet Koppenhága ókori neve után hafniumnak neveztek el. A második világháború idején Svédországba menekült, ahol 1943-ban kémiai Nobel-díjat kapott „a radioaktív izotópok indikátorként való alkalmazásáért”. Nevét a 10444 számú kisbolygó is őrzi.
Furcsa dolog, hogy Békésy György, bár vegyészdiplomát szerzett a berni egyetemen, majd Budapesten fizikusként doktorált, mégis az emberi füllel kapcsolatos kutatásaiért kapott orvostudományi Nobel-díjat 1961-ben. Erre az a magyarázat, hogy az 1920-as években a telefonok hangátvitelével kapcsolatos laboratóriumi mérései során kezdett a telefonkagyló membránja és az emberi belsőfülben, a csigában levő alaphártya közötti összehasonlító kutatásokat végezni. 1946-ban emigrált, és 1972-ben a honolului egyetem professzoraként halt meg.
Wigner Jenő nem az egyetlen magyar Nobel-díjas, aki a Fasori Gimnáziumban érettségizett. Berlinben diplomázott, de Hitler hatalomra jutása után Amerikában telepedett le. Ő tervezte az első kísérleti atomreaktort 1941-ben, majd Fermi, Szilárd Leó és Teller Ede munkatársaként jelentős szerepe volt az atombomba kifejlesztésében, de továbbra is az atomenergia békés felhasználása állt a kutatásai középpontjában. Az 1963-as fizikai Nobel-díjat két német fizikussal megosztva kapta, „az atommagok és az elemi részek elmélete terén…” elért eredményeiért.
Az 1900-ban született Gábor Dénes Budapesten és Berlinben tanult, majd a nácizmus elől Angliába emigrált. A holográfia elvét már 1947-ben kidolgozta, de a módszer gyakorlati alkalmazására a lézersugár felfedezéséig nem volt lehetőség, 1971-ben viszont megkapta a fizikai Nobel-díjat „a holografikus módszer feltalálásáért, és kifejlesztéséhez való hozzájárulásáért”. Róla is elneveztek egy kisbolygót, mégpedig a 72071-est.
Elie Wiesel „Az emberiség hírvivőjeként” kapott Nobel békedíjat 1986-ban, az indoklás szerint azért, „…mert az egyik legfontosabb vezéralak és szellemi vezető volt azokban az időkben, amikor az erőszak, az elnyomás és a fajgyűlölet rányomta bélyegét a világ arculatára.” 1928-ban a mai Románia területén született, ortodox zsidó családban. A debreceni és a nagyváradi gimnáziumban tanult, ám 1944-ben az egész családot koncentrációs táborba hurcolták, ahol édesanyja, édesapja és a húga meghaltak. Buchenwaldból kiszabadulva Párizsban élt, majd átköltözött az Egyesült Államokba. Könyveiben több nyelven is leírta a koncentrációs táborok poklát. Wiesel a holokauszt magyarországi bűneit nem tudja megbocsátani, ezért gyakran letagadja a magyar gyökereit.
Az 1986-os év még egy magyar Nobel-díjat hozott: ezt Polányi János Károly megosztva kapta, az elemi kémiai folyamatok dinamikájával kapcsolatos felfedezéséért – és Polányi is olyan Nobel-díjas, aki Magyarországnak a második világháború idején tanúsított magatartása miatt tagadja a magyarságát. Bár magyar szülőktől Berlinben született, a családnak Hitler hatalomra jutásakor Angliába kellett menekülnie, ahonnan Polányi 1954-ben továbbment Kanadába. Ma is a torontói egyetem professzora, és az MTA tiszteletbeli tagja.
A Budapesten vegyészmérnökként diplomázott Oláh György 1956-ban, harmincévesen, de már komoly szakmai múlttal a háta mögött vágott neki a világnak, és Kanadában, majd az Egyesült Államokban telepedett le. Kutatási területe a szerves kémia; a Nobel-díjat 1994-ben „a karbokation kémiához való hozzájárulásáért” kapta. A díj átvételekor így nyilatkozott: „…miközben büszke vagyok rá, hogy magyar vagyok, amerikai lettem... Magyar származású amerikai vagyok, ahogy itt mondják, két világból a legjobb az enyém.”
Valamit tudhattak a Fasori Evangélikus Gimnázium tanárai, mert Harsányi János már a második magyar Nobel-díjas, aki a Fasorba járt. Gyógyszerészként diplomázott, 1944-ben munkaszolgálatra vitték, '45-ben Ausztriába deportálták. A háború után filozófiából doktorált, majd a negyvenes évek végén kalandos úton Ausztriába szökött, ahonnan Ausztráliába emigrált, és ott végezte el a közgazdasági egyetemet. A hatvanas évek elején Amerikába költözött, és „a nem kooperatív játékok elméletében az egyensúlyelemzés terén végzett úttörő munkásságáért” kapott közgazdasági Nobel-díjat 1994-ben.
A zsidó paraszti és banktisztviselő felmenőkkel rendelkező Kertész Imre tizennégy éves volt, amikor 1944 júniusának végén Auschwitzba deportálták, de az 1945-ös amerikai felszabadítást már a buchenwaldi koncentrációs táborban érte meg. Hazatérve újságíró lett, zenés színpadi művek és rádió-operettek librettóit írta. 1960-ban fogott hozzá élete fő műve, a táborok borzalmait egy kamaszfiú szemszögéből leíró Sorstalanság megírásához, de amikor tizenhárom évnyi munka után elvitte a kéziratot egy kiadóhoz, visszautasították. Végül csak 1975-ben jelent meg a regény, amelyet három újabb követett. Az irodalmi Nobel-díjat 2002-ben ítélték oda Kertésznek, elsőként a magyar írók közül.
Még nincs hozzászólás