Lélekzuhany - a spirituálétől a gospelig
Sok ember, nők és férfiak vegyesen, színes ruhákba öltözve boldogan énekelnek. Testük ütemesen mozog, tekintetükben vidámság és áhítat. A gospel nem más, mint egy zenei stílus, amely a mindennapok keresztény vallási életében vált népszerűvé az egyéni és közösségi hit zenei kifejezésére. Már nemcsak a tengerentúlon hódít, hanem itt, Magyarországon is.
Akik hallották korábban a hazánkba is ellátogató Harlem Gospel Singers kórust, fergeteges élményben lehetett részük. De szívesen emlékezünk vissza Whoopi Goldberg alakítására is, amit az Apáca show című filmben nyújtott. „Joyful, joyful” – éneklik a legismertebb dalt boldogan és jókedvűen. A kórus tagjai mind ugyanazt sugározták: önfeledtséget. Ahogy hallgatja őket az ember, magával ragadja a hangulat és a zene. A testünket átjárja valami plusz, amiből töltekezni lehet.
Ennio Morricone, a világhírű olasz zeneszerző nyolcvanhét évesen azt üzente a világnak, mikor az idén átvette az Oscar-díjat: „A zene egészen biztosan közel van Istenhez (…) a zene benne van az ember lelkében, elméjében.” És ez még inkább így lehet a gospel esetében.
Mint oly sok amerikai eredetű műfaj, a gospel története is a gyarmati időkig, a Nyugat-Afrikából az Újvilágba rabszolgaként behurcolt fekete földmunkásokig nyúlik vissza. Az ültetvényeken dolgozó rabszolgák szájhagyomány útján elsajátított dallamokat énekeltek, amelyek témája a sanyarú sorsból fakadt, és Istenhez könyörögtek megváltásért. Ezek a dalok megőrizték afrikai zenei örökségük felelgetős éneklési módját, amely idővel a templomokba is beszivárgott.
A templomi szertartások után a hívek együtt maradtak, és közösen énekeltek, tapssal, lábdobogással kísérve azt. Erősen hatott erre a népzenére a protestáns korál, s így megszületett a többszólamú spirituálé. A dalolók élethelyzetéből adódóan sok ének szól a megaláztatás és az embertelen bánásmód gyötrelmeiről, ám a spirituálék legjellemzőbb tulajdonsága, hogy nem találni köztük olyat, amelyik gyűlöletet, rosszindulatot, bosszúvágyat fejezne ki.
A spirituálék modernebb változata, a gospel csak a ’30-as években bukkant fel Amerikában a színesek istentiszteletein. Élénkebben, ritmusosabban énekelték. Az angol nyelvben gospel névvel illetik az Evangéliumot is. A szó jelentése: jó hír, örömhír. Hangzása népdalszerű, elbeszélő jellegű; különös, csúszkáló hangokból álló zene ez, a szabadság után vágyakozó, nehéz sorsú feketék érzelmeiből fakad.
Előadásmódjára jellemző a sajátos, meleg hangú tolmácsolás. Gyakran a szövegét is rögtönözték. A spirituáléval ellentétben ez mindig az egyes ember érzelmeit, gondolatait fejezte ki. A sodró lendületű egyházi ének a gyülekezet lelkivilágának legmélyére hatol, s a hallgatót is éneklésre és táncra készteti.
Sikere, s az a tény, hogy a sokkal formálisabb, szigorúbb szertartásrendet követő európai templomokban is egyre népszerűbb a gospel, igazolja, hogy mindenkinek szüksége van az örömzenére, az örömhírre. Arra a pluszra, ami segít, hogy jobban és szebben éljük a mindennapjainkat.
Magyarországon is egyre népszerűbb a gospel, júniusban immár tizenhatodik alkalommal rendeztek fesztivált a műfaj kedvelőinek, amelyen különleges formációval is találkozhattak a nézők: négy gyermekotthon és egy kollégium lakói szerveződtek egy kórusba. A Lélekzuhany elnevezést kapott énekkar gyakorlatlan, de szívből éneklő gyerekei döbbenetes hatást gyakoroltak a nézőkre, miközben nemcsak elénekelték, de különleges koreográfiát követve el is játszották a dalokat a színpadon.
Még nincs hozzászólás