Kézjegy a csempéken
Néhány magazinoldal nehezen foglalja össze mindazt, ami ő, és amit csinál. Szulák Andrea legalább három színházban játszik, épp a Fame című musicalt próbálja az Operettben, koncertezik, televízióműsort forgat, és ami a legfontosabb, gyereket nevel. De aki esetleg nem tudná: maradt kerületi díva, van már B terve, és nem harap. Na de hogy kerül a szódásszifon a kockás terítőre?
RIDIKÜL MAGAZIN Szörnyű ez a rohanás. Vagyis: szörnyű?
SZULÁK ANDREA Most mondhatnám, hogy igen, ez szörnyű. De igazából nem, mert élvezem. Bár tény: olyan fáradt vagyok, hogy megőrülök. Próbaidőszak van, 12 órát dolgozom, és Murphy törvénye, hogy a gyerek ilyenkor lesz beteg, így az alvás is elmarad. Bármit csinálok, én elsősorban anya vagyok, úgyhogy minden szabad percben rohanok haza hozzá, közben bevásárolok, és menet közben dobok sminket magamra, mert jövök vissza szerepelni.
RM Milyen, amikor jól vagy? Milyen a boldogság?
SZA Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ami most körülvesz, nem boldogság. Olyan köröket futok, amiket húszéves koromban sem reméltem magamnak. De az igazi boldogság a kiegyensúlyozottság. Amikor délelőtt próbálok, de az estét a gyerekemmel tölthetem, esetleg olvashatok, megnézhetünk egy filmet, vagy áthívhatom egy barátnőmet, hogy a kertben megigyunk egy pohár bort. Olykor-olykor elmehetek egy fellépésre, vagy játszom, de ne minden este!
RM Te vagy a „negyven felett is van élet” élő példája.
SZA Vagy annak a példája, hogy akkor kezdődik. Extrém helyzet, amiben én vagyok. Baromi jól esik, amikor nők azt mondják, hogy én vagyok a példaképük. Örülök, de nem biztos, hogy normális, amit csinálok.
RM Hogy mi a normális, az relatív.
SZA Jó, de akkor is. Szerintem egy nőnek legyen valami hivatása, és próbálja nőként berendezni az életét. Ne úgy, mint egy férfi. A karrier nem mindenáron szükséges.
RM Na de ha azzal keresed a pénzed, amit szeretsz is csinálni?
SZA Az luxus! És az én esetemben tök véletlen. Már húsz évvel ezelőtt is azon törtem a fejem, hogy ezt abba kéne hagyni. Normális foglalkozást kellene választanom, ami kiszámítható, és biztonságot jelent. Nem akarok zsaluzó lenni a MÁV-nál, de mondjuk lehetnék manikűrös, szakács, fodrász vagy cukrász. Valami olyasmi, amitől azért jól érzi magát az ember.
RM Egyszer említetted, hogy sokszor lelkiismeret-furdalásod van, ha a gyerekedre gondolsz. Mert te egy picit másképp vagy anyuka, mint az „átlag”.
SZA Ilyen alkat vagyok. Nemcsak a gyerekemmel, de a barátaimmal kapcsolatban is ezt érzem. Nem tudok rájuk annyi időt szánni, amennyit szeretnék. Ezzel pontosan tisztában vagyok, ezért tartok időszakokat, amikor mindent pótolok velük kapcsolatban, mert fontosak nekem. Szerencsére olyanok vesznek körül, akik ismerik a periódusaimat, és tudják, néha esélytelen, hogy a civil Szulák Andit megkapják. De tudod, én ezt az egészet nem tervezem nyugdíjig. Most vannak feladatok, amiket hittel és a legjobb tudásom szerint próbálok megoldani, de tudom, hogy jön az a pont, amikor erre nem leszek már alkalmas, és nem lesz rá igény sem. Ez pedig így normális.
RM Miss Sherman szerepével most épp a Fame című musical bemutatójára készülsz a Budapesti Operettszínházban. Legendás darab a fiatal művészek útkereséséről. Testhezálló szerep és történet ez neked, nem? Hiszen amolyan mentor vagy, kicsit pedagógus az életben is, akit imádnak a fiatalok.
SZA Régen ezt úgy mondták, hogy én vagyok a kemence, amihez érdemes bújni. Ez a kemence azért megkérgesedett és -páncélosodott is az évek alatt. Megéltem pár dolgot, ami miatt erre a posztra méltó lehettem, vagy még vagyok is. A szülés után például a Neoton-musical orosztanárnőjeként tértem vissza az Operettszínházba. Imádtam, és imádom most is, mert rendkívül színes jellemábrázolásra lehetőséget adó szerep. Nem azért gyűjtögettem az élményeimet, hogy mindig csak egy oldalamat mutassam. Hogy csak azt lássák, mekkora díva vagyok, vagy éppen milyen vicces komika. Szeretem, amikor meghatódnak, esetleg félnek tőlem.
RM Hogy is volt ez a falsimogatós történeted a színházzal kapcsolatban?
SZA Vicces, hogy épp ezt hozod szóba, mert pont tegnap jutott eszembe. A kilencvenes években a Hotel Menthollal kezdtem itt az Operettszínházban. Annak idején még fekete csempe volt a mosdókban. Belépve az épületbe gyakran megsimogattam a falakat.
Az volt a fejemben, hogy Honthy Hanna nézte magát abban a tükörben, Feleki Kamill sétált azon a szőnyegen, és Rátonyi köszönt a portásnak annál az ajtónál, ahol én megyek most be. Amikor később visszatértem a színházba, már azért simogattam a falakat, hogy te jó ég, mik várhatnak itt rám, és ez milyen fantasztikus. Ma rengeteg fiatallal dolgozunk együtt. Lassan talán én hagyok itt olyan nyomokat, amiket jó pár év múlva mások fognak simogatni. Talán. Na, ma meg ezért simogatom a falakat, mert olyan iszonyatos tempóban megy el az idő.
RM Ami a szíveden, a szádon. Én ezt nagyon szeretem benned. Vissza kell magad fognod néha?
SZA Olyan nincs, hogy kell, de visszafogom magam. Nem hajtok arra, hogy szélsőséges legyek. Normális kommunikációs tónust igyekszem megütni, de arra nincs energiám, hogy a privát életemben is szerepeket játsszak. Én csak a színpadon vagyok színésznő.
RM Sosem idegesít a nyilvánosság?
SZA Általában azt mutatom, ami vagyok. Sosem hagytam magam elcelebesíteni. Abban a pillanatban, hogy ennek a legapróbb jele megjelenik, menekülök, és egy macsetével pusztítom ki magam körül a legkisebb nyomát is. Közértbe járó, hétköznapi anyuka vagyok; persze, néha elhívom a lányom egész osztályát a színházba. De van egy éles vonal. A színpadra felmenni egy másik dolog. Megérinthető, megszólítható, válaszoló és visszaköszönő típus vagyok, és nem primadonna.
RM Apropó, osztály! A lányod már nyolcéves… Hogy elszaladt az idő!
SZA Olyan szépnek indult ez a beszélgetés. Kösz. De egyébként ez tényleg nagyon komoly dolog.
RM Szoktál arra gondolni, hogy bizonyos helyzetekben a te édesanyád mit mondana?
SZA Nagyon gyakran. Kettős dolog ez. Van, amivel kapcsolatban nagyon boldog lennék, ha úgy tudnám csinálni, ahogy ő tette. És van, amiben nem lenne szabad. Ezt egyensúlyba hozni kemény meló.
RM Régen sokan kérdezték tőled, hogy te mit mondasz magadról. Énekesnő vagy, esetleg színésznő, vagy televíziós?
SZA Ezt ti döntöttétek el, hogy ki vagyok. Hogy egyáltalán legyek valamelyik. Én Szulák Andi vagyok. Otthon kertet rendezek, macskát gyötrök, gyereket csókolok, lekvárt főzök, időjárás-jelentést nézek, hogy locsoljak vagy ne locsoljak. Haverkodom a hentessel, hogy legyen szép húsom a pult mögül, és felköszöntöm a zöldségest a névnapján. Nagyon civil vagyok. Kicsit skizóként hangzik, ugye? Amikor eljövök otthonról dolgozni, az egy módosult tudatállapot, de azt is Szulák Andisan teszem, hogy ne egy vadidegen nézzen vissza rám a tükörből.
RM Molnár Gál Péter egyszer kerületi dívaként definiált téged. Ez áll még? Lehet egyáltalán Magyarországon dívának lenni?
SZA Ennél precízebb megfogalmazás nincs is. Az emberek szeretik a „dívaságot”. Nem szabad őket megfosztani ettől. Én pedig megadom a módját minden fellépésemnek, hogy azt kapják, amire vágytak. Nem lehet odavetett és összecsapott egy fellépés se. Szép frizura, szép ruha és felkészültség. Aztán, ha véget ért a koncert vagy az előadás, akkor beszélgethetünk receptekről.
RM Na most figyelj: hogyan képzeled el a saját vendéglődet?
SZA Ó!!! De jó fej vagy. Lugas, repkény, kockás abrosz, asztali bor, palackos szódavíz. Létezik a régi típusú nagymama, akinek köténye volt, aki nem költött fodrászra, mégis mindig ápolt volt és szappanillatú. Aki az elfoglalt szülők helyett nevelte a gyerekeket. Ilyen volt az én nagymamám, és ilyen lett később az anyukám is. A vendéglőm hozzájuk hű lenne. Egy hely, ahol el lehet ropogtatni egy rántott csirkét, be lehet kapni néhány macaront és lehet inni egy pohár finom bodzaszörpöt. Egy hely, ahol otthon vagyok.
RM Minap néztem a L’ecsó című rajzfilmet. Ebben a végén a kritikust, miközben ratatouille-t eszik, elöntik az emlékek a családi lecsóról, és mindent felidéz benne a felszolgált étel. Van ilyen nálad is? Régi ízek emlékei a szádban?
SZA Naná! Sőt! Pont ilyen indíttatásból szívesen könyvbe is szedném. Eszemben sincs viszont rálicitálni az előttem már ezzel sikeressé vált hölgyek írásaira. Gyűjtögetem a recepteket, és a régi ízeket főzöm is, amikor csak időm van. A történeteim, amelyek összekapcsolódnak ezekkel, és az kis plusz vagy éppen mínusz, amit én hozzáteszek a receptekhez, vagy elveszek belőlük, összeállhatnának egy szakácskönyvvé. És ha csak a barátaimat érdekli mindez, már akkor is megérte, de elsősorban a gyerekemnek írnám le. Az apukája megkapta az ő nagymamájának a kézzel írott receptjeit. Elképesztő érzés lapozgatni. Semmi extra, semmi mágikus és hozzá nem férhető adalék vagy elkészítési mód. De az ízeknek üzenetük van.
RM Van realitása annak, hogy megnyitod az éttermed?
SZA Nagyon jó lenne. Nálam a főzés amolyan off állapot. Egy másik dimenzióba kerülök tőle. Hallgatom a zenét, víziók és emlékek szaladgálnak előttem. Kimosódik az agyam. De még az is lehet, hogy kertészeti dolgokkal foglalkozom majd, mert a földet is nagyon szeretem. Érdekel minden, ami manuális, és ami természetes. Ilyesmi lesz a B terv.
RM Szükség van arra?
SZA Mindig! Ez tart életben. Honthy Hanna még tudott nyolcvanévesen is az lenni, aki. De amikor ma a Kossuth-díjas művészek nyaranta munka hiányában zaciba adják az ékszereiket, akkor be kell lássuk, hogy ez már nem pályamodell. Én egyébként sem tudom elképzelni, hogy járókerettel botorkáljak majd a színpadon, és úgy csináljak, mintha még élnék. Erre kell a B terv.
Meg arra az időre, amikor már nem tudok úgy teljesíteni, ahogyan elvárható. Bizonyos kor után sem énekelni, sem pedig táncolni nem lehet úgy, mint előtte. És ezt fel kell tudni ismerni. Muszájból nem akarok semmit, azt meg pláne nem, hogy a gyerekemnek teher legyek. Ameddig mozgok és gondolkodom, megteremtem magamnak, ami kell. Aztán, ha már ez se megy, akkor jólesik majd, ha Rozina ad egy pohár vizet. De addig még remélhetőleg sok rántott csirkét tálalok nektek.
Még nincs hozzászólás