Ridikül Magazin logo

'Kettős életet élek'

Szenvedélyesen szereti a munkáját, ez minden mozdulatán, gesztusán látszik. Könnyedén beszél a felszín alatti küzdelmekről, és arra is fény derül, mi az, ami a legsikeresebb hazai előadók sorába emelte. Kovács Ákossal beszélgettem.

Kovács Ákos
Fotó: Pitrolffy Zoltán

A sajtótájékoztató helyszínére sietve, emlékképek jelennek meg előttem. Egy nyolcadikos lánycsapat, akik a padokon dobolva, üvöltve éneklik az Induljon a banzájt, aztán pár évvel később a hömpölygő tömeg az akkori Sportcsarnok előtt, ahol a Bonanza utoljára lépett színpadra. Azóta eltelt húsz év, a dalok még mindig élnek, újabb és újabb feldolgozásokban csendültek fel. Ő az, aki életben tartja őket, és persze a közönség, akinek hálás azért, hogy még mindig van kedve éjszakákat tölteni a stúdióban. A beszélgetésünket megelőző sajtótájékoztatón Ákos sok humorral fűszerezett lelkesedése mindenkire átragad, a rövid interjúk közötti szünetekben kedélyesen sztorizik a jelenlévőknek.

RIDIKÜL MAGAZIN Megdőlni látszik a kép a fejemben, miszerint van benned valami hűvösen megközelíthetetlen.

KOVÁCS ÁKOS A megközelíthetetlenség csak annyiban igaz, hogy minél hosszabb ideje él valaki a nyilvánosság előtt, annál inkább védekezik: egyre többen aggatnak címkéket az emberre. Négygyermekes apaként élek, egy komoly produkció vezetőjeként dolgozom, szeretem a közönséget, örömmel, és néha kínlódva végzem a feladataimat. Nem szeretnék a „sztár” feliratú skatulyába szorulni.

RM És ügyesen távol is tartod magad attól, hogy bulvárszereplőként emlegessenek…

KÁ Nem kell hozzá különleges képesség, pusztán döntés kérdése, hogy az ember ne vegyen részt abban, amit nem kedvel. A bulvár nem az én közegem, nem fogyasztok ilyesmit, nem érint.

RM Néhány hete a Ridikül adásában is megfordultál. Mikor mondasz igent – például egy női műsorra?

 Jakupcsek Gabit régóta ismerem, a műsor témája is érdekelt. A siker és a család viszonyáról volt szó, a szülői lét és a munka összeegyeztethetőségéről. A hivatásom szép és kegyetlen, hiszen a szerzeményeim alapanyaga az életem. Ódivatú ember vagyok, ihletből írok, ha jön, élni kell vele, mert elillan: figyelni kell a belső hangokra. De közben a gyerekek is követelik a figyelmet, én ráadásul kíváncsi is vagyok rájuk, és ilyenkor két ellentétes erő rángatja az embert. Ezért is vagyok sokszor zilált, mert ebben az értelemben kettős életet élek, egyrészt magánemberit, másrészt eléggé embertelen alkotói életet is. Nem én választottam, hanem a feladat választott engem: ez lenne a sors. 

RM A kultúra iránti vonzódásod közismert. Színházjáró, irodalomkedvelő ember vagy. Egy nyilatkozatodban elmondtad, hogy színpadra lépés előtt még mindig izgulsz, de a felolvasóesteken sosincs benned félelem.

Mert akkor elbújhatok a szerző mögé, nem rólam szól az este, és ez nagy megkönnyebbülés. Azért is szeretem például Krúdy Gyulát, vagy a magyar költészet nagyjait, mert rólam és helyettem is szólnak – jobban, mint amire én valaha képes volnék.

A koncertek előtt azért van bennem drukk, mert szeretném jól végezni a dolgomat, és nagyon sok mindenen múlhat egy est sikere, kezdve azzal, hogy én magam milyen formában vagyok, egészen addig, hogy minden munkatársamnak jó napja kell, hogy legyen, a zenészektől a technikusokig. A színpadon jobbára magamra vagyok utalva, magamat képviselem, és persze tétje van minden koncertnek. A felolvasóest kisebb teher, inkább játék: ha aznap rossz vagyok, a szöveg akkor is magától működik.

RM A saját szerzeményeid kapcsán azt vallod, hogy egyáltalán nem lényeges, mi ihlette őket…

Ezt nem csak a saját dolgaimról gondolom így. Ma nagy divat az irodalmi intimpistáskodás, néha én is szívesen olvasok ilyesmit. Legutóbb Babits, Török Sophie és Szabó Lőrinc levelezését olvastam, érdekes volt a privát életükbe bepillantani, de nem ez alapján közelítek a munkájukhoz.

Áldott emlékű Babits Éva tanárnő, a gimnáziumi magyartanárom és osztályfőnököm mondta, hogy két tankönyvünk van, a szöveggyűjtemény és az életrajzos: az előbbit illik bekötni és óvni, a másikkal viszont induljunk el az ablak irányába, és nyugodtan dobjuk ki. Ha van igény az értelmezésre, annak adja a mű a keretet.

RM Felpörgetett életet élsz. Mikor van egyáltalán időd olvasni?

Szinte soha, de igyekszem időszigeteket kialakítani, a nyaralásokra gyakran nagy halom olvasnivalóval megyek. Szerencsére gyerek- és fiatalkoromban édesanyám jóvoltából egy fél könyvtárnyi könyvet elolvastam, ebből élek máig. Idén például Salinger Zabhegyezőjét is újraolvastam angolul, és végig azon gondolkoztam, hogy szívesen fordítanék újra néhány klasszikust mai szemlélettel, mai nyelvezettel.

Évekkel ezelőtt a borüzletünkben találtam egy nekem címzett könyvet, Tibor Fischer hagyta ott, egy magyar gyökerű angol író. Nagyon tetszett a regény, a szerzővel leveleztem róla, már kiadó is került, de végül az elhatározás elsikkadt. Egy-két évvel később újra a kezembe vettem, lelkesen lefordítottam az első 40-50 oldalt, úgy éreztem, jól elkaptam azt a nyelvi réteget, azt a hangot, amitől működni, élni, lüktetni kezd a szöveg. Elküldtem Tibornak az elkészült fejezeteket, azzal, hogy hamarosan Londonban találkozhatnánk, Krúdy-estem lesz ott. Postafordultával érkező válaszából aztán kiderült, tetszik neki az átküldött anyag, de a könyv már rég megjelent magyarul.

RM Úgy tudom, amikor írsz, akkor is a feleséged az első számú tesztközönséged.

Úgy van, Kriszta visszajelzése nyomán sokszor finomítottam már egy-egy élesebb megfogalmazáson, vagy húztam a szövegből. Ő külső nézőpontot ad sok mindenhez, és gyakran higgadtabb tud lenni, mint én. Néha meg nem! A legtöbb esetben lebeszélhetetlen vagyok bizonyos dolgokról, de ez talán nem is olyan nagy baj. Nagyon érzékenyen, értő és kegyetlen szemlélőként is tud reagálni. 

RM Amiben te élsz, az igen egocentrikus műfaj, de, ugye, úgy tartják, hogy minden sikeres férfi mögött egy nő áll. 

Nem minden sikeres férfi mögött áll nő, de általában igaz, hogy komolyabb teljesítményekhez kell a hátország, ami nem mindenkinek adatik meg. Jómagam biztos háttér és támogatás nélkül nem tudnám így végezni a dolgomat.

RM A sajtótájékoztatón azt mondtad, olykor szenvedtek a művészetért.

Ez önparodisztikus mondat, amelyet gyakran mondunk egymásnak, ha valami indokolatlan őrültséget, esetenként veszélyt vagy kockázatot  vállalunk azért, hogy egy izgalmas, érdekes dolog szülessen. Kicsit ilyen volt a legutóbbi klipforgatás is, amikor 48 órán keresztül grafitport lélegeztünk be egy acélöntödében. Elmesélhetem, hogy nehéz volt, meg hogy nagyon élveztük, igazi élményként éltük meg, de mindez mellékes. Csak a végeredmény fontos.

RM Idén csak külföldön turnéztál, nagyobb szünet után decemberben adsz itthon újra nagykoncertet.

Szeretjük a kisebb előadásokat is, ugyanakkor különös varázsa van annak, amikor sok ezer ember egyszerre dobban egy nagyobb helyszínen. A dupla arénakoncerten komoly apparátus dolgozik, például csak a látványterven már egy éve ötletelünk. Adni szeretnénk, az éltet bennünket, hogy valami létrejön általunk. A nagykoncertek sok ember munkáját sűrítik össze, ez nagy felelősség, de a mindennapokban csak egy szűk kis stábbal dolgozom.

RM Hűséges vagy ilyen szempontból?

Remélem, igen. Bármilyen nehéz embernek is tartsanak, jól tudják a közvetlen munkatársaim, hogy a hátamon fát lehet vágni. Szoktak is. Számomra az is sikerélmény, ha sok különböző irányból érkezett emberből sikerül közösséget kovácsolni.  

RM Ha csak a szólókarrieredet számoljuk, akkor is több mint húsz éve vagy a pályán. Hogy tudsz mindig megújulni? 

Nehezen. Időről időre formai változtatásokra törekszem, ez tartja ébren a figyelmemet. A saját érdeklődésemet fenntartani kötelesség, enélkül nem várhatom el, hogy mást is érdekeljen a munkám. A rutin bizonyos mértékig jól jön, de ha eluralkodik rajtunk, megöl. Jó értelemben megszállottnak is kell lenni, nem megy máshogy.

RM Legutóbb a hazai tehetségkutatók hajnalán beszélgettünk. Azóta lefutott néhány széria. Most is olyan lesújtó véleménnyel vagy róluk?

Bizonyos értelemben bók, hogy a legtöbb ilyen műsorba elhívtak zsűrizni. Nem mentem, mert koncertezem, kiadványokon dolgozom, egyszerűen nem érek rá, ráadásul a tehetségteleneket sajnálnám, a tehetségesekért aggódnék, nem tudnám hozni a forgatókönyv által elvárt figurát. A tévés vetélkedők lényegüket tekintve nem tehetségkutatók, hanem a valóságshow-k zenés változatai. Kultúra alatti szempontok határozzák meg a működésüket. Nem szimpatikus, ahogy kinevetik a bénákat, és esetleg még a tehetségesebbeket is, ha pont abban a három percben nem sikerül bizonyítaniuk.

RM Ezek szerint nincs benned az a késztetés, hogy egyszer majd átadd a tudásodat.

KÁ  Voltam már zsűritag kamerák és nagy felhajtás nélküli, kisebb versenyeken, és talán tudtam valamit mondani azoknak a versenyzőknek, akik meghallgattak. Sokszor kérdezik tőlem, hogy mit tanácsolnék a mai fiatal zenészeknek. Amikor mi kezdtük, teljesen más volt a helyzet, még művészeti ág volt a hangfelvétel-készítés, létezett lemezkiadás, kiadók, művészeti vezetés. Mára teljesen megváltozott a táj. Ahhoz hasonlít a helyzet, mint amikor az Etnánál térképet kértem az idegenvezetőtől: furcsán nézett rám, majd közölte, hogy itt nincs térkép, mert naponta változik a felszín.

RM Több mint 200 ezer rajongód van a legnagyobb közösségi portálon. Fontos neked ez a fajta kapcsolattartás a közönségeddel? 

Fontos, leginkább azt szeretem benne, hogy szinte azonnali a visszajelzés, látjuk, hogy egy hír eljut-e azokhoz, akiknek szánjuk. Ugyanakkor láncra is ver, mert az ember nem tud elszakadni a géptől, ontja a híreket, ha van miről. 

RM Számít a kritika, a negatív kicsengésű kommentár? 

A kritika egyáltalán nem bánt – bár mintha kissé elfeledtük volna, hogy a kritika nem csupán negatív véleményt jelent, és egyáltalán nem egyenlő a durva elutasítással. Fárasztó lenne mindig a kommentárokat lesni, ehhez öreg is vagyok, és túl sok dolgom van. Szeretnénk, ha a produkciónk magáért beszélne.

RM  Utaltál rá, hogy óvatos duhaj vagy, pedig szerintem igazán nincs okod félni attól, hogy nem tudsz megtölteni egy koncerttermet.

Tény, hogy az elmúlt negyedszázad alatt szép sikereink voltak, de nincs garancia rá, hogy ez mindig így lesz. Minden dallal úgy foglalkozom, mint az elsővel, hiszen lesz, aki azzal a dallal ismer meg. Minden lemezre, koncertre úgy készülök, mint az utolsó lehetőségre, mert nem tudhatom, meddig énekelhetek. Ezt csak lelkesedésből lehet csinálni. Ez okoz örömet, ez öl meg néha, időnként szétmorzsol, de ez hajt előre.

Címkék: koncert, kritika, művészet, énekes, tehetségkutató, turné, bonanza együttes, zsűrizés, férj-feleség viszony, alkotás, szakmai hűség, nagykoncert, kamarakoncert

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!