A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Kanáriktól hangos a ház

Ha valaki örök tavaszt szeretne varázsolni az otthonába, szerezzen egy pár aranysárga kanárit.

Fotó: Shutterstock.com

A kanári is szerelemmadár, egyetlen társa mellett éli le az életét, így aztán kegyetlenség lenne csak az egyiküket megvenni az üzletben. Ha egyedül marad, egyre szomorúbb lesz, egyre némább, és talán meg is hal.

Ha viszont ketten vannak, egész nap csivitelnek és táncolnak. Szívmelengető érzés a közelükben lenni. Ám ha igazán boldog otthont akarunk teremteni a számukra, akkor egy egész raj kanárit illik beszereznünk, mert az az igazi boldogság, ha a társaival nagyobb csoportot alkothat.

Nem beszél emberül

Ha fajtársaival együtt élhet, akkor az éneklés és csivitelés, a tánc és a játék arzenálját vonultatja fel. A kanári, bár nem beszélő madár, a legváltozatosabb hangokkal és hangszínekkel, ráadásul testbeszéddel juttatja kifejezésre érzéseit.

A hím madár például sajátos tánccal próbálja lenyűgözni szíve választottját. Órákig is elnézi az ember ezt a vicces, férfiasnak álcázott mutatványsort, amit a kis hím a kedvese szíve elnyeréséért lejt. Mivel a kanári rendkívül békés kis teremtés, esetenként akár más madarakkal is együtt tartható, de jó, ha megkérdezzük a madárszakértőt az üzletben, hogy melyik fajtával jön ki.

Fotó: Shutterstock.com

A házam a váram

A madárszakértők ajánlása szerint egy pár kanárinak legalább 1,5 m hosszú, 60 cm széles és 100 cm magas legyen a kalitkája, de minél nagyobb, annál jobb. Ha igazán boldoggá akarjuk tenni, napi egy órára szabadon is kell engedni őket a szobában. Ha erre nincs mód, akkor a madárház alapterülete páronként 2 m² legyen, legalább 2 m³ hozzá tartozó belvilággal.

A szokásos berendezési tárgyakon kívül, feltétlenül tegyünk a kalitkába hintát és fürdőmedencét. A fürdőzés roppant fontos a kanáriknak, minden áldott nap megmártóznak, hogy a napnál is fényesebben ragyogjon a tolluk.

Imádják a gyümölcsöt

A kanári sajátos igényeinek megfelelően összeállított, szaküzletben kapható magkeverék jó táplálékforrást jelent a számára, de naponta csak egy-egy teáskanálnyit adjunk belőle minden madárnak. A magon kívül imádja a friss hajtásokat, a zsenge füvet, de boldogan elcsipegeti a tyúkhúr és a pitypang leveleit is.

A különböző gyümölcsök, köztük az alma, a mandarin vagy a banán valóságos csemegét jelent számára. A kanári a zöldségek többségét szintén elfogyaszthatja. Azért legyünk óvatosak, a damaszkuszi szilva, az avokádó, a szilva és a grépfrút szigorúan kerülendő, mivel súlyos emésztési zavarokat okozhat nála.

Fotó: Shutterstock.com

Szeresse meg a kezünket!

Mielőtt szabadon eresztjük őket a szobában, szoktassuk hozzá valami finom eledellel a kezünkhöz. Addig is sok türelemre lesz szükségünk, amíg madárkáink kézre szállnak. Meglehetősen félénkek, és időre van szükségük a megszelídüléshez.

Ha el szeretnénk nyerni a bizalmukat, akkor kerüljünk minden hirtelen mozdulatot és hangoskodást. Beszéljünk hozzájuk csendesen, és csemegével próbáljuk odacsábítani őket a kalitka rácsához. Ha ez már megy, akkor tegyünk egy kis gyümölcsöt a kezünkre úgy, hogy a madár csak akkor juthasson hozzá, ha átlép a kézfejünkre. Ez nem sikerül majd azonnal, de a türelem rózsát terem. Ha a kanári rá mer állni a kezünkre, megtörik a jég, és hosszú évekre szóló, csodálatos barátság veszi kezdetét.

Millió szín!

A kis énekesmadár a Kanári-szigetek és Madeira vidékéről származik. Amikor a spanyolok a XIV. században a Kanári-szigeteket elfoglalták, tenyészteni kezdték és eladták a kanárikat. Rengeteg színben léteztek a kitartó tenyészmunka eredményeként. Több mint 160 színváltozat alakult ki, melyek közül a leggyakrabban előforduló a fehér, az albínó (piros szemmel), az aranysárga, a narancssárga, a piros, az izabellaszínű, a szürkészöld, a tarka, a foltos, a barna, a szürke, a fekete, az elefántcsont színű és a pettyes kanári.

A kanárikat a tenyésztők más fajú madarakkal (tengelic, kenderike, zöldike) sikeresen keresztezték, így számtalan hibridje ismeretes. Más tenyésztők az éneket tartották fontosnak, a kanári ugyanis egyike a legkellemesebben éneklő madaraknak.

Forrás: www.thinker.hu

Címkék: kanári, énekes madár, kalitka, szeelemmadár

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!