Juj de félelmetes!
A világ tele van szörnyekkel. Ezeknek a szörnyeknek rengeteg foguk van, csúnya, kicsit sem rokonszenves arckifejezésük és hosszú farkuk. Ezeket a szörnyeket a meseírók és a hantások találják ki, csak azért, hogy amikor a teadélutánon mesélnek róluk, kaphassanak még egy pohár italt.
Ezeknek a szörnyeknek az előfordulási helye mindig valami rémséges terep, például az éjszakai dzsungel, az éjszakai óceán vagy a toronyház sötét lépcsőháza. Még félelmetesebbek, ha vízilény létükre a szárazon bukkannak elő, vagy szárazföldi szörny létükre a habokban.
Hogy még annál is horrorisztikusabbak legyenek, rendszerint értelmi fogyatékosok, mert például zombik, vagy simán csak kígyók. Van-e félelmetesebb annál, amikor váratlanul megjelenik a tóban az ember hasa alatt egy hüdra?
Vigyázz, ott egy hüdra!
A hüdra a görög mitológiában tűnt fel először, és nyilván a történetírók is nagyon megijedtek tőle. Kígyóra emlékeztet, de vízben érzi jól magát, és nem egy feje van, hanem annyi, amennyit csak akar. Ha egyet levágnak, nő három másik. De nem ez a fő probléma vele, hanem az, hogy folyton átkígyózik az alvilágba. Aztán meg visszajön.
Imád a mocsárban bujkálni, mint a krokodil, de hiába, mert a krokodilnál is sokkal félelmetesebb. Ezt, persze, nehéz megállapítani, mert ha szembejön velünk egy krokodil és egy hüdra, úgy megijedünk, hogy azt sem tudjuk, melyiktől jobban, miközben egyikük megesz.
Ám ha nem esz meg egyikük sem, mert például pont ebéd után vannak, akkor is elhalálozunk pár pillanaton belül, mert a hüdra lélegzete is iszonyúan mérgező. Annyira iszonyúan, hogy az már tényleg nagyon iszonyú. Ez úgy van, hogy fogja magát a lélegzet, mármint a hüdra lélegzete, szétterül a levegőben, és akibe beleárad, annak azonnal megtelik a tüdeje erős savval, és annyi.
Még az oroszlánnál is oroszlánabb!
Van egy olyan oroszlán, amelyik nagyobb, mint egy oroszlán, és emberszerű feje van, vagyis szfinx. Állítólag olykor szarva is van, üvöltésre hangolt szája, és három sor foga. Ha még nem ijedtünk volna meg eléggé, akkor elárulom, hogy ennek a teremtménynek a szeme szürke. Ja, és skorpió- vagy sárkányfarka van, amiből mérgező töviseket lő ki, amelyek megbénítják az áldozatot.
Hogy ki ő? Hát, ő a manticore, magyarosan mantikór, ami annyit tesz, emberevő. Az európai mitológiába Ktésziasz feljegyzései révén került át, aki a perzsa királyi udvar orvosa volt időnek előtte (i. e. 3-400 körül.) Arisztotelész ugyanakkor hazudósnak nevezte Ktésziaszt, merthogy gyakran kiszínezte a történeteit. Pedig a manticore rémtetteiről még ma is beszélnek Ázsia és Indonézia őserdei mentén, ha valaki például nyomtalanul eltűnik, azonnal ráfogják a felturbózott oroszlánra.
Néhány zombi kannibál
A XVII. században látták meg őket először hittérítő jezsuita szerzetesek az Ottawa folyó mentén, az indiánok földjén. És mind lebetegedtek. Erre odasietett egy másik jezsuita csoport, mert nagyon kíváncsiak lettek, hogy mi történhetett, de amint odaértek, megbánták, hogy kíváncsiskodtak. Mert kilyukadt az oldaluk.
Ezt írták a lényekről, akiket ott találtak: „E szegény embereket olyan kórság gyötörte, amelytől olyannyira éheznek az emberhúsra, hogy nőkre, gyermekekre és még férfiakra is rávetik magukat, mint afféle farkasemberek, és telhetetlenül felfalják őket. Étvágyuk fékezésére folyvást újabb zsákmány után lesnek, és mindig mohóbban, egyre többet esznek.” A misszionáriusok, akiket felmenteni jöttek, mind kannibálokká váltak. Megszállta őket a wendigo.
A wendigók emberevő szörnyetegek, testük lesoványodott, bordáik kiállnak, bőrük sápadt, szemeik gödreik mélyére süllyedtek. Mintha éhen haltak volna, majd a sírban oszladoztak volna, majd feltámadtak volna.
Az indiánok elmondása szerint a wendigo étvágyát soha semmi nem csillapítja. Rátámad az emberre, de minden falattól nagyobbá és éhesebbé válik, míg hatalmas, vérszomjas óriássá lesz, ami még a fáknál is nagyobb. Szerintük a misszionáriusok is wendigókká változtak, és elkezdtek emberekre vadászni. Hm. Neverending story.
Hát ez nagyobb, mint egy kisebb polip!
A lélekszakadva elmondott történetek alapján, bizony, ami még egy kisebb polipnál is sokkal nagyobb, az a kraken. Nem biztos, hogy létezik, de ha egyszer nagyobb, akkor nagyobb. Akkora, mint három, tenger aljáról feltörő moszatos domb, pedig ő nem három, hanem egy.
A norvég halászok például számtalanszor látták már, legtöbbször meleg nyári napokon. „Halászaink általában azt állítják, hogy amikor több mérföldre kihajóznak, a kraken a tengerfenéken van. Eleinte buborékok törnek a felszínre, majd a tengeri élővilág menekül minden irányba, mintha a tenger minden hala egyszerre esett volna pánikba. Ezután egy nagy, sötét alak emelkedik a felszínre, és ha életben akarnak maradni a tengerészek, ők is menekülőre fogják” – írta egy helyi lap.
Ez tehát a kraken, a tenger legnagyobb és legveszélyesebb teremtménye. A felszínre emelkedve akár tíz egymás mellett álló hadihajónyi hosszra is ki tud nyújtózni. Hatalmas karjaival egy egész hajót le tud húzni a mélybe a legénységgel együtt, azonban még ha békén is hagyja az emberek tengeri járműveit, óriási mérete akkora örvényt hoz létre újbóli elmerülésekor, ami képes egy egész flottát a tenger alá szippantani.
Bizony, elég hátborzongató állatféleségekről szereztünk tudomást, melyek vagy léteznek, vagy nem, vagy húsból és vérből valók, vagy plüssök, de az biztos, hogy engem az is meg tud bénítani, ha egy sima oroszlán lépked felém, és nincs rajta szájkosár, sőt az is, ha egy hétköznapi, nem is túl nagy vízikígyó tekeredik a derekamra, az se kell, hogy mitológiai vízikígyó legyen. Juj, abba is hagyom, mert erősen vizuális típus vagyok.
(Forrás: mult-kor.hu)
Még nincs hozzászólás