Jobb lenne együtt maradni?
Tiltakozik, lázad, szomorú és haragszik. Nincs gyerek, akit ne viselne meg, ha a szülei különválnak. Azt gondoljuk, feldolgozhatatlan traumát okozunk neki ezzel, ezért inkább halogatjuk a szakítást. De biztos, hogy ez a legjobb megoldás?
Tudjuk jól, a gyereknek szüksége van mindkét szülőjére, ezért felmerül a kérdés, nem lenne-e jobb összetartani a házasságot, akár csak az ő kedvéért is. Nagyon sokan ezt meg is teszik, de a helyzet sajnos nem ilyen egyszerű. „Borzalmas érzelmi terhet ró a gyerekre, ha ő tartja össze a kapcsolatot – mondja Németh Erika klinikai gyermek-szakpszichológus. – Egy gyereknek sem tesz jót, ha ott ül a feszültségek közepén, ráadásul így a szülők magukat akadályozzák meg abban, hogy egy másik kapcsolatban boldogok lehessenek. A gyerek pedig azt a mintát látja, hogy így néz ki egy párkapcsolat: apa és anya külön szobában alszik, nincs simogatás, nincs puszi, ami az anya nőiségét és az apa férfiasságát is kikezdi. Ennél sokkal jobb, ha szétmennek, és mindketten új párt találnak, a gyerek pedig két olyan helyszínre jár, ahol anya is boldog, és apa is.”
Az első reakció sokszor a harag
Péter tízéves volt, amikor elváltak a szülei. Sokkolta a hír, hiszen nem voltak a családban nagy veszekedések, tányércsapkodások, viszont összhang, boldogság sem. „A volt férjemmel öt-hat évig keményen dolgoztunk magunkon és a kapcsolatunkon, hogy együtt tudjunk maradni, de már nem voltak közös céljaink, és nem tudtunk megújulni – mondja Tegyi Enikő, Péter anyukája. – Amikor elmondtuk a fiunknak, hogy külön fogunk élni, én úgy éreztem, hogy rám neheztel, az apját pedig sajnálja, mert azt gondolta, én vagyok a motorja ennek a folyamatnak. Rengeteg vitánk volt, és sokszor ordítozott velem – emlékszik vissza Enikő, aki aggódó anyukaként korábban azért is kezdett coachingot tanulni, hogy megtanuljon jól kommunikálni a fiával. – Az első perctől kezdve kérdezgettük, hogy mit szeretne, de eleinte nem tudta megfogalmazni, főleg a harag dőlt belőle. Aztán szép lassan megtanultunk »konstruktívan« konfrontálódni. Ha adtam két választási lehetőséget, de egyik sem volt jó neki, akkor mondtam, hogy álljon elő valami alternatív javaslattal, mert ha nem, akkor én döntök. Fogalmazza meg, mi oké, mi nem oké, és mit szeretne. Ez működött. Azt kérte például, hogy a születésnapját továbbra is mindkettőnk családjával együtt ünnepeljük, és ez a mai napig így van.”
„Jót tettünk neki azzal, hogy elváltunk”
A válás óta négy év telt el, és mostanra mind a hárman megtalálták a helyüket. „Rengeteget tanultunk ebben az időszakban: leginkább azt, ki-ki hogyan tudja határozottan, de szalonképesen érvényre juttatni, ami neki fontos. Paradox módon úgy érzem, Péterrel jót tettünk azzal, hogy elváltunk. Azt tapasztalta meg, hogy igenis ki kell állni magunkért – és ez néha így néz ki. Amióta kamaszodni kezdett, olyan nyíltan képviseli magát az apjával és velem szemben is, hogy most nekünk kell fejlődnünk. Iskolát is váltottunk, és az új helyen jobban be tudott illeszkedni: barátkozik, nyit mások felé.”
Az apukának egy éve lett új párkapcsolata, és Péter ezt már teljesen jól fogadta. „Kifejezetten lelkesen mesélte: »Anya, képzeld, milyen helyes apa barátnője. Ugyanolyan, mint apa. Ti nem nagyon hasonlítottatok, de ők most nagyon egymásra találtak«. Örülök, hogy Péter látja, hogyan kell boldognak lenni” – mondja Enikő. Bár a fiú még mindig azt szeretné a legjobban, ha a szülei együtt lennének, mára elfogadta a helyzetet. „Olyat is mondott, hogy neki van a legjobb családja az összes osztálytársa közül, mert mi legalább nem veszekszünk, és emberszámba vesszük: mindig megkérdezzük, ő mit szeretne.”
Válasszuk szét az érzéseket!
A szülők válása mindig gyászfolyamatot indít el a gyerekben, de egyáltalán nem törvényszerű, hogy ez trauma legyen a számára. „Ez egy veszteséghelyzet. Azt látja a gyerek, hogy akik szeretik egymást, azok is különválhatnak, ezért felmerülhet benne, hogy a szeretet elveszíthető – mondja a szakértő. – Van, amelyik gyerek rá is kérdez: »Engem is itt hagyhat apa? Engem sem fog szeretni anya?« Nehéz helyzetben van, mert mind a két ember egyformán fontos neki. Teljesen mindegy, hogy jó szülők-e, neki mindkettejükre szüksége van.”
A legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, ha – tudatosan vagy tudattalanul – a magunk pártjára próbáljuk állítani a gyereket. A pszichológus szerint az egyik leggyakoribb hiba, hogy összekeverjük a saját érzelmeinket a kicsi érzéseivel. „Főleg láthatásoknál szokott előfordulni: amikor a gyerek az apától búcsúzkodik, sír, nem akar hazamenni, de ugyanezt eljátssza az anyjánál is. Ilyenkor gyakran egymásra mutogatnak a szülők: »Nálam biztos, hogy jó helyen van, de nem tudom, az apja/anyja mit csinál vele, mert mindig sírva jön haza« – mondják. Persze, hogy sír a gyerek, mert el kell válnia az egyik szülőjétől. Ő még nem tudja előrevetíteni, hogy majd milyen jó lesz, ha a másikkal lehet. Amikor el kell válnia egyiküktől, akkor szomorú, de utána lehet, hogy egész hétvégén nagyszerűen szórakozik a másikkal. Ha anya és apa neheztel egymásra, gyakran félreértelmezik a gyerek jeleit. A kicsi valójában nem akar mást, mint mind a két szülőjével együtt lenni. Nem könnyítjük meg a dolgát azzal, ha a saját érzelmeinket rávetítjük, vagy elkezdjük szidni neki az exünket. Ahelyett, hogy megsértődnék azon, hogy a kicsinek hiányzik a másik, segítsük őt a kapcsolatteremtésben, például hívjuk fel neki a hiányzó szülőtársat."
A szakember szerint a válás akkor lesz trauma a gyerek számára, ha annyira el vagyunk foglalva a saját dühünkkel, csalódottságunkkal, szomorúságunkkal, hogy nem tudjuk ezt különválasztani a gyerek érzéseitől, és attól, hogy neki mire van szüksége.
Az viszont teljesen természetes, ha a válás idején szomorúságot – vagy akár haragot – érez a gyerek, hiszen a szülei nélküle döntöttek egy őt is érintő kérdésről. „Csak az az érzés veszélyes, amelyik nem megosztható másokkal – mondja a pszichológus. – Azt szoktam tanácsolni, hogy a szülők adjanak engedélyt a gyereknek: engedjék meg neki, hogy szomorú legyen, hogy haragudjon. Ő még nem biztos, hogy meg tudja fogalmazni az érzéseit, viszont a szülő megteheti helyette: »Nehéz lehet most neked, lehet, hogy szomorú vagy, de azt is megérteném, ha haragudnál rám és apára. Próbáltunk ügyesen szerelmesek lenni, de nem sikerült, és mi hoztunk téged ebbe a helyzetbe«".
Ha a gyerek nem oszthatja meg az érzéseit, valószínűleg tünetekkel fogja kifejezni őket: visszatérhetnek régi, rossz szokásai, mint például a körömrágás, a bepisilés, vagy megváltozhat a viselkedése – csendesebb, esetleg elevenebb lehet. A szakértő szerint a legfontosabb a nyílt kommunikáció. Ha ez teljesül, akkor a válás a gyerek számára egy feldolgozható gyászfolyamat lesz, hasonlóan egy családtag elvesztéséhez, vagy ahhoz, amikor a kistestvér születése miatt kell új helyzethez alkalmazkodnia.
Még nincs hozzászólás