A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Január a felvételi és a jelentkezések ideje

A legfontosabb januári teendők a középiskolákba vágyóknál, hogy ügyesen megírják a központi írásbelit, majd az elért pontszámok ismeretében eldöntsék, melyik középiskolákba kívánják beadni a jelentkezésüket.

Fotó: Shutterstock.com

De térjünk vissza egy kicsit a vizsgákhoz. A fejben tárolt matek- és magyarismereteken kívül a legfontosabb a nyugalom megőrzése.

Hogyan készüljünk a vizsgákra?

Most már kár rémisztgetni a gyereket, hogy ha nem sikerül a vizsgája, utcaseprő lesz. Az én apukám hajdan azt mondta, nem baj, fiam, ha utcaseprő leszel, de a te utcád legyen a legfényesebb. Fellélegeztem. Visszatérve: fontos, hogy igyekezzünk a gyereket jó fizikai és lelki állapotba hozni, pihenjen, sportoljon, levegőzzön sokat.

Nem árt, ha tudjuk, hogy a gyerekek többsége amúgy is alulteljesít egy ilyen stresszes helyzetben. A statisztikák szerint a maximális 50 pontot (vagy ehhez közeli értéket) alig éri el valaki. 2023-ban a nyolcadikosoknál a magyareredmény átlagosan 33,9 pont volt, a matematika pedig 21,9 pont.

A négy- és hatosztályos intézményekbe felvételizőknél 1-2 ponttal magasabb volt az átlageredmény. És, ugye, az iskoláknak mindenképp be kell tölteni a termeket.

Azért nyilván tanulni is kell még egy picit!

Az előző évek tesztlapjai megtalálhatók például az Oktatási Hivatal oldalán, de a csoportos felkészítők és próbafelvételik még hasznosabbak, mert ott el is magyarázzák, hogyan kell megoldani a feladatot, ráadásul a csoportos vizsgahelyzet sem lesz ismeretlen.

Sok tanulónál az is nehézséget jelenthet, hogy olvashatóan írjon, ne veszítsen pontot amiatt, mert a jó választ a tanár nem tudta elolvasni. A szépírást is lehet gyakorolni.

És írjuk fel a naptárba nagy betűkkel: a felvételi időpontja 2024. január 20-án 10 óra. Legyen a gyereknél személyi igazolvány vagy érvényes diákigazolvány, több toll és ceruza, üdítőital, és egy kis csoki, amit a két teszt között megehet. Serkenti az agyműködést.

Pótfelvételi is lesz

A pótló írásbeli vizsga időpontja 2024. január 30-án 14 óra. Itt azok a jelentkezők vehetnek részt, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak megjelenni. A vizsgázók által benyújtott, indoklással alátámasztott írásos kérelem mérlegelése, a benyújtott igazolások elfogadása a központi írásbeli vizsgát szervező intézmény igazgatójának jogköre.

Vizsgaismétlésre nincs mód, minden tanuló csak egyszer tehet azonos típusú központi írásbeli vizsgát.

Fotó: Shutterstock.com

Hogyan kell kitölteni a jelentkezési lapokat?

Az írásbeli eredmény ismeretében a jelentkezési lapoknak 2024. február 21-i határidővel kell megérkezni a kiválasztott középiskolákba. Ehhez a központilag kiadott jelentkezési lapot kell kitölteni, amelyhez mellékelni kell az írásbeli vizsga eredményét igazoló értékelőlap, valamint a – pontszámításhoz szükséges – bizonyítványok fénymásolatait.

A február 21-i határidős jelentkezési lapot az általános iskolában töltik ki és továbbítják az adott iskolákba a mellékletekkel.

Reklamálunk, kitöltünk, csatolunk…

A vizsga után nyolc napon belül a vizsgahelyszínt biztosító iskola kijelöl egy napot, amikor a kijavított dolgozatokat a szülők ellenőrizhetik. A javítókulcs birtokában, ha indokolt, lehet reklamálni írásban, és így akár értékes pluszpontok is gyűjthetők. Január 20-a délutánján már megtalálhatók a tesztek helyes megoldásai ezen az oldalon: https://www.oktatas.hu/kozneveles/kozepfoku_felveteli_eljaras/kozponti_feladatsorok

A középiskola 2024. február 9-ig értékelőlapot állít ki a központi felvételi eredményéről, amelyet majd csatolni kell a jelentkezési lap mellé. Az eredeti értékelőlapot mindig őrizzük meg, csak fénymásolatokat csatoljunk. Annyi példányra lesz szükség, ahány iskolába a gyermek benyújtja a jelentkezését.

Jelentkezés lépésről lépésre

A középiskolai jelentkezések határideje 2024. február 21. Igaz, az általános iskolák már januárban elkezdik begyűjteni az adatokat a diákoktól. Az Oktatási Hivatal honlapján a tanulók továbbtanulási adatainak összegyűjtését ’adatbegyűjtő lap’ segíti, amelyhez kitöltési segédlet is tartozik.

Ez az adatlap nem maga a jelentkezési lap, ez csak a szülők és az általános iskola közötti kommunikációt segíti. Az elektronikusan kitöltött adatbegyűjtő lapot ki kell nyomtatni, majd alá kell írni. Ezután át kell adni a tanuló általános iskolájában a meghatározott módon és határidőig. 

Az adatlap itt érhető el: https://www.oktatas.hu/kozneveles/kozepfoku_felveteli_eljaras/tajekoztato_felvetelizoknek/kifir_adatbegyujto_alkalmazas_8evf

A felvételi jelentkezési lapokon fel kell sorolni mindazokat az iskolákat, amelyek valamelyikébe a gyermek felvételt szeretne nyerni. A jelentkezési lapokat az általános iskola küldi el a kiválasztott középfokú iskoláknak és az Oktatási Hivatalnak.

Hány suliba jelentkezhetünk?

Sok-sok álmunk volt, de a végső számnak nyilván határt szab az írásbelin elért pontszám. Ám, ha lehet, feltétlenül jelöljünk meg több iskolát a jelentkezési lapon. Legyen ott a kedvenc iskolánk, de azonkívül még legalább három-négy középsuli szerepeljen rajta. Nincs meghatározva, hogy hány iskolába jelentkezhetünk.

Utólag iskolát listára venni már nem lehet, ezért inkább jelentkezzünk, mint ne. A sulik sorrendjén azonban később még változtathatunk. Figyelem! Ugyanannak az iskolának több tanulmányi területére is lehet jelentkezni, pl. természettudományos és nyelvi osztályba is. Ezeket külön-külön kell felvenni a listára.

Fotó: Shutterstock.com

Esélylatolgatás okosan

Az Oktatási Hivatal oldalán azt is meg tudjuk nézni, hogy az előző évben az általunk kiszemelt iskolába vagy konkrét tagozatra hány helyet hirdettek meg, ezekre a helyekre hányan jelentkeztek, hányan jelölték meg az adott sulit 1. helyen, és közülük hányat vettek fel. És azt is, hogy az iskola felvételi rangsorában mely sorszámú diák volt az, akit még felvettek. Az adatbázis itt érhető el: https://dari.oktatas.hu/kirlist.search/kifir

Menekülési útvonal

Mindenképpen vegyünk fel olyan iskolát is a listánkra, ahová amúgy nem vágytunk volna, arra az esetre, ha nagyon gyengén sikerülne a központi felvételi. Felvehetünk olyan iskolát is, amely egyáltalán nem igényli a központi írásbelit. Vagy ha a gyermek szóban nehezen teljesít, akkor legyen olyan a listánkon, ahol nincs szóbeli felvételi.

Nem kell aggódni amiatt, hogy hány suli van a listánkon: a listánkat az adott iskola nem látja, kizárólag az Oktatási Hivatalhoz jut el, és semmiképpen nem hozza hátrányos helyzetbe a diákot.

Kinek kell aláírni a jelentkezési lapot?

Sok problémát szokott okozni, ha nem a megfelelő szülő, vagy nem mindkét szülő írja alá a jelentkezési lapot. Tehát a felvételi lapot mindkét törvényes szülőnek alá kell írnia, akkor is, ha elváltak, és akkor is, ha csak egyikük gyakorolja a gyerek felett a szülői felügyeleti jogot.

Mégsem kell mindkét szülő aláírása, ha:

  • a szülői felügyeletet a bíróság megszüntette, mert a szülő sértette vagy veszélyeztette a gyermek jólétét, testi-lelki épségét,
  • a gyermeket más személynél helyezték el, vagy nevelésbe vették, és a szülő szülői felügyeleti joga szünetel,
  • a szülőt a bíróság valamelyik gyermeke ellen elkövetett szándékos bűncselekmény miatt szabadságvesztésre ítélte, és a szülői felügyeleti jogait nem gyakorolhatja,
  • a szülő felügyeleti joga szünetel a cselekvőképtelensége vagy korlátozott cselekvőképessége okán,
  • ha valamelyik szülő ismeretlen helyen tartózkodik,
  • a szülő jogai gyakorlásában ténylegesen akadályozott (pl. büntetés-végrehajtási intézetben tölti a büntetését),
  • elhunyt,
  • a születési anyakönyvi kivonaton fiktív szülőként van feltüntetve.

A tényt, hogy a másik szülő aláírására nincs szükség, mindig a szülői felügyeletet gyakorló – a felvételi lapokat egyedül aláíró és benyújtó − szülőnek kell hitelt érdemlően bizonyítania. A másik szülő aláírását az új élettárs, illetve házastárs nem pótolhatja.

Apa tényleg ismeretlen helyen tartózkodik?

Az ismeretlen helyen való tartózkodás tényének megállapítása a gyámhatósági eljárás keretében kezdeményezhető. Azt a tényt, hogy a szülő ismeretlen helyen tartózkodik, határozatban kell megállapítani.

Az ismeretlen helyen való távollét megállapítását – az Országos Rendőr-főkapitányság honlapján közzétett közérdekből nyilvános körözési adat, a lakcímkivonat, az ismeretlen helyre távozást tanúsító külföldi okirat, illetve egyéb, hitelt érdemlő okirat alapozza meg.

Februári rovatunk tartalmából:

  • Hogyan állnak össze a felvételi pontszámok?
  • Hogyan történik a felvétel elbírálása?
  • Mit kell tudni a szóbeli felvételikről?
  • Tippek és tanácsok, hogy sikeres legyen a szóbeli vizsga: mire lehet és mire kell számítani?
  • Kollégiumi élet a középiskolában

Címkék: központi felvételi a középiskolai jelentkezéshez, jelentkezési lap kitöltése a középiskolába

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!