Itt a lux, itt a lux, itt a luxusvonat...
Nagy nap volt: plakátok százai adták tudtul, hogy Párizsból Törökországba menet 1883. június 6-án Budapestre is befut a gördülő palota, az Orient Express! Már az akkor néhány éve átadott új pályaudvar maga is lenyűgöző látvány volt hatalmas méreteivel, díszes kialakításával. Azok számára, akik még a váci vagy a szolnoki vicinálissal sem utaztak soha, a Konstantinápolyig tartó út a mesék birodalmának számított.
– Uraság, kérem, arrébb állna kissé? Vagy legalább levehetné a csőkalapját, hogy akik hátrébb állnak, azok is láthassanak valamit!
A cilinderes megszólított először megnézte, ki is szólt hozzá, aztán pökhendien odavágta:
– Ez a hely jár nekem. Én az állomásfőnök sógora vagyok!
– Tudom jól, tisztelt úr, én meg a pék a Koronaherceg utcából, akitől reggelenként a péksüteményt vásárolja! És azt hiszem, hogy az állomásfőnök úr sógora nélkül még csak-csak ellennénk, de kenyér nélkül nem!
– Úgy van, jól megadta neki! – helyeseltek a körülöttük állók. – Proletárok – mormogta a cilinderes, aztán rákvörös fejjel leemelte a kalapját.
A királyok vonata, a vonatok királya
A haldokló oszmán birodalom után a Balkánon befektetni való iparágak, óriási vasúthálózat-építési lehetőségek sora várta Európa tőkéseit – akik egyre gyakrabban utaztak a török fővárosba szerződéseket kötni, terveket készíteni.
Számukra igazán fontossá vált, hogy a hosszas utazgatás és kényelmetlen átszállások helyett 3-4 nap alatt egyetlen fel- és leszállással elérjék a török kormányhivatalok székhelyét, a 457 aranyfrank menetdíj pedig esetükben nem számított. Az Orient Expressen természetesen csak első osztályú luxuskocsik voltak.
Villámvonat
Logikus, hogy ha már a vasúthálózat létrejött, és fizetőképes kereslet is kialakult, percek alatt akadt befektető, aki üzletet látott a luxuskocsik gyártásában. Egy belga bankár, Georges Nagelmackers amerikai mintára vágott bele az elegáns vasúti hálókocsik gyártásába, amihez főrészvényesként magát a belga királyt is sikerült megnyernie.
Az uralkodó hozzájárult, hogy a vagonok oldalán a cég betűjele, a CWIL körül az oroszlános királyi jelképet is használhassák – ez a sznob utazók szemében tovább növelte a tikfaburkolatú, az amerikai mintánál is díszesebb kocsikban való utazás vonzerejét.
Az első kocsikkal 1882-ben megtartották a próbautat Párizs és Bécs között, és az 1350 kilométeres utat nem egészen 28 óra alatt tette meg a csodavonat. A sikeren felbuzdulva 1883. június 5-én elindult Párizsból Európán át az első Orient Express. Ekkor még csak Várnáig állt készen a vasúti hálózat, ott hajóra tolták a vonatot, és 15 órás hajózás után, összesen 83 és fél óra alatt megérkezett Konstantinápolyba.
Apa, ez gyönyörű!
Az Express csaknem pontosan egy nappal a párizsi elindulása, június 5. után berobogott az Eiffel mérnök által tervezett új budapesti indóházba. Felhördült a nép, mikor a csodavonat megállt a csarnokban.
– Én nem tudom, hogy csinálják ezek, de nézzék, emberek: mintha skatulyából húzták volna ki, olyan csillogó, fényes már a mozdony is! Miért van az, hogy a mi vonataink örökké porosak, füstösek, sarasak?
– Biztosan megálltak a Ferdinánd hídnál, és megmosták a vonatjukat! – adta meg a választ egy nagy bajuszú, nagy hasú mesterember. Szavait a közel állók tetszése kísérte.
– Hölgyeim és uraim, kérem, hogy igyekezzenek alaposan megszemlélni az Orient Expresst, mert a szoros menetidő miatt éppen csak vizet vételezünk, felfrissítjük a készletet, és indulunk tovább! – harsogta egy kék sapkás vasutas.
Valóban, már érkezett is a poggyászkocsikhoz az eper, a korai cseresznye, szalmával bélelt ládákban a tokaji bor, és egy kézikocsiról fadobozkákban selyempapírba csomagolt finom péksüteményeket is bepakoltak.
– Az én Kossuth-kiflimet fogják enni még Konstantinápolyban is! – pirosodott el büszkén a történetünk elején megismert pékmester.
Persze túl sokat nem lehetett látni a kocsik belsejéből, olyan magasan voltak az ablakok. Egy fiatal apuka okos módszert talált ki: a gyereket a nyakába ültette, így az legalább belátott az étkezőkocsiba, és úgy közvetítette a sokaságnak, hogy mit lát.
– Apa, ez gyönyörű!
– Jó, jó, de mit látsz?
– Emberek, mennyi tükör, meg csillár! És minden ülés bőrből van. És az ajtók fogantyújától az asztalok széléig minden csupa arany!
A kocsik oldalát oroszlános arany címer díszítette. – Apa, azért, mert ez itt a királyok vonata?
– Nem, fiam, ez a vonatok királya!
Valóban csak néhány percig vesztegelt a vonat a pályaudvaron, és senki sem reklamált emiatt, mindenki megértette, hogy ennek a szerelvénynek két és fél nap múlva a kincses Konstantinápolyban kell lennie.
Szép nap volt
A poggyászkocsival a három szalonkocsi méltóságteljesen kigördült az állomásról. Az emberek egy ideig még integettek utána, aztán azzal a jó érzéssel indultak haza, hogy lám csak, milyen fontos helyen élünk mi, hiszen itt járt nálunk az Orient Express – és ettől annak is büszkeség töltötte be a kebelét, aki egész életét a Terézvároson belül élte le.
A kocsi belsejéről "közvetítő” fiúnak külön nagy becsülete lett: mindenki megismerte, rámosolyogtak, vagy egy barackot nyomtak a fejére. Apja fütyörészve fogta a gyerek kezét, kisétáltak az indóház elé, a fiú kapott egy nyalókát, és kivételesen megengedték maguknak azt a luxust, hogy lóvasúttal menjenek haza, mert ennyi nekik is jár.
Még nincs hozzászólás