Iskola a szőnyegen
Rengeteg kérdés és kétely van a szülőkben a korai nyelvtanulással kapcsolatban. Vajon jót tesz a gyereknek, ha kicsi korától különórára járatjuk? Nem kellene először a saját anyanyelvét jól megtanulnia? Egy évvel ezelőtt én magam is gyerek-nyelvtanár lettem, így egészen közelről láthattam, milyen ez a világ.
Újságíróként tökéletesen tisztában voltam a gyerekkori fejlesztést ért kritikákkal. Még cikket is írtam hasonló témákról: a csemetéik délutánjait gondosan beosztó helikopter-szülőkről, és arról, milyen fontos a szabad játék a kicsik életében – sokkal lényegesebb, mint az, hogy hány különórára járnak. Ez valóban így van, most is aláírom.
Abban viszont egy percig sem kételkedtem, hogy nyelvet tanulni kicsi korban lehet igazán. Amikor én gyerek voltam, még nem voltak gyerek-nyelviskolák. A saját anyanyelvemen viszont hibátlanul és villámgyorsan megtanultam, ami nagyrészt anyukám érdeme. Születésemtől kezdve rengeteg versikét, mondókát, dalt tanított nekem, így másfél évesen már folyékonyan beszéltem – míg a velem egyidős gyerekek épp csak az első szavaikat mondták. Miért működne ez másképp, ha idegen nyelvről van szó? – gondoltam. Ezért kezdtem érdeklődni a Helen Doron-módszer iránt, és ezért végeztem el a nyelvtanári képzésüket. Azóta több tucatnyi mini tanítványommal próbálom megszerettetni az angolt, a kétévestől egészen a nyolcévesig.
Tanulok tőlük
Egy angolóra 45 perces, de ezen kívül semmi másban nem hasonlít az iskolai tanórákhoz. Nincsenek padok és asztalok, nincs dolgozat, nincs büntetés. A szőnyegen ülünk, párnákon, és egész órán játszunk, énekelünk, kézműveskedünk – csak épp angolul. Magyarul meg se szólalok, de így is megértjük egymást – hiszen eleinte az anyanyelvünk is idegen számunkra, mégis szép lassan rájövünk a szavak jelentésére. Ugyanezen az elven működik a Helen Doron-módszer is. A kicsik észre se veszik, hogy tanulnak, ez benne a jó. Minél inkább belemerülnek egy játékba, annál jobban elsajátítják a szavakat, kifejezéseket is. A rímes dalok, mondókák pedig automatikusan benne ragadnak a fejükben. Mivel angol anyanyelvűek által felénekelt CD-ket hallgatnak otthon, és angol meséket néznek, tökéletes kiejtést sajátítanak el.
Hallják a különbségeket
Az egyik legmeglepőbb tapasztalat számomra ez volt. Saját magamról azt hittem, hogy nagyon jó a kiejtésem. Felsőfokú nyelvvizsgám van, a szóbelim közel 100 százalékos lett, a vizsgáztatók nem győztek dicsérni, milyen szépen beszélek. Ehhez képest a két-három éves tanítványaimtól is tudok tanulni. Ők még olyan apró, hangzásbeli különbségeket is kihallanak az idegen nyelvekből, amire mi, felnőttek már nem vagyunk képesek. Erre már tudományos bizonyítékok is vannak. Csecsemőkön végzett vizsgálatokból kiderült, hogy pontosan meg tudják különböztetni egymástól a nyelveket. Hallják egy olasz „e” hang, és egy francia, vagy magyar „e” hang közötti különbséget. Ez a képesség viszont nem tart örökké. Nagyobb korukban már arra a nyelvre koncentrálnak, amelyiket a legtöbbet hallják – hiszen a létfenntartás érdekében azt kell megtanulniuk –, így minden más nyelv idegen lesz számukra, és már csak némi akcentussal tudják elsajátítani. Ezért nem korai az akár pár hónapos babához angolul beszélni: ha több nyelvet hall, többet sajátít el.
Játék, móka, kacagás
A nyelvtanári munka legnehezebb, de egyben legszebb része, óráról órára elvarázsolni a gyerekeket. Ha ez sikerül, akkor nekik az angolóra egy jó móka, ahova hétről hétre szívesen jönnek.
A legkisebb tanítványom kétéves, és úgy kezdte a tanulást, hogy mindenáron be akart jönni a nővére óráira. Azóta ő az egyik leglelkesebb és leghálásabb kis tanonc. Még magyarul se tud tökéletesen, de az angol szavakat már anyanyelvi kiejtéssel ismételgeti. Amikor énekelünk, és elmutogatjuk a dalok jelentését, mind a 90 centijével „jelen van”, teljes átéléssel utánoz engem, és – ahogy anyukájától hallom – még otthon is énekli az órán tanultakat. Amikor ilyet látok, elérzékenyülök a gyönyörűségtől, és eszembe se jut, hogy ennek a pici lánynak bármi baja lenne abból, hogy angolra jár. Talán a kisautókra azt mondja, hogy „car”, a kacsára azt, hogy „duck”. Na és? Attól még ismeri a magyar jelentésüket is, csak nem mindig az jut elsőre eszébe. Azokkal szemben viszont, akik csak jóval később kezdik a nyelvtanulást, szinte bizonyos, hogy behozhatatlan előnyre tesz szert.
Még nincs hozzászólás