I love Fizika
Először a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében találkoztam Jankával. Éppen csivitelve adott elő a sokszálas proporcionális kamrákról, miközben szívecskés diákkal illusztrálta, mennyire szereti a fizikát. Életem egyik legszürreálisabb és legizgalmasabb élménye volt.
Ezeket az emlékeket felidézve baktattam a KFKI csillebérci telephelyének hófedte, ősfás kertjében az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont Részecske- és Magfizikai Intézete felé. Janka ugyanis megígérte nekem, hogy ha feljövök a laborba, megmutatja a detektorát, ami LED-fényekkel jelzi a részecskék útját, és „sötétben, hát akkor valami álomszép”. Én pedig látni akartam, mi az, ami ennyire megbabonázott egy vagány, nagyszájú gimnazista lányt.
Kozmikus részecskehullás Csillebércen
Amikor megérkeztem, Janka éppen egy új detektort forrasztott, de amint megpillantott, már pattant is fel az asztal mellől, hogy megmutassa a büszkeségét „Úgy működik, hogy jönnek a kozmikus részecskék, baromi gyorsan, a fénysebesség 90 százalékával, és áthaladnak mindenen. Rajtunk is. Meg a detektoron. És ez megmutatja, milyen irányú volt a részecske útja. Amúgy hasonló kamrákat használnak a CERN-ben, a részecskegyorsítóban is” – hadarja, én meg csak kapkodom a fejem, hogy nemcsak hó hullik Csillebércen, de kozmikus részecskék is.
Molnár Janka Sára
Életkor: 18
Iskola: Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium 11. B (matematika tagozat)
Kutatási terület: Kísérleti részecskefizika
Legfontosabb eredmények, díjak:
2014: Felfedezettjeink pályázat: különdíj
2014: Innovációs verseny: kiemelt dicséret
2014: XIV. TUDOK Műszaki és Reáltudományi elődöntője: III. helyezés
2013: Innovációs verseny: kiemelt dicséret
2012: Tudományos Diákkörök XII. Országos Konferenciája: I. helyezés
Miközben tudományos igényű beszámolóját hallgatom a relativitáselmélet miatt a földfelszínig nem lebomló müonokról, hirtelen hasít belém a felismerés: de hát ez a lány még gimnazista, és most csütörtök délelőtt van. Nem iskolában kéne lennie?
„Nagyon rugalmas az iskolám, meg hát ők is büszkék rám. Amíg kitűnő vagyok, addig elnézik a hiányzásaimat. De azért heti két-három nap be szoktam menni, meg a dolgozatokat is megírom. Nagyon szeretek tanulni, nem csak fizikát.”
Pólófelirat-kutatás
Annyira nem, hogy kezdetben szociológiai kutatást végzett anyukája és apukája segítségével, az eltérő társadalmi csoportokban viselt pólófeliratokról, és asszociációs vizsgálatot a különböző szavak által kiváltott érzelmekről. „Csak hát rájöttem, hogy a fizika sokkal jobb. Szeretem a bűzt, a füstöt, a robbantást, hogy lehet izgulni, valami működik-e. Minden sokkal kézzelfoghatóbb” – meséli átütő lelkesedéssel, néha a saját szavába vágva.
Én pedig már biztos vagyok benne, hogy azok a szívecskék a fizika mellett nem csak díszítő elemek voltak anno, a diasoron. „Néhányan mondták az MTA-előadás után, hogy komolyabbnak kellene lennem. Nem kellene ennyire élveznem a tudományt, mert a lelkesedésemmel hülyét csinálok magamból. De hát én nem fogom megerőszakolni a természetemet. Nem attól lesz valami tudományos, hogy tudományosan adjuk el.”
A boldog tizenéves tudós
Márpedig az eredményei hitelesítik a tudományos munkáját, bármilyen csibészes is a tekintete. A megyei és országos versenyek után most éppen a fiatal tudósok nemzetközi konferenciájára készül (ICYS).
A Magyar Tudomány Ünnepének kiemelt eseménye az InnoDiákok Fóruma. A novemberi rendezvényen a legtehetségesebb középiskolás és egyetemista tudósok tarthatnak előadást az akadémiai kutatóintézetekben, kutatócsoportoknál szerzett élményeikről és tapasztalataikról, a tudomány iránti szenvedélyükről. Ráadásul nem akárhol, hanem a Magyar Tudományos Akadémia dísztermének pulpitusán állva, először, de talán nem utoljára.
A 2014-es InnoDiákok Fórumán bemutatkozó ifjú kutatók:
B. Kiss Bálint (elektronika)
Dálya Gergő (csillagászat)
Egyed Bálint (orvostudomány)
Albert Krisztián (ökológia)
Sályi Gergő (kémia)
Molnár Janka Sára (részecskefizika)
„Azért figyelek arra, hogy ne szálljak el. Mindenki munkája ugyanolyan fontos. Például, ha nem lennének kukások, térdig járnánk a mocsokban. Nem gondolom, hogy amit én csinálok, az nagy hűha lenne. De persze, boldog és hálás vagyok érte. Isten biztosan nagyon szeret, és sokat foglalkozik azzal, hogy az utam egyengesse” – nevet, miközben nekem kikerekedik a szemem.
Isten és a részecskefizika? Na, ez a kettő hogy jön össze? „Nincs ebben semmi ördöngösség: a tudomány egész egyszerűen Isten csodáit próbálja megmagyarázni” – hangzik a válasz olyan természetességgel, hogy el is szégyellem magam a kérdés miatt.
„Tudod, nekem a fizika meg az eredmények adnak egyfajta hitelt. Amit szeretnék a tanításban kihasználni. De nem középiskolai tanárként: ott maximum ötven-hatvan főt érhetnék el egyszerre. Én sokkal több emberhez akarok szólni. Fizikáról, Istenről, mindenről. Csak még nem tudom, mi az a foglalkozás, ahol megtehetem” – folytatja, miközben süt a szeméből az elhivatottság.
Az az elhivatottság, amit már jól ismerek. Ami huszonnégy éve néz vissza rám a tükörből. „Legyél tudományos újságíró!” – kiáltok fel ösztönösen, mire elgondolkodik: „Nem is rossz ötlet. Talán egyszer kollégák leszünk.”
Még nincs hozzászólás