Hová tűnik a vágy?
Vika nevetése úgy visszhangzott a lépcsőházban a beköltözése napján, hogy Kornaiék tacskója éles ugatásba kezdett.
Ő azt sem tudta, hogy eladták az alatta lévő lakást; a ház ügyei nem nagyon izgatták. Az edzőterembe készült éppen, de gondolta, azzal is megdolgoztatja az izmait, ha segít a munkásoknak meg a lánynak felcipelni a bútorokat.
Vikával vitte fel a konyhaasztalt – még nem tudhatta, hányszor szerelmeskednek majd rajta. Viccelődött, és a lány akkorákat kacagott, hogy a tacskó egyre dühösebb lett Kornaiék lakásában.
Este Vika feljött, hogy egy kis sót kunyeráljon. Fürdőköpenyéből kikandikált feszes melle. Rengeteg mondanivalójuk akadt, izgatottan vágtak egymás szavába.
Két hét sem telt el, és a lány az ágyában kötött ki. Más volt, mint a korábbi szerelmei. Merészebb, felszabadultabb, mohóbb. A gyönyör mezsgyéjén megszűnt számára a külvilág, kiabált, sikítozott. És ezzel benne is átszakított egy gátat. „Fantasztikus vele”, vallotta meg büszkén a barátainak.
A konyhaasztalon, a padlón, a bekapcsolt, rezgő mosógépen – néha olyan őrült pozíciókat próbáltak ki, hogy reggelre izomláza lett. Vika különösen a mosógépet imádta, amely centrifugálás közben szinte táncolt a fürdőszoba kövén. Amikor a lány megkérdezte, mit szólna, ha felköltözne hozzá, ő pedig kiadná a lakását, mosolyogva bólintott.
Lassan ébredt fel. Kávéztak reggel a konyhában, és rádöbbent, egyetlen mondatot sem tud úgy befejezni, hogy Vika ne szakítaná félbe.
Ráadásul Vika mind többet kritizálta, évődve, majd már a szemét forgatva. És alig nyolc hónap múlva, egy este, ölelkezés közben azon kapta magát: az jár a fejében, bárcsak eljutna már a lány a csúcsra, és aludhatna.
Egyszerre idegennek érezte azt a rajta mozgó testet. Önzőnek, súlyosnak, már csöppet sem kívánatosnak. Hirtelen megállította, és nyersen kibukott belőle: „Szeretsz te engem?”
Vika kitette a bérlőjét, majd sértetten visszaköltözött a saját lakásába. Hamar talált valaki mást. Ő a lépcsőházban mindig lelassított az ajtaja előtt: fülelt, hogy nem hallja-e a mosógépet. Fájdalmat keltett még benne az a zúgás.
Aztán megismerkedett Monával. Vele minden csendesebb volt, lassúbb. De Mona soha nem vágott a szavába, kíváncsi szemmel nézte-hallgatta. Még hónapok, évek múltán is.
A kezdeti vágy tompult bennük, de vissza-visszatért, hol a feszültebb pillanatok utáni egymásra találás tartotta életben, hol valami közös élmény, ünnepi pillanat, hol valami fájdalom. Vagy egyszerűen csak sikerült megőrizniük a kíváncsiságukat egymás iránt.
A barátaik úgy fogalmazták meg ezt: látszik, hogy mélyen szeretik egymást. Ilyenkor csak mosolyogtak csendben.
Vika mindeközben vagy tízszer váltott partnert. Új mosógépet is vett, de őt már nem izgatta a zúgása. Csak Kornaiék öreg tacskója ugatott egyre, mint aki semmit sem ért.
Még nincs hozzászólás