Hosszú jegyesség

2014. június 11. | Írta: Pataki Dimitra

Gyakran halljuk manapság, hogy nem fontos a házasságlevél, de vajon tényleg így van, vagy csak magunkat nyugtatgatjuk ezzel? Az eljegyzés intézménye vonzó és sokat ígérő, amitől olyan érzésünk támadhat, hogy menyasszonynak lenni jobb, mint feleségnek.

A KSH adatai szerint 1990-ben 66 405 házasság köttetett, 2012-ben viszont csupán 36 200, a házas népesség részaránya pedig 61,2-ről 43,6 százalékra csökkent. De ha még korábbra megyünk vissza, ennél is érdekesebb adatokat találunk: 1980-ban 80 300, 1970-ben 96 600 esküvő volt hazánkban, vagyis a társadalom modernizálódásával egyre kevesebben érzik szükségét annak, hogy hivatalos formát adjanak a kapcsolatuknak. Régen az eljegyzésnek renoméja volt, és már akkor illett megmondani, hogy nagyjából mikorra tervezi a pár az esküvőt. A köztes időben a fiatalok megismerték egymást, és kiderült, hogy összeillenek-e, vagy sem.

Gesztus vagy szándék?
Ma már inkább divat, mintsem a szülők részéről érkező elvárás a jegyesség. Már a húsz év alattiaknál is előfordul, hogy gyűrűvel pecsételik meg a kapcsolatukat. A 16-20 évesek eljegyzése, persze, aligha vehető komolyan, noha ők nyilván annak élik meg, legerősebb motivációjuk pedig az első nagy szerelem bódító érzése, és a felnőtt élet utáni vágy is.

Amíg a házasságkötések száma csökken, az élettársi kapcsolatoké nő, ezért egyre inkább presztízskérdés egy nő számára, hogy eljegyezzék, akkor is, ha ő maga is tisztában van vele: az egész cirkusz épp csak arra jó, hogy egy barátnős estén megvillanthassa a gyűrűjét. Mert itt a cél nem a kapcsolat megőrzése, hanem maga az esküvői ceremónia a „királylányruhával”, és a hozzá illő felhajtással. A lakodalomra mindig is a nők vágytak inkább, s valljuk be, belénk is van kódolva a „ha fontos vagyok neki, elvesz feleségül” frázis. Így aztán a férfi részéről az eljegyzés gyakran csak egy gesztus a nő felé, mellyel azt jelzi szerelmének, hogy komolyan gondolja a kapcsolatukat, de igazi házasodási szándék nincs mögötte. Viszont nyugtatóan hat a lányos szülőkre, és remekül lehet borzolni vele a fiús anyák kedélyeit.

„A gyerekek jelentik az összetartozást”
Ákos és Orsi huszonegy éve ismerik egymást, de szerelem „csak” tizenhat éve alakult ki közöttük. Négy gyermekük van, a tizenkét éves Patrícia Flóra, a nyolcéves Zsombor Benedek, az ötéves Kolos Olivér és az alig három hónapos Apor Bendegúz. Az eljegyzésüket kilenc éve tartották, amikor Orsi születésnapján Ákos megkérte a kezét: „Azt akartam, hogy tudja, hogy vele akarom leélni az életemet" – mondja Ákos, amikor arról faggatom, miért jegyezte el Orsit, aki akkor várta a második gyermeküket. „Nem terveztük meg előre, hogy mikor házasodunk össze, mert bár fontos számunkra, hogy megtörténjen, a tervezett romantikus esküvőnek költségei is vannak, s mindig jön valami, ami fontosabb” – mondja mosolyogva Orsi, és hozzáteszi: „Számomra az összetartozást inkább a gyermekeink jelentik, nem a házasság.” A jegyesség egyetlen hátrányának azt tartják, hogy míg a házasok egymást férjként és feleségként emlegethetik, nekik nincs megfelelő kifejezésük a másikra. „Igyekszünk a másikat a nevén emlegetni, de ismeretlenek előtt marad a »párom« szó.”

„Jobban hangzik, mint az élettársi viszony”
Kata és Gábor tíz éve alkotnak egy párt, öt éve jegyesek. Nekik is vannak már gyermekeik, Vanessza nyolc, Kristóf négy és fél éves. Gábor azt meséli, a lányuk az, aki hiányolja a tévéműsorokban látható klasszikus felállást, s ők meg is ígérték neki, hogy össze fognak házasodni. „Nincs kitűzve pontos időpont, nincsenek konkrét terveink. Számomra a jegyesség nem érzelmi kérdés, viszont jobban hangzik, mint az élettársi viszony. Szeretnénk megadni a módját, de ha az anyagi helyzetünk nem változik, bizony előfordulhat, hogy soha nem házasodunk össze” – mondja Kata.

Gábor a jegyesével ellentétben biztos benne, hogy előbb-utóbb lesz esküvő, ami számára nem csak érzelmi kérdés: „Annak, hogy nem vagyunk házasok, számos jogi hátránya is van, például apasági nyilatkozatot kell tenni, ráadásul az új alaptörvény szerint nem Kata számít a legközelebbi családtagomnak.”

„Már eszembe se jutott, hogy menyasszony vagyok”
Zsóka tizenhét évesen ismerkedett meg az akkor húszéves Gyulával, aki a lány kezét öt évvel később kérte meg, de az esküvő egyre csak váratott magára. A férfi azt mondta, csak akkor veszi el a menyasszonyát, ha ő belemegy abba, hogy két idegen tanún és rajtuk kívül senki ne legyen az anyakönyvi hivatalban. Zsóka szerette volna, ha legalább a szűk családja jelen lehet, de párja, ahogy Zsóka mondja, nem volt családcentrikus. Gyereket is terveztek, amikor azonban a lány terhes lett, Gyula addig duruzsolt mindenféle megfázásra szedett gyógyszerekről, míg el nem vetették a babát. Aztán a kapcsolatuk tizenharmadik évében kiderült, hogy Gyula sosem akart gyereket. „Eleinte úgy éreztem, az eljegyzéssel a kapcsolatunk mélyült, komolyodott, de egy idő után már eszembe se jutott, hogy menyasszony vagyok. Folyamatosan hitegetett, rengeteg gyűrűt, nyakláncot kaptam tőle, de csak utólag jöttem rá, hogy ezzel is csak magát és a lelkiismeretét nyugtatgatta, ugyanis, mint kiderült, folyamatosan külön utakon járt” – mondta Zsóka. Szakítás lett a vége, s míg Gyulának már az új élettársával közös gyermeke is született, Zsóka olyan messzire került a vágyott családi idilltől, amilyen messze csak lehetséges.

Hogy megéri-e várni és reménykedni? „Ahány ház, annyi szokás” – tartja a mondás, ami, úgy tűnik, a házasodási szokásainkra is igaz. Ami biztosnak látszik, hogy a házasság fénye megkopott, és sokak számára már az eljegyzés sem jelent sokat. 

Címkék: gyerekek, párkapcsolat, bizalom, eljegyzés, elköteleződés, modern család, jog