Hol vannak a női séfek?
A lányok ott ülnek az anyjuk mellett a konyhában. Lesik a fortélyokat, hogy aztán ők is továbbadhassák a tudást a saját lányuknak. Az éttermekben, a sztárséfek között vagy a szakácsversenyeken mégis roppant kevés nőt találunk: mintha ezt a terepet egyértelműen a férfiuralom jellemezné.
A fiúgyerekek azért akarnak autókkal foglalkozni felnőttként, mert imádják őket. Aztán azért lesznek autószerelők, mert ez marad, miután rájönnek, hogy az autóversenyző nem egy konkrét szakma. Mégis, van valami eredendő vonzalom. Olyan iskoláskorú fiút azonban nehéz lenne találni, aki odavan a hollandi mártásért vagy rajong a mangalica szűzérméért. A lányok ugyanakkor már az óvodában a játéktűzhely körül sürgölődnek, és sütik a homokpogácsát a játszótéren. Mégsem közülük kerül ki a több szakács.
Kőkemény fizikai munka
Ha Bereznay Tamás szavaiból indulunk ki, nincs is mit szégyenkezniük a nőknek emiatt. „Eszméletlen kemény fizikai meló” – mondja a saját szakácskönyvvel is büszkélkedő séf, egy gasztroakadémia vezetője. Itt jegyeznénk meg, hogy a mai napig legismertebb magyar szakácskönyveket nők írták nőknek, a borítókon olyan nevek szerepelnek, mint Toffei Sofia, Rézi néni, Horváth Ilona vagy Zilahy Ágnes. És ez nem valamiféle hazai hagyomány, hanem az egész világra jellemző tendencia.
„A világon mindenütt 12-14 órát kell teljesítenie egy séfnek, maximum azokban az országokban könnyebb a helyzet, ahol van szieszta – folytatja Bereznay, aki külföldön is huzamosabb ideig állta a 40-50 fokos konyhában a víz- és olajgőzt. – Ez alaposan igénybe veszi a szervezetet, főleg, hogy időnként be kell rohanni a 3 fokos hűtőkamrába. De fizikai szempontból nemcsak az állóképesség a fontos, hanem a koncentráció is, mert a berendelt ételnek mindig ugyanolyan minőségűnek kell lennie.”
„A szakács élete alapvetően nem abból áll, hogy hófehér szakácskabátban, mosolyogva pózol. Ez csak azon néhányak átmeneti kiváltsága, akiket a tévében látunk – mondja Jókuti András, a Világevő blog szerzője. – Kőkemény, reggeltől éjszakáig tartó fizikai munkáról beszélünk, gyakran olyanok a körülmények, mint a bányában. A bányászokkal kapcsolatban pedig senki nem szokta megkérdezni, hogy miért kevés közöttük a nő” – tréfálkozik Jókuti, aki utazásai során sok fantasztikus női séffel találkozott Peru és Lyon között. Kedvencei közé tartozik a francia Anne-Sophie Pic, és a magyar Szullo Szabina,akinek a párja is szakmabeli.
Kevés nő jut el a célvonalig
Amikor Széll Tamás az egyik leghíresebb, Michelin-csillaggal is büszkélkedő belvárosi étteremben kezdett dolgozni, még Szabina volt a konyhafőnök, de később az étteremben és otthon is inkább a férfi kezébe került a fakanál. Szabina szerint az otthoni helyzet pusztán abból adódik, hogy a többi házimunka inkább rá hárul, a szakmára pedig jellemző, hogy a női séfeknek sokszorosan kell megküzdeniük a tekintélyért.
„Kiváló kondícióval vagy kellő adottságokkal még lehetne is bírni, de a folyamatos stressz, a megszokottól jócskán eltérő időbeosztás és a távolról sem finom konyhai közeg extra kihívás.” A legkiélezettebb stresszhelyzet pedig a világ legrangosabb szakácsversenyének számító Bocuse d’Or, amelynek tavalyi döntőjében Széll Tamás az első tízben végzett, és amelynek huszonnégy döntős szakácsa közül csak egy, az észtek versenyzője volt nő!
Egy itthoni versenyben szintén alulmaradtak a hölgyek. Az egyik kereskedelmi csatorna gasztrovetélkedőjének adásaiban jelentős volt a férfidominancia, a legjobb hat közé csak egyetlen nő tudta befőzni magát. Az illető hölgy, Wossala Rozina szerint ez azért történhetett így, mert „sokuk nem bírta a gyűrődést és a stresszt. Tulajdonképpen én is az elmebaj határára kerültem a verseny vége felé. Sokat segített, hogy az élet és a szakmám már megedzett ilyen éles helyzetekben, talán ezért bírtam jobban, mint mások.” A több belvárosi étterem üzemeltetéséért felelős Rozina egyébként úgy véli, hogy sok étterem tányérjáról hiányzik a finom, női kezek gondoskodó nyoma.
Bernáth József creative chef a zsűri tagjaként követte végig a versenyt. „Majdnem annyi nő jelentkezett a műsorba, mint férfi, a döntőbe bekerült hobbiszakácsok között mégis javarészt srácok voltak. A feladatokat úgy találtuk ki, hogy a valóságot modellezzék. Nem az a fontos, hogy a szakács nő vagy férfi, a lényeg a tudás, a kreativitás, a kitartás, a munkaszervezés – árulta el a Lyonban és Londonban is szép karriert befutott séf, aki szerint nem jelenthető ki, hogy bármi hiányozna a nőkből, ami ehhez a hivatáshoz kellene. – Egyszerűen csak így alakul az életben.”
Bátraké a konyha
„Talán nem is arról van szó, hogy a férfiak jobban főznek, egyszerűen – elsősorban a munkaidő miatt – férfiasabb maga a szakma. Egyébként, szerintem a férfiak szeretik a konyhában is megmutatni, hogy mit tudnak, a nők pedig inkább etetni szeretnek” – erősíti meg Bernáth véleményét Mautner Zsófia, a Chili és vanília blog szerzője.
Bereznay szerint a férfiak annyival rátermettebbek ebben a szakmában, hogy ők akkor is tudják élvezni a főzést (és az evést), ha reggeltől estig kell művelniük: „Mi akkor is lelkesedünk egy jól elkészült fogásért, ha az már a tizedik órában kerül elénk. Ráadásul bátrabbak is vagyunk, és ez az elsődleges tulajdonság, amivel egy szakácsnak rendelkeznie kell.”
Persze, meg kell jegyezni, hogy a szintén nehéz fizikai munkát igénylő cukrászatban sokkal kiegyenlítettebb a nemek aránya, valószínűleg azért, mert a sütés és az édességek általában közelebb állnak a nőkhöz.
Több férfi szakács szavaiból is az derült ki, hogy nincs könnyű dolga annak, aki tanulóként szakácsnő mellett dolgozik. Ez azért különösen nehéz felállás, mert a konyhán dolgozó nők előbb vagy utóbb valamennyire „férfiassá válnak”, és ez a meghasonlott identitás furcsán hat a stílusukra, a kommunikációjukra, az interperszonális kapcsolataikra. Vannak, persze, kivételek, sőt, valaha intézményesült ellenpélda is volt a fővárosban, de ma már ott sem csak nők dolgoznak.
Még nincs hozzászólás