Hol lakik a képzelet?
Önnek melyik a domináns agyféltekéje? Tesztelte már? Rakta keresztbe a karját, a lábát, takarta le a szemét? Figyelte, hogy melyik irányba forog a táncos azon a bizonyos képen? Olvasott hosszú elemzést arról, hogy ezek alapján mennyire álmodozó típus, vagy épp ellenkezőleg, mennyire két lábbal áll a földön?
Üljön le, kapaszkodjon meg: az agyfélteke-dominanciának semmi köze ahhoz, hogy ön rajzolni tud-e jobban, vagy stratégiát tervezni, vagy hogy mennyire jó előadó. Az agyunk olyan, mint egy térkép, kisebb-nagyobb városokkal, falvakkal, és az azokat összekötő úthálózattal.
A közlekedés minőségét pedig nem a települések, hanem maguk az utak határozzák meg: ha valamiben nagyon profik vagyunk, ott autópályát építettünk ki, máshol pedig csak kátyús harmadrangú utak, esetleg földutak vannak. Ha tanulunk, gyakorlunk valamit, azzal magát az utat szélesítjük vagy betonozzuk, nem pedig a városok területét növeljük.
Például attól, hogy ön jobbkezes, a bal karja sem tökéletesen haszontalan; ha kellő időt és energiát szánna rá, ugyanúgy megtanulhatna vele írni vagy rajzolni, esetleg rettentő messzire hajítani tárgyakat. Ha pedig balkezes, már tudja, hiszen számtalanszor rákényszerült, hogy bizonyos tevékenységekre a „szép” kezét használja.
A legtöbb képesség épp így működik: ha valamiben jobbak akarunk lenni, akkor nem az egyik vagy a másik agyféltekénk jobb kihasználásán kell dolgoznunk, hanem gyakorolni kell az adott tevékenységet, hogy az agy felépíthesse a végrehajtáshoz szükséges kapcsolatokat, vagy ha úgy tetszik, fejlessze az úthálózatot.
Persze, abban van igazság, hogy viszonylag jól körülhatárolható központok léteznek a különböző funkciókra, és ezeknek megvan a maguk helye. Ezt már csak onnan is tudhatjuk, hogy a különböző orvosi szappanoperákban előszeretettel mutogatnak műtéteket, ahol az agy különböző központjait stimulálják, hogy egy-egy beavatkozásnál elkerülhessék a károsításukat.
Az agyunk tehát nem egy kondér, amiben valamiféle masszává alakultak a különböző készségek. Komputertomográfiai vizsgálatok, MRI-felvételek is igazolják, hogy a különböző központok léteznek, és nemcsak hogy léteznek, de alapvetően hasonló elrendezést mutatnak az egyes embereknél.
Általában – de nem minden esetben – a bal agyfélteke egyes területei felelősek a beszéd, a beszédértés, a hangfelismerés, az írás-olvasás, a tanulás, az emlékezés, a tapintásos észlelés és az időérzékelés funkcióiért, míg a jobb oldali féltekében találhatóak a térleképzés, a szín-, arc- és alakfelismerés, a hangképzés és -felismerés és a tudatos figyelem agyi területei.
Mindennek viszont a neurológusok és agysebészek kivételével kevesen veszik gyakorlati hasznát, hiszen ahhoz, hogy bármilyen egyszerű műveletet el tudjunk végezni, egyidejűleg több központot kell használnunk, és az agyunk minden szegletét igénybe vesszük akkor is, ha semmi mást nem teszünk, csak kimondjuk a gondolatainkat.
A kérdés persze adott: akkor hogy lehet, hogy egyesek inkább a művészetekben, mások pedig a tudományos tevékenységekben érnek el nagyobb sikereket? A kutatások szerint egészen biztosan nem azért, mert az egyik vagy másik agyféltekéjük dominánsabb, vagy esetleg súlyosabb lenne. Nem is azért, mert több agysejtjük van az egyik oldalon.
Képzelje, milyen furcsa lenne, ha a neuronok csak úgy beköltöznének egy szegletébe az agyunknak, és egy tapodtat se mozdulnának onnan. Mint egy focimeccs, ahol mindenki csak egy helyben áll. Nem számítana, hogy ki mennyire erős, pontos vagy gyors, ha nincs mozgásban a labda, nincs játék. Ha a neuronok nem cikáznak, nincs agytevékenység.
Azok a fránya neuronok pedig nem állnak meg, egymásba kapcsolódnak, és idegpályákat hoznak létre, akkor is, ha épp nem akarjuk. Amikor rosszat álmodunk, vagy amikor szöget üt egy gondolat a fejünkbe, és szabadulni próbálunk tőle. Persze, akkor is, amikor nagyon törjük a fejünket, és szinte érezzük, ahogy az agysejtek csikorogva farolnak a kanyarokban, és rettentően igyekeznek valahová.
Az agy a legösszetettebb és legizgalmasabb szervünk, amiről a rengeteg kutatás ellenére még mindig sokkal kevesebbet tudunk, mint szeretnénk.
Számtalan kérdésre nincs tudományosan elfogadott válasz: ami egészen biztos, hogy nincs kreatív és logikus agyféltekénk, és nincs olyan, hogy valaki az egyiket használja inkább, valaki pedig a másikat, hiszen a központok összessége, illetve a kapcsolódások minősége és mennyisége határozza meg, hogy az adott képességeink milyen fejlettek.
Még nincs hozzászólás