Futás fogyatékosokért
Hobbiját, a sportolást Nádudvari Péter a hivatásával is összekapcsolja. 2012 óta teljesít sportversenyeken, adománygyűjtő célból. Ő fut, úszik vagy kerékpározik, cserébe pedig az emberek adományaikkal támogatnak valamilyen ügyet.
Nádudvari Péter először a daganatos és krónikus betegséggel kezelt gyerekeknek és családjuknak szervezett Bátor Táborért futotta le a 42 kilométeres maratoni távot, és 220 ezer forintot sikerült összegyűjtenie. Idei vállalása 326 kilométer, két részletben. Az ironman triatlont, amely 3,8 kilométer úszásból, 180 kilométer kerékpározásból és 42,2 kilométer futásból áll, már augusztus elején teljesítette Pöstyénben. Október 17-én pedig Velencében áll rajthoz, egy száz kilométeres ultramaratoni futóversenyen. Honlapján a következő szavakkal toborozza a támogatókat:
„Idén a gyöngyösi csapataimat szeretném hozzásegíteni szép, különleges, hasznos tapasztalatokhoz… a Nemzeti Színkottás Zenekar következő táborában és koncertjén való részvételhez. A színpadon ötven-hatvan ember, értelmi fogyatékkal élők és felkészítőik… Monumentális hangzás, a többféle hangszer (dob, csörgők, szintetizátorok, basszusgitár, xilofon, metallofon, hegedű, ének) példásan megkomponált egységet alkot. Egyszer felemelő, vidám, másszor szívbemarkolóan gyönyörű dallamok.
Semmihez sem hasonlítható élmény mindezt azzal a tudattal látni és hallani, hogy a zeneszámokat játszó sérültek a saját korlátaikkal szembeszállva alkotnak semmihez sem hasonlíthatót.”
A zene mindenkié
Ebből a kottából hiányzik a szokásos öt vonal, és nincsenek benne a klasszikus értelemben vett hangjegyek sem. Az utóbbiakat színes négyzetek helyettesítik, az árnyalatok jelölik a hangmagasságot. Erről nevezték el az autisták és értelmi fogyatékosok részvételével 2002-ben megalakított formációt Nemzeti Színkottás Zenekarnak. Rövidítve is van üzenete a névnek: NESZ. Ezt, a társadalom peremére szorultak irányából hangzó „neszt” hallotta meg 1999-ben a tizenöt éves kamasz Nádudvari Péter, amikor orvos édesanyját kísérte el egy értelmi fogyatékos gyerekeknek szervezett táborba.
„Serdülőkorban mindenki példaképeket keres magának, általában színészeket, zenészeket, sportolókat szoktak maguknak e célból találni a tizenévesek, de én ott, a táborban azt vettem észre, hogy a fogyatékos gyerekek szüleire is joggal fel lehet nézni – magyarázza pályaválasztása indítékát Nádudvari Péter.
– Mindenki tapasztalja, hogy amúgy is nehéz talpon maradni a család és a munka mókuskerekében, de ezek a lurkók plusz lelki nyomást jelentenek a szüleiknek, ráadásul az ép gyerekek nevelésénél több pénzt igényel az ő fejlesztésük. Mivel energiából és időből is nagyobb részt kell rájuk fordítani, az egyik szülő többnyire nem tud munkát vállalni, teljes állásban semmiképpen sem.”
Attól fogva a fiatalember önkéntesként évről évre részt vett a fogyatékkal élőknek képzést és kikapcsolódást nyújtó nyári táborokban, ott volt a rendezvényeiken, kirándulásaikon, karácsonyi ünnepségeiken. Érettségi után magyar szakos tanári végzettséget szerzett, most készül a másoddiplomájára gyógypedagógia szakon.
Budapesten olyan iskolában oktat magyar nyelvet és irodalmat, valamint ének-zenét, amely a tanulásban akadályozott diákokkal foglalkozik, Gyöngyösön pedig óraadóként zeneterápiát tart az autistákat segítő központban, illetve a Hétszínvirág Napközi Otthon értelmi fogyatékos ellátottjaiból álló Gyöngyszem zenekart vezeti. Gyerekkorában zeneiskolába járt zongorázni, később a dzsessz területén is kipróbálta magát, valamint autodidakta módon gitározni tanult.
Javuló társadalmi elfogadás
Eleinte csak kötetlenül dalolt a tanítványainak, régi énekkaros tapasztalataiból kiindulva, és buzdította őket: tartsanak vele. Ahogy gyógypedagógiából is egyre felkészültebb lett, feltűnt neki a közös zenélés terápiás hatása:
„Ha a fogyatékos személy egyéni fejlesztését nézzük, akkor a hangszerkezelés a finommotoros készséget fejleszti, a szöveges dalok megtanulása pedig bővíti a szókincset. A különböző hangulatú, hol szomorkás, hol melankolikus, hol dinamikus énekek, amelyeket előadnak a növendékeim, szélesítik az érzelmi palettájukat.
De a másik oldalon az integrációt is előmozdítja ez a tevékenység. Amikor a kollégáim tanítványaiból és az enyémekből verbuvált Nemzeti Színkottás Zenekar kiáll a színpadra, és olyan teljesítményt nyújt, ami leköti a jelenlévők figyelmét, élményt nyújt nekik, ez azt is elősegíti, hogy szélesedjen a fogyatékosok társadalmi elfogadottsága.”
A fogyatékosok többsége örömmel veszi, hogy cél van előttük: nemcsak a maguk zárt körében zenélgetnek, hanem a próbák egy-egy előadás előhírnökei. Fel szoktak lépni ép művészek társaságában, falunapokon és irodalmi esteken is. Az egyéni teljesítmény nyomán pedig bejuthatnak a „kiválasztottak” közé, a Nemzeti Színkottás Zenekarba.
A profi csak mellékszereplő
A NESZ évente egy vagy két tábort szervez valamelyik magyarországi városban. Eddig például Budapesten, Mohácson, Székesfehérvárott és Tatán rendeztek ilyet. A felkészítő táborozás koncerttel zárul. Ennek az összességében egy-másfél órás műsornak a „előzenekara” valamely országosan ismert együttes, pluszfellépőként egy-egy népszerű szólista. Játszottak már egy színpadon a Budapest Ragtime Banddel, St. Martin szaxofonművésszel és Tóth Verával is. A Színkottások pedig előadják a maguk folyamatosan bővülő, nép-, könnyű- és komolyzenei darabokból álló repertoárjukat.
„A zeneszámokat a képességeikhez igazítva leegyszerűsítjük – mondja a fiatal pedagógus –, a hangzás a profikénál nyilvánvalóan szimplább lesz, de az ép közönség számára is élvezetes, szórakoztató. A műsorban részt vevő fogyatékosoknak ez hatalmas sikerélmény, már a próbákat is óriási lelkesedés övezi.”
Mindezt, ahogy mondja, a kodályi gondolat jegyében teszi: „Legyen a zene mindenkié!” Az autistáké és az értelmi fogyatékosoké is.
Még nincs hozzászólás