A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Ferenczi György: Petőfi Sándor a woodstocki rock and roll kultúrába is beilleszthető

A Duna a bicentenárium tiszteletére március 4-én egyedülálló Petőfi-koncerttel készül a költő megzenésített verseiből. Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, Magyarország leginnovatívabb bigbandje, a Modern Art Orchestra közreműködésével lép színpadra. A Petőfi-művek eddig még soha nem hallott verzióban, áthangszerelve hangoznak el. Ferenczi György évtizedek óta tiszteleg kedvenc költője életműve előtt, és számos szerzeményét zenésítette már meg. A Máté Péter-díjas szájharmonika-művész minderről a Ridikülnek adott exkluzív interjút.

Fotó: MTVA/Csöndör Kinga

Munkássága sok ponton kapcsolódik Petőfihez. A 2006-ban megjelent Ferenczi–Petőfi-album aranylemez lett, és ön szerezte a januárban bemutatott A helység kalapácsa című eposzparódia filmzenéjét. Mikor találkozott először Petőfi Sándor műveivel? Milyen hatással volt önre a költő?

Mint sokan, én is gyerekkorom óta szeretem Petőfi Sándor költészetét. Verseinek ritmikája hasonlít a magyar népdalokéhoz, az anyanyelv belső lüktetése pedig ismerős, jó érzéssel tölti el az olvasót. Nincs bennem különleges misszió, tanítási cél vagy küldetéstudat, csak őszinte szeretet és rajongás egy igen mély értelmű és érzelmű költő iránt.

Jimi Hendrix, a The Rolling Stones és a Hobo Blues Band zenéjén nőtt fel. Petőfi Sándor művészete jól rezonál a rock’n’roll-lal?

Petőfi karaktere a woodstocki rock’n’roll kultúrába is beilleszthető: megvolt benne ugyanaz a lázadás, vadság, érzelmi túlfűtöttség. A művészetben – ahogy a természetben is – megtalálják egymást az összetartozó elemek. Kallós Zoltán néprajzkutató gyűjtése azt bizonyítja, hogy sok Petőfi-vers vált népdallá.

2023-ban hozzányúlni e szövegekhez elgondolkodtató és lenyűgöző feladat. Zeneszerzőként elsősorban azon dolgoztam, hogy csak a közölni kívánt gondolat szólítsa meg a hallgatót. A nyers versszöveg a maga egyszerűségében tökéletes, ezért a dallamok is könnyedek, befogadhatóak. „Mit ugattok, mit haraptok engemet, hitvány ebek!” – az ilyen gondolatokat nem kell túlmagyarázni a zenével.

Ezek a dalok felcsendülnek március 4-én a Dunán, a Petőfi születésének 200. évfordulója alkalmából készült különleges koncerten. Azon túlmenően, hogy az előadás tiszteletadás a reformkor egyik lángelméje előtt, mit ad majd a közönségnek?

Súlyos koncertélménynek szánjuk ezt az előadást. A hagyományos bandákhoz képest a zenekarom, az 1ső Pesti Rackák hangszerelésében teljesen ufó: dobfelszerelés helyett cajón van, a basszust egy vadászkürt adja, de van nálunk mandolin is. Ehhez társul a Modern Art Orchestra teljes fúvóskara, és olyan bitang szólisták, mint Roby Lakatos, Pál István „Szalonna” vagy Oláh Ibolya.

Ez a kavalkád játszi természetességgel egymásba simult. Keverés, rájátszások és cserék nélkül gyönyörűen működött. A közönség azt hallja majd, ami elhangzott a koncerten, nem egy tupírozott változatot. Meghívtunk egy fiatal bandát is, az Antares zenekart, melynek tagjai eszméletlen tehetségesek. Egy hónapig kapaszkodtunk, hogy el tudjuk velük játszani a dalukat. Tanulság: a forradalmakat nem véletlenül csinálják mindig a fiatalok.

Ha már tehetségek és fiatalok: márciustól A Dal 2023 zsűrijében is újra láthatjuk majd. Ez a feladat is éppúgy szívügy, mint a Petőfi-emlékév?

Abszolút. Jómagam ugyanezt az őserőt, a belső kényszerből fakadó üvöltést keresem a versenyzőkben A Dal című műsor zsűritagjaként is. A jó előadó az, aki a tehetségén túl meghalna azért, hogy megmutassa a világnak a saját dalát. Idén is bízom a jelentkezők elszántságában.

(x)

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!