Fecsegő népmesék
A népmesékben - bármely népcsoportról is legyen szó - szó sincs a nemek közötti egyelőségről. Legalábbis, ami a pletykát illeti. A hagyomány szerint a fecsegés kizárólag a nők sajátja, férfiember olyat nem tesz. Ugyanakkor a titoktartásra képtelen asszonyok szerencsések is, hiszen a mesékben férjeik mindig talpraesettek, és sokszor még kincsre is bukkannak.
A pletyka, illetve annak tanulságos bemutatása, a titkok kibeszélésének következményei szinte minden nép meséiben megtalálhatóak. A magyar történetek között az egyik legismertebb a Pletykás asszonyok története. Itt a férj, Jankó feleségéről az a szóbeszéd járja, hogy pletykás. A dolgos férfi szerint ez a falu minden asszonyára igaz, ám a többiek nem így gondolják.
Miért is van a pletyka? Mert jól érezzük magunkat attól, ha valamit, ami kellemetlen, rossz, vagy csak érdekes, megoszthatunk másokkal. Gazdag Enikő pszichológus, párterapeuta elmondása szerint tanulmányok igazolják: a fecsegés, a másikról szerzett érdekes információk megosztása közösségépítő, összekovácsolja az embereket, és javítja a társas kapcsolatokat. De akkor miért ítéli el a népi hagyomány? Az ok az azonosulásban kereshető. A pletyka formálódik, mindenki hozzárak egy keveset a hallottakhoz, kiszínezi őket. Ezzel kicsit önmagát is beilleszti a történetbe, így pedig könnyen átérzi, milyen lenne, ha vele történne meg az a dolog. Ennek köszönhető a negatív felhang, amely erre a kapcsolatépítő tevékenységre ráragadt, de még ez is kevés ahhoz, hogy az emberek ne leljenek benne nagyobb örömet, mint amekkora lelkiismereti gondot okoz a másik kibeszélése.
Hogy igazát bizonyítsa, másnap reggel nem megy az erdőbe dolgozni a többiekkel, hanem az ágyban marad, míg a felesége az állatokat eteti. Mikor az asszony visszatér, elmondja neki, hogy az éjjel tojt egy tojást, de ezt nagy titokban kell tartani – persze, a tojás előző este a tyúk alól került az ágyba, az élelmes férj jóvoltából. Az asszony, persze, nem tartja meg a titkot, elmeséli a szomszédnak, aki továbbadja a következőnek, és így tovább.
Az asszonyok pletykálkodása így minden kétséget kizáróan beigazolódik, sőt, másnapra az egyetlen rántotta-alapanyagból száz tojás kerekedik. Így válik bizonyossá a gyanú, hogy nem csak Jankó felesége szereti a pletykát.
Ebben a mesében nincs különösebb büntetése a fecsegésnek, talán csak a nevetségessé válás. Ám az orosz népi történetek között már olyannal is találkozhatunk, melyben a titok kikotyogása komoly következménnyel jár. A fekete tyúk-elbeszélésben egy kisfiú találkozik egy olyan miniszterrel, aki egy eldugott, csodálatos világban él a királyával és a népével. Ennek a birodalomnak a létezését titokban kell tartani, de Aljosa jó gyerek, ebből nem lehet gond.
A pletyka büntetése a korokkal és a fecsegés másokra gyakorolt hatásával is változott. Valószínűleg a középkorban járhattak a legrosszabbul azok, akik nem tudták tartani a szájukat. Míg a mesékben a büntetés leginkább a lelkiismeret-furdalás, rosszabb esetben egy barát vagy a tisztelet elvesztése, addig ez a kínzóeszközök világában lényegesen több fájdalommal járó tortúra volt. A magyar jogrendben főleg a vesszőzést alkalmazták, ám súlyos esetekben a korbács is előkerült. A bűnt ugyan nem tartották olyan nagynak, de hogy példát statuáljanak, az alaptalan pletyka büntetése a legtöbb esetben testi fenyítés volt.
A briteknél más módszert alkalmaztak. A pletykálkodás a boszorkányok ismérve volt, így eszerint büntették. Igaz, visszafogottabb módszerrel, mint a máglyahalál. A fecsegő boszorkány egy olyan vasmaszkot kapott, melyet sisak rögzített levehetetlenül a fejére. A szájrésznél egy rövid, de tüskés vaspálca lógott be az elítélt szájába, a nyelve felett. Ennek köszönhetően az evés, az ivás, de minden kimondott szó is hatalmas gyötrelmet jelentett.
Mivel a pletykálkodás bűne kisebb és nagyobb galibát is okozhatott, a középkorban többféle büntetést eszeltek ki rá. Előfordult, hogy csupán nyilvánosan megszégyenítették a vétkest, kalodába zárták, de a nyelv vegzálására is sor kerülhetett átszúrás, vagdosás vagy kitépés formájában - persze, csak a legsúlyosabb eseteknél.
Aztán mégiscsak lesz, és a titok kifecsegése – hiába nem hisz benne senki – szomorú következményekkel jár. A miniszter rab lesz, és a népével együtt el kell költöznie, soha többé nem találkozik kis barátjával. Ráadásul Aljosa sem kap feloldozást a vétke alól, együtt kell élnie a tudattal, hogy bűne mit okozott.
Ugyancsak megjelenik a kikotyogott titkokból jelentkező probléma a galíciai Xan és Marijuana-mesekörben, de fellelhető a svéd, a kínai mesékben, vagy akár a görög mondák világában is.
A locsogó asszonyok motívuma nagy valószínűséggel Indiából indult, de minden nemzetnél alakult valamennyit. Az alapok megmaradtak: kincsre – vagy más, igen értékes dologra – bukkannak, amit persze titokban kell tartani. A misztérium kifecsegése és annak következményei vicces, olykor megalázó helyzetekbe sodorják a lepcses szájú szereplőket.
Tanmese jellege miatt az egész világon elterjedt, hogy a gyerekeknek jó előre be lehessen mutatni, mi a következménye annak, ha valaki nem tud titkot tartani, így nem csoda, ha az ember kicsi kora óta tudja, hogy pletykálni bizony rossz dolog.
Még nincs hozzászólás