Engedd el, nem baj, ha fáj!
Elengedni... Mit jelent ez a mostanában annyit emlegetett kifejezés? Nem ragaszkodni valamihez, nem hurcolni tovább, letenni, és továbbsétálni könnyedén, szabadon. De hogy kell ezt csinálni?
Az elengedés sokak szerint azt jelenti, hogy egyszerűen nem gondolunk többé a fájdalmat vagy feszültséget keltő dologra. Nem gondolni rá pedig annyi, mint betakarni valami mással. Alkohollal, droggal, munkaőrülettel, túlzott sporttal, versengéssel, új ismeretségekkel. Hogy se idő, se lehetőség ne legyen emlékezni, gondolkozni, szomorkodni. Pedig korántsem erről van szó.
Elengedni kín
Az elengedés nem más, mint megengedni, hogy az érzelmeink feltörjenek. Szabad utat adni a haragnak, dühnek, fájdalomnak, kilátástalanságnak, kétségbeesésnek. Újra meg újra tudatosítani mindazt, ami megsebzett, átérezni a lehető legmélyebben, megengedni magunknak a könnyeket, a mélabút, a dühöt, az álmatlanságot, az étvágytalanságot, hagyni, hogy a seb újra meg újra felszakadjon, mert olyankor mindig egy picit tisztul, míg végül valóban begyógyul. Ez az egyetlen egészséges módja annak, hogy megszabaduljunk a sebektől.
Nem értem, hová tűnt!
Anna 46 évesen veszítette el az édesanyját. Egy gyors lefolyású daganatos betegség vitte el. 69 éves volt, amikor meghalt. – Három és fél éve gyászolom az anyámat – mondja Anna. – Jó annak, aki ilyenkor a könnyeit törölgetve csupa szépre emlékezik. Az én édesanyám volt a legjobb a Földön, ezt mondogatja.
De én sosem éreztem igazán, hogy anyu szeret engem. Szoros volt a kapcsolatunk, mert egyedül élt, egyedül nevelt fel, aztán később, amikor már felnőttem, jól kerestem, megfordultak a szerepek, én vigyáztam rá. Gondoskodtam róla, nyaralni vittem.
De nagyon ritkán volt köztünk béke, harmónia. Kötözködő, örök elégedetlen, kissé rosszindulatú nő volt. Tudom, nem szép ilyeneket mondani, hisz az anyám volt, és meghalt. De ez nem könnyíti meg a dolgom, mert bármi is jut eszembe róla, megszakad a szívem. Mára megértettem, mitől lett ennyire tüskés, mitől lett olyan kemény.
Mindig a szeretete után áhítoztam, de még megölelni is képtelen volt. Amióta halott, mintha mindennap megértenék róla valamit, eszembe jut egy aprócska történet az életéből, a szerelme tragédiája, a gyerekkora sivársága, és az, hogy mégis mennyire küzdött, micsoda erővel harcolt, hogy belőlem embert faragjon.
Nem szeretgetett, nem mesélt, nem ölelt, nem vett nekem szép holmikat. De tudom, hogy minden cselekedetének a célja az én jólétem, boldogulásom volt. Akkor sosem értettem, ma már tisztán látom. És kegyetlenül nehéz, hogy amíg élt, nem mondhattam el neki, hogy már értem, már tudom, már érzem, mennyire szeretett. Ahogy telnek az évek, egyre szebben, tisztábban látom őt. A halála az ő békéje, a kettőnk titkos békéje.
Nem hittem el, hogy elveszíthetem…
Egy férfi barátom a hétéves kapcsolatát volt kénytelen feladni. (Jellemző egyébként, hogy a férfiak kevésbé képesek az elengedésre, mivel úgy lettek nevelve, hogy szenvedni, sírni nem férfias. Inkább a munkába menekülnek, vagy ha szerelmi bánatról van szó, újabb kapcsolatokba kezdenek, azt vallván: kutyaharapást szőrével.)
Az illető férfi abban a nőben megtalálta élete nagy szerelmét, csakhogy egy előző kapcsolat kudarca miatt már nem akart házasságot, gyereket, miközben a szerelmének minden vágya a család volt. Hét év után a nő megismert valakit, akibe beleszeretett, és aki megkérte a kezét. Mára négy gyermekük van.
A barátom kénytelen volt belátni, csakis önmagát okolhatja, hogy elvesztette a legfontosabb nőt, de már nem volt mit tenni. Ugyanakkor nem volt nap, hogy ne gondolt volna rá a szakítás után is, és a közösségi hálón nyomon követte az életét. Újra meg újra feltépte a sebeket, míg végül egy reggel összeesett a fájdalomtól. A kórházban kiderült, hogy egy vérző daganat van a bal veséjében. Ez a betegség és a gyógyulási idő ’segítette hozzá’, hogy legyen módja és ideje feldolgozni az elvesztett szerelem okozta fájdalmat, és új életet kezdjen.
Fájdalomtest
Eckhart Tolle spirirtuális író úgy beszél a fájdalomról, mint anyagiasult dologról, vagyis mintha testet öltene bennünk. Ez a ’fájdalomtest’ aztán önálló életre kel, képes akár meg is betegíteni, és uralja a mindennapjainkat. Az Ájurvéda szerint a különféle típusú fájdalmak, mint amilyen például a szerelem, a harag, a gyűlölet, a hiány érzete különböző szerveket képesek megtámadni.
A vese, mivel páros szerv, elsősorban a társas kapcsolatokat jelképezi, és mivel a bal oldal a feminin oldalunk, nem véletlen, hogy a barátomnak a bal veséje ment rá a nő iránt érzett feldolgozatlan fájdalomra. De az elengedési képtelenség az ízületekben is gyakran jelentkezik, például a térdben. Akinek gyakran fáj a térde, nem árt, ha megnézi, a jobb vagy a bal (férfi vagy női oldala) sajog-e, és visszakeres a múltban, hogy vajon milyen kapcsolatában sérült a fájdalomteste olyannyira, hogy még mindig nem tudott túllépni.
Elfojtás vagy elengedés?
Az elengedés tehát nem azonos az elfojtással, a tudatból való kisepréssel, hiába mondogatjuk büszkén magunknak, hogy már rég túl vagyunk egy bizonyos dolgon. Túl akkor leszünk, ha a sérelem felidézése már nem rántja görcsbe a gyomrunkat, nem szaporázza a légzésünket, nem facsarja össze a szívünket. De mindaddig, amíg ilyen testi tüneteket produkál csak egyetlen gondolat is, addig újra meg újra meg kell engedni, hogy fájjon, sőt, még annál is jobban fájjon, hogy végül el tudjon halványulni.
Ellenkező esetben csak elfojtásról beszélünk, ami nem más, mint a lélek hárító mechanizmusa, ám a fájdalmas és gyilkos energiájú gondolatok ettől még nem tűnnek el, hanem betegségek, kudarcok, balesetek képében visszajárnak és pusztítanak. Az ájurvédikus gyógyászatban a különböző érzelmek tehát egy-egy adott szervhez kapcsolódnak: az epe és a máj érzelme a harag, a szív ártója a sóvárgás és az izgalom, a rágódás és a tépelődés a rágószerveket és a lépet támadja, a szomorúság és depresszió pedig a tüdőt bántja.
A szerelmi elengedés hét lépcsőfoka
- Nézd meg, nem csak a fájdalmadtól váltál-e függővé. Van, hogy egy szerelmi bánat például már nem is érzelmileg érint, egyszerűen csak megszoktad a napi fájó izgalmat, melyet a hiány táplál benned, és a rabjává váltál ennek az érzésnek. Ha ez így van, úgy kell leszoknod, ahogy a cigiről. Dobj ki mindent, ami rá emlékeztet, és ahányszor csak eszedbe jut, hessegesd el a fejedből.
- Ne agyalj a múlton, csak mert tisztulni akarsz. Csak akkor engedd bele magad a fájdalomba, ha magától tör rád, ne vedd elő újra meg újra, csak hogy hamarabb elengedhesd, mert az ellenkezője fog történni.
- Vizsgáld meg, hogy valóban a másik elvesztése fáj, vagy az illúziók elvesztése, melyeket te magad teremtettél az illetővel kapcsolatban. Ha az utóbbi, értsd meg, hogy csak légbuborékokat veszítettél.
- Amikor a legmélyebb sötétségben találod magad, és úgy érzed, ekkora fájdalmat már nem is vagy képes elviselni, tudd, hogy a világunkban egyetlen dolog biztos: a változás. Elmúlik ez is, ahogy minden, és a helyébe valami új, friss, boldogító fordulat lép.
- Ha ő már nem szeret téged, szeresd magad helyette is. Fontos, hogy ne értékeld le magad csak azért, mert az ő szemében már nem vagy értékes. Senki nem ítélhet meg téged, mert egyedi és különleges vagy. Légy a legbecsesebb kincs önmagad számára.
- Ha rádöbbentél, hogy megbántottad őt, hibáztál, rosszkor voltál rossz helyen, már ne ostorozd magad. Ha megteheted, kérj bocsánatot, ám amin már nem tudsz változtatni, azt fogadd el. Mindenki hibázik, hisz emberek vagyunk.
- Lépj hátra kettőt, és nézd meg magad, magatokat távolabbról. Talán meglátod, hogy nem is olyan nagy a tragédia. Ha netán viccesnek látod a szenvedő önmagad, nevess nyugodtan. Ez már a gyógyulás!
Még nincs hozzászólás