Engedd el, nem baj, ha fáj!
Elengedni... Mit jelent ez a mostanában annyit emlegetett kifejezés? Nem ragaszkodni valamihez, nem hurcolni tovább, letenni, és továbbsétálni könnyedén, szabadon. De hogy kell ezt csinálni?
Az elengedés sokak szerint azt jelenti, hogy egyszerűen nem gondolunk többé a fájdalmat vagy feszültséget keltő dologra. Nem gondolni rá pedig annyi, mint betakarni valami mással. Alkohollal, droggal, munkaőrülettel, túlzott sporttal, versengéssel, új ismeretségekkel. Hogy se idő, se lehetőség ne legyen emlékezni, gondolkozni, szomorkodni. Pedig korántsem erről van szó.
Elengedni kín
Az elengedés nem más, mint megengedni, hogy az érzelmeink feltörjenek. Szabad utat adni a haragnak, dühnek, fájdalomnak, kilátástalanságnak, kétségbeesésnek. Újra meg újra tudatosítani mindazt, ami megsebzett, átérezni a lehető legmélyebben, megengedni magunknak a könnyeket, a mélabút, a dühöt, az álmatlanságot, az étvágytalanságot, hagyni, hogy a seb újra meg újra felszakadjon, mert olyankor mindig egy picit tisztul, míg végül valóban begyógyul. Ez az egyetlen egészséges módja annak, hogy megszabaduljunk a sebektől.
Nem értem, hová tűnt!
Anna 46 évesen veszítette el az édesanyját. Egy gyors lefolyású daganatos betegség vitte el. 69 éves volt, amikor meghalt. – Három és fél éve gyászolom az anyámat – mondja Anna. – Jó annak, aki ilyenkor a könnyeit törölgetve csupa szépre emlékezik. Az én édesanyám volt a legjobb a Földön, ezt mondogatja.
De én sosem éreztem igazán, hogy anyu szeret engem. Szoros volt a kapcsolatunk, mert egyedül élt, egyedül nevelt fel, aztán később, amikor már felnőttem, jól kerestem, megfordultak a szerepek, én vigyáztam rá. Gondoskodtam róla, nyaralni vittem.
(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2020. évfolyama 11. számának 57. oldalán!)
Még nincs hozzászólás