Élet az élsporton túl

2015. augusztus 27. | Írta: Szkárosi Niké | 1 komment

A kétszeres olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok, többszörös magyar bajnok tőrvívó le sem tagadhatná sportolói múltját. Túl az ötvenen fiatalos lendülettel érkezik, pozitív energiái betöltik a teret. Stefanek Gertrúd mesél a sportpályafutásáról, az életéről, a családjáról és az egészséges életmód iránti elkötelezettségéről.

RIDIKÜL MAGAZIN Hogy jut el egy ózdi kislány a világbajnokságok és olimpiák vívópástjáig?

STEFANEK GERTRÚD A szüleim boldog és felhőtlen gyermekkort biztosítottak számomra. Édesapám kohászati üzemekben dolgozott, de ngyon színes életet élt, tagja volt egy színjátszó körnek és vívott is. A nővéremet és engem színházi és operaelőadásokra hordott, de figyelt arra is, hogy a testmozgás jelen legyen az életünkben.

Balettoztunk, úsztunk, én atletizáltam, a nővérem elkezdett vívni. Mikor a vívóedzésről kék-zöld foltokkal jött haza, kiborultam, hogy választhatott ilyen ostoba sportágat (nevet). Mivel eléggé zabolátlan, fiús gyerek voltam, édesapám úgy döntött, engem is beírat. Remélte, hogy a vívóedzéseken fegyelmet, szigorúságot, rendet tanulok majd.

Először nagyon nem tetszett, meg voltam sértődve, és arra is akadt példa, hogy nem a vívóterembe, hanem mellé mentem. Akkor egy-két atyai pofon irányba állított, és végül ott ragadtam. Az első versenyemen, ahol ugyan estem-keltem, rákaptam a vívóversenyzés ízére.

RM Mikor és hogyan kerültél fel Budapestre?

SG Az érettségire készültem, amikor megkerestek az Újpesti Dózsától, hogy nem akarnék-e a fővárosban, más körülmények között, több ellenféllel készülni. Ugyan beadtam a jelentkezésemet a színművészeti főiskolára, de a vívás jobban vonzott. A felvételi egyidőben zajlott egy NDK-ban rendezett ifjúsági vívóversennyel, ahová repülővel ment a csapat.

Csábított, hogy életemben először repülőgépre ülhetek, ami akkoriban óriási szó volt, ezért nem mondtam meg otthon, hogy így lemaradok a felvételiről. Ez a verseny ismét megsokszorozta a lendületemet, nemzetközi porondon is megmérettettem. Otthon aztán töredelmesen bevallottam, hogy mi a helyzet. Szerencsére a szüleim támogatták a döntésemet.

RM Hogy alakultak a budapesti évek?

SG Érettségi után egyszer csak itt találtam magam a fővárosban, és olyan emberekkel készülhettem együtt, mint Rejtő Ildikó,  Gedővári Imre, Székely Zoltán és még hosszan sorolhatnám. Nekem ez maga volt a mennyország. Az edzőm, id. Somodi Lajos, látva bennem fantáziát, olyan elánnal foglalkozott velem, hogy egy év alatt bekerültem a felnőtt válogatottba.

Húsz éven keresztül vívtam, ebből tizenegy évig válogatottként. Nem voltam egyéni olimpiai bajnok, de csapatban kétszer szereztünk bronzérmet, világbajnokok is csapatban voltunk. Lehetséges, hogy nem teljes a skála, és nem tudhatok hatalmas eredményeket magam mögött, mégis rengeteget tanultam a vívás révén magáról az életről: a sikerélményeken, a kudarcok feldolgozásán keresztül alakította a világképemet, a személyiségemet.

RM Mit tanultál a tapasztaltabb sporttársaidtól?

SG Amikor elkezdtek jönni az első komolyabb sikerek, bevallom, eléggé elszálltam. Emlékszem, amikor Maros Magdáék megragadták a grabancom, és megértették velem, hogy lehet, hogy most jól megy, de ez nem lesz mindig így, és ne ájuljak el ennyire magamtól, mert nem szimpatikus. Persze, vérig voltam sértve. De aztán rájöttem, hogy ha nem kapom meg ezt az építő kritikát, akkor nem érem el azt, amit később elértem.

RM Amikor csapatban versenyzel,mi változik?

SG Egyéniben egyedül vagy, saját magadra vagy utalva. Csapatban viszont ott ül öt ember, aki mind ugyanazt akarja. Ez a közös „akarás” a te egyéni teljesítményedet támogatja, ami viszont meghatározza az egész csapatét is. A sok összeadódott egyéni eredményből jön ki valami teljesen más, a csapateredmény.

RM Ez nem óriási teher?

SG Nem így kell felfogni. Én mindig a közös örömre helyeztem a hangsúlyt. A lausanne-i világbajnokságon, ahol aranyat nyertünk, Kovács Edité volt az utolsó asszó. Mikor láttuk, hogy megnyertük, felrohantunk a pástra, és dobáltuk Editet a levegőbe.

Azt a kitörő örömet lehetetlenség leírni, azt meg kell élni. Amikor fent álltunk a dobogón, annyira ficánkoltam a boldogságtól, hogy le is estem. Meg voltam győződve róla, hogy a világon mindenki minket ünnepel, és mindenki velünk örül. Játszották a magyar himnuszt, és szétvetette a mellkasunkat a büszkeség. Ez a pillanat mindent megért.

RM Van hátránya az élsportnak?

SG Nekem sajnos már majdnem mindenemet operálták. Épp most vagyok túl egy térdműtéten, már másodszor szakadt el a keresztszalagom, de volt bokaszalag-szakadásom, a másik térdemet is műtötték. Ez egy egyéni pech. Igaz, hogy az élsport nagyon megterhelő fizikailag, de a genetikai érzékenység is számít, mert nem minden élsportoló ízületei, szalagjai mennek tönkre. Ennek ellenére is azt mondom, hogy ha újrakezdhetném, akkor is ezt csinálnám.

RM Még vívtál, mikor a lányod huszonöt évvel ezelőtt megszületett. Hogy tudtál pici babával visszatérni az élsportba?

SG Nem volt könnyű. A mai napig csodálom Nagy Tímeát, akinek a profizmusa a teljes elkötelezettségében és a koncentrációs készségében áll. Ő például este letette a gyerekeket aludni, és éjjel kinyittatta a konditermet, hogy tudjon edzeni. Én erre nem voltam képes.

Nekem lelkileg nagyon nehéz volt feldolgozni, hogy otthon hagyom a gyerekem, hogy más is fontos, mint ő. '90-ben megszületett Karola, a célom ekkor a '92-es barcelonai olimpiára való felkészülés volt. Rettenetesen nehéz időszak várt rám. Akármennyire is tudtam, hogy a gyermekem jó kezekben van az apjával, a szívem mindig velük volt.

Amikor el kellett utaznom, vagy edzésen, edzőtáborozáson voltam, nem tudtam teljesen jelen lenni. Végül kijutottam a barcelonai olimpiára, de ott úgy éreztem, itt a vége. Onnan már csak a kislányom számított.

RM A civil életre való átállás hogy ment?

SG Nagyon nehezen. Sokáig nem igazán találtam a helyem. Az átállás meglehetősen igénybe vett, fizikailag, lelkileg, mentálisan. Fölöslegesnek éreztem magam. Később a férjemmel vásároltunk egy üzlethelyiséget, ahol elkezdtem dolgozni. Akkor már jobban voltam, de még sokáig gombócot éreztem a torkomban, amikor bementem egy versenyre, és megéreztem az illatokat, hallottam a hangokat, érzékeltem a hangulatot.

RM Nem gondoltál arra, hogy a szakmán belül maradj?

SG Akkoriban nem. A lezárást az könnyítette meg, hogy teljesen eltávolodtam. 2006-ban aztán mégis úgy alakult, hogy a Törekvés SE szakosztályvezetője lettem, ahol egyébként a lányom is vívott. Sajnos idővel óriásit csalódtam, mind emberileg, mind szakmailag, emiatt akkor eldöntöttem, hogy nem kívánok többé vívással foglalkozni.

A mai magyar vívás rossz kezekben van. A feladat az volna, hogy összetartsuk azt a maroknyi embert, aki még profi módon dolgozni szeretne ebben a szakmában, ezzel szemben széthúzást és acsarkodást látok. A szakmaiság nem számít. Ez nem az a közeg, aminek részese szeretnék lenni.

RM Sok éven át az egészséges életmód nagyköveteként vettél részt reklámkampányokban. Mióta fontos az életedben a tudatos táplálkozás?

SG Vidéken nőttem fel, édesanyám magyarosan főzött, azaz jó zsírosan. Tinédzserként rajongtam a körömpörköltért, a pacalért, a töltött káposztáért. Vívóként azonban magamtól rájöttem, hogy jobban járok, ha könnyebben emészthető dolgokat eszem. Kicsit nehezen lendültem bele a főzésbe, az áttörést a lányom születése hozta meg, akinek oda kellett figyelnem az étkezésére. Rajta keresztül kitapasztaltam, hogyan lehet az ételeket finoman és ízletesen, ugyanakkor egészségesen elkészíteni.

RM Ma már külön iparág épül a sportolók étkeztetésére, de mi volt a helyzet korábban?

SG Az én időmben teljesen általános étrenden éltek a sportolók. Ha valakire felpattant egy-két kiló, azt maga is érezte, ekkor lehet, hogy elhagyta a kenyeret és a cukros ételeket, de nem volt jellemző a maihoz hasonló szigor. Az edzőtáborokban konyhás nénik főztek nekünk, akkoriban nem volt tudományosan megkomponálva, hogy hány gramm szénhidráthoz hány gramm fehérje dukál. Ezzel együtt normálisan étkeztünk, mindenki tudta, hogy mi tesz neki jót, és mi nem, mi nehezíti el, és mi ad neki gyorsan hasznosítható energiát.

RM Mit jelent számodra a szépség?

SG Ötvenhat évesen már mást, mint amit korábban jelentett. Egy igényes nő ad magára, figyel az alakjára, edzi a testét, rendben van a haja, a sminkje, a ruhája, de ami ennél is fontosabb, az a mosoly, a belső kisugárzás. Egy sugárzó arcú, mosolygós szemű nő mindig gyönyörű.

RM Mit szeretnél majd átadni az unokádnak?

SG A lányom szokta mondani viccesen, hogy le fog tiltani róla, mert meg fogom enni (nevet). A baba, a csecsemő, a kisgyerek nekem a teljes őrület, extázisba tudok tőlük esni. Azt hiszem, én nem voltam mindig elég türelmes a lányommal, lehet, hogy nem voltam mindig elég jó anyukája. A lelkemre vettem, hogy folytattam a vívást. Bűntudatom volt, hogy esetleg nem voltam ott, amikor neki fontos lett volna. Az unokámat biztosan el fogom kényeztetni, szerencsére a felelősség és a szigorkodás már a lányom reszortja lesz.

RM A felnövekvő generációknak más lesz az élete, az életkörülményei és a lehetőségei. Nincs benned egy kis félelem, hogy merre tart a világ?

SG Hogyne lenne. Olyan furcsa irányt vett minden, hogy ez gyomorszorító, és aggodalmat kelt. Szeretném, ha igazi, értékes embereket követnének a gyermekeink és az unokáink: művészeket, tudósokat, sportolókat.

RM Akár vívókat. Személyes küldetésednek tartod, hogy népszerűsítsd a vívást?

SG Korábban az egészséges ételek hirdetésén keresztül tudtam népszerűsíteni a vívást, a sportot. Ha ezzel fel tudom kelteni valakinek a figyelmét, akkor már tettem valamit. Itt van Szilágyi Áron olimpiai bajnok vívónk példája, aki fiatal, tehetséges, okos, intelligens, mindeközben szerény. Mindenütt ott van, nem fáradság neki, ha beszélni kell a sportágáról, ha jótékonykodni kell. Mióta ő a köztudatban van, a Vasas vívótermét felújították, sorban állnak a gyerekek, hogy vívhassanak. Ilyen példaképekre van szüksége a mai fiatalságnak.

Sok Szilágyi Áronnak, Nagy Tímeának, Egerszegi Krisztinának, Kovács Katalinnak kellene előtérbe kerülnie, hogy a gyerekek számára választási lehetőségként ne csak a tévézés és az internetezés merüljön fel, hanem a sport is.

Címkék: család, egészséges táplálkozás, olimpia, vívás, olimpiai bajnok, egészséges életmód, anya-lánya kapcsolat, élsportoló, tőrvívás