Elengedés és örök kapcsolat
Mikor engedjük el a gyermekünk kezét? – ezt a kérdést tette fel a nemrég alakult veresegyházi Ridikül Szalon második találkozóján Nyárády Zsuzsanna szalonvezető a meghívott vendégeknek.
Tóth Eszter klinikai és mentálhigiénés felnőtt szakpszichológus és Vigh Eleonóra, a Meseliget Bölcsőde vezetője, valamint a Ridikül Magazin vezető szerkesztője, Issekutz Erzsébet mondta el szakmai és saját tapasztalatait a gyereknevelés egyik legnehezebb kérdéséről, az elszakadás módjairól és útjairól.
A meglepetés férfi vendég, dr. Mohai Imre állatorvos, a Veresi Krónika szerkesztőségi tagja elmondta, nincs is valójában recept, hiszen három gyereke három különböző módon vált le a családról, de a kapcsolat máig mindegyikükkel nagyon szoros.
A Ridikül Magazin szerkesztője – akinek fia külföldön tanul – azt emlegette, hogy a modern technikának köszönhetően ma már szinte intenzívebb a kapcsolat a messzebb élő csemetével, mint az otthon saját szobájába zárkózó kamasszal.
Az első elengedés fájdalmairól és örömeiről mesélt Vigh Eleonóra, aki korábban, védőnőként maga is azt vallotta, hogy a gyerek helye hároméves korig az anya mellett van, de most bölcsődei tapasztalatai alaján úgy véli, már másfél, kétéves kortól képesek a gyerekek megválni a szülőtől, ha megfelelő alternatívát kapnak. Ezt megerősítette a pszichológus vendég, Tóth Eszter is, aki elmagyarázta: a kicsik úgy kétéves koruktól képesek elfogadni, hogy az anyukájuk akkor is létezik, ha nem látják, és vissza fog térni hozzájuk.
Az elengedett kéz szimbólumát továbbgondolva Issekutz Erzsébet Michelangelo Teremtés-freskójára hivatkozott. Az Úr ott nem fogja Ádám kezét, csak felé nyújtja a karját, és Ádám bármikor elérheti, ha szüksége van rá. Valahogy így van ez a gyerekekkel is: nem kell fogni a kezüket, hanem engedni, hogy addig kapaszkodhassanak a mindig elérhető segítségbe, amíg csak szükségük van rá.
Még nincs hozzászólás