Egyenlőség? Ugyan már!
A dominanciával kapcsolatos jelenségek át- meg átszövik minden kapcsolatunkat. Közös(?) döntéseket hozunk a párkapcsolatunkban, megbeszélünk valamit a barátainkkal, a munkatársakkal együtt megszabjuk a követendő irányt a cégnél, és mindeközben – akár tudattalanul is – apró csatákban győzedelmeskedünk, vagy bukunk el újra és újra.
Az egyik fél rendre érvényesíti az akaratát a leghétköznapibb kérdésekben is (például hol vásároljunk be, hol találkozzunk, egyáltalán: milyen témáról beszélgessünk), domináns viselkedésének és stratégiáinak pedig gyakran nincs is tudatában. Evolúciós örökségünk az emberi közösségek (családok, intézmények, államok) hierarchikus szerveződése; az állatok között a rendszer a fizikai paraméterek mentén alakul ki – túlnyomórészt a legerősebb hím lesz a vezér. Számíthat még ez az embereknél is?
Egy felmérés meglepő eredményre jutott: a Fortune magazin top 500-as listáján szereplő legsikeresebb amerikai vállalatok ügyvezető igazgatói átlagosan 180 cm magasságúak, vagyis 7,5 cm-rel magasabbak az átlag amerikai férfinál. A dominancia tehát – úgy tűnik – az embernél sem választható el a külső tulajdonságoktól.
Megfigyelték azt is – hivatkozik rá egy pszichológiai írásában Bencz Dániel –, hogy a kapcsolatokban uralkodó személyek hangja többnyire mélyebb. A belső tulajdonságok közül a domináns személyiségre a határozottság, a magabiztosság és a kezdeményezőkészség jellemző.
Viselkedése nyugodt, tartása laza, és magabiztosan adja elő a mondandóját. Szereti irányítani az eseményeket – szemben „alávetett” társainál, akik passzív módon csupán „elszenvedik” a történéseket. A domináns helyzetet kiharcoló ember bátrabban vág mások szavába, s tekintetével is megerősíti a pozícióját: partnerére ritkábban tekint ugyan, de akkor mereven, mélyen a szemébe néz.
Egy kutatás még arra is rámutatott – idézi fel egy tanulmányban Nagy Tamás pszichológus –, hogy az alárendelt személyek hangja, a dominánsabb személlyel találkozva, önkéntelenül elvékonyodik a természetes orgánumukhoz képest.
A dominancia-jelenség azért is érdekes, mert mindig csak az adott emberi kapcsolatra vonatkoztatható. Lehetséges, hogy a munkahelyen vezető beosztásba kerülő férfi otthon papucsférj, amint az odahaza uralkodó fél is lehet alárendelt szerepben a munkatársai között.
A felvett szerepet az ember részben aktívan kiharcolja, részben passzívan betölti – kapcsolatai folyamatos, általában kevésbé tudatosított játszmák összjátéka mentén épülnek fel. Az igazi hatalom azonban alighanem az önreflektív, a másik ember érdekeit is szem előtt tartó, őszinte önmérséklet.
Még nincs hozzászólás