Egy szavadat sem hiszem el!

2021. január 21. | Írta: Vág Bernadett

Néha bele sem gondolunk, hogy ami elhagyja a szánkat, az igaz vagy hamis, mert úgy érezzük, nincs jelentősége. A hazugság lehet olyan aprócska, hogy szinte észre sem vehető, akinek viszont a szívébe talál, az óriásinak fogja érezni.

A szüleink tanítanak hazudni. És ők tanítanak az őszinteség fontosságára is. Miközben azt hirdetik, hogy csak igazat szabad mondani, máris becsapnak a Mikulással, a húsvéti nyuszival, vagy azzal, hogy mit is csináltak az ágyban délután, amikor négyévesen váratlanul benyitottunk.

Az első legfájdalmasabb csalódás, amikor rádöbbenünk, hogy fedhetetlennek hitt szüleink hazudnak, mert ezzel összedől az a hatalmas, erős és biztos vár, amely az életünk védelmére szolgált. Még akkor is, ha csak azért hazudtak, hogy mesés gyerekkort biztosítsanak nekünk.

Mindenki hazudik

Ne ámítsuk magunkat, mindannyian hazudunk, füllentünk, lódítunk, csúsztatunk, vagy éppen bölcsen elhallgatunk. Mire megtanulunk beszélni, már tudjuk azt is, hogy az igazság elferdítésével mindenféle előnyökhöz juthatunk, vagy épp elkerülhetjük a büntetést.

Hazudunk, hogy megszépítsük a valóságot, hazudunk, hogy meg ne bántsuk a másikat, hazudunk, hogy mosolyt csaljunk az arcára. És hazudunk, hogy jobbnak állítsuk be magunkat, hogy megfeleljük az elvárásoknak, hogy időt nyerjünk, hogy elkerüljük a szégyent, amiért nem is vagyunk olyan tökéletesek. Aztán meg újra hazudunk, hogy az az előző hazugság ki ne derüljön, és ránk ne süssék, hogy hazudunk.

Tíz perc alatt háromszor

Felnőttkorban átlagosan tízpercenként három valótlanság hagyja el egy ember száját. Ezek általában úgynevezett ’fehér hazugságok’, vagyis olyan füllentések, melyek megszépítik a valóságot, vagy eltakarják a tényleges érzelmeket. Ezek egészen addig nem kórosak, amíg nem a problémák megoldására használják őket.

Amikor valaki csak hazudozás útján tud kikeveredni egy kellemetlen szituációból, akkor van baj. Árulkodó jel lehet, ha az illető egy egyszerű hazugság mögé is komplex történetet talál ki csak azért, hogy hihetőbb legyen a sztori, vagy ha lebukásnál hazugságot hazugsággal helyettesít.

Kóros hazudozásról akkor beszélhetünk, ha mindez már napi rutinná válik. Ha a valóság és a képzelet már annyira összeolvad, hogy nem tudja a kettőt elválasztani egymástól, és már maga is elhiszi minden egyes hazugságát, ezért lehetséges, hogy akár a hazugságvizsgálót is át tudja verni.

Meglesett mobilok

Minél szorosabb két ember között a kapcsolat, a hazugság annál inkább fáj. A szeretet, a bizalom a jelszó, az őszinteség mindenáron. Ha füllentésen kapjuk a másikat, rögtön arra gondolunk, hogy talán már a múltkor sem volt őszinte, ha ebben az ügyben hazudott, akkor talán abban is… És megindul a lavina, a lopva ellenőrzött telefonok, gyanakvó pillantások, keresztkérdések. Pedig gyakran mi magunk kényszerítjük hazugságra a másikat azzal, hogy nem hagyunk más választást.

Jaj, a férfiak…

Egy pszichológiai felmérés szerint a férfiak többsége azért hazudik, hogy megkapja, amire vágyik, a nők pedig inkább azért, hogy megvédjék a másikat valamitől. A felmérések szerint a nőknek csak 27, a férfiaknak viszont 36 százaléka füllent, azaz beszél mellé rendszeresen. 

A felmérésekből az is kiderült, hogy a nők sokkal idegesebbek lesznek, ha lebuknak, és sokkal többször kérnek bocsánatot, mint a férfiak. Ha azonban őket verték át, akkor sokkal keserűbbek, és hajlamosabbak utánajárni a dolognak. Összességében elmondható, hogy a hazugságot a nők sokkal komolyabban veszik, mint a férfiak, sokkal többet foglalkoznak vele gondolatban is.

Emese (29): Anyámat apám hazugsága tette tönkre

„Édesanyámmal mindig jó volt a viszonyunk, de amikor apával elváltak, anyu teljesen megőrült. Háborút indított apu ellen, mert nem bírta megemészteni, hogy egy jóval fiatalabb nővel van. Nekem is rosszulesett, hogy elhagyott minket, de idővel elnéztem neki.

Tizenhat éves voltam, tudtam már, mi a szerelem, így megértettem, hogy miért lépett le. De anyu azt akarta, hogy én is gyűlöljem őt, hogy ne álljak szóba vele, ne találkozzunk. Éjjelente zokogva könyörgött, reggelente üvöltve fenyegetett, hogy meg ne próbáljak az apámmal összeszövetkezni. Teljesen paranoiás lett.

Mivel nem lehetett beszélni vele, végül ráhagytam a dolgot, és megígértem, hogy apával nem érintkezem. Eközben, persze, rendszeresen találkoztunk, a nőjét is megismertem, meg is kedveltem, anyának pedig rendre hazudtam. Sajnáltam, mert már nem csak az apám verte át, hanem én is, de nem volt más választásom. A helyzetet az oldotta fel, hogy két évre rá neki is lett egy pasija, és már nem érdekelte az apám.”

Fanni (38): Fájt a hirtelen őszinteség

„Két éve voltunk együtt a párommal, amikor lebukott, hogy lefeküdt a barátnőmmel. Egyszerre két emberben kellett csalódnom, azt hittem, nem is élem túl. Más nő talán balhézna ilyenkor, én viszont csak sírtam. A párom pedig vigasztalt, és esküdözött, hogy mostantól mindig őszinte lesz, sosem csap be többé, csak ne hagyjam el. De én csak sírtam tovább.

Erre kifakadt, hogy ő ezt nem bírja, és inkább elmond minden mást is. És elkezdte sorolni, hogy hány alkalommal és kikkel feküdt le a kapcsolatunk alatt, és újra meg újra megígérte, hogy sosem tesz ilyet többet. Hát, én ezt az utolsót még lehet, hogy meg tudtam volna bocsátani, de a másik húszat már nem. Mekkora hazudozóművész, ha én ebből semmit nem vettem észre? Jobb lett volna, ha hallgat, mert kétévnyi szerelem és bizalom illant el egy perc alatt.

Ákos (43): A hazugság nem mindig bűn!

„Nem érzem bűnnek, ha hazudok, és azt sem, ami miatt hazudok. A hazugságaim mögött mindig nők állnak, nem akarom megbántani az egyiket, hogy tetszik a másik, vagy épp a másikat nem akarom elszomorítani azzal, hogy létezik az egyik.

Volt már, hogy lebuktam, és jött a nagy sírás-rívás, lelkifröccsök, a hűség követelése eskütétellel, vicc az egész. Persze hogy megesküdtem, hogy hű leszek, hisz szerettem azt a lányt, de betartani már nem tudtam, és őszintén nem is akartam. Ez az én életem, imádom a nőket, ők is engem. Egyiket mélyebben szeretem, a másikat csak a szememmel, de egyik érzésről sem akarok, és nem is tudok lemondani.”

Éva (44): Inkább hazudtam, csak boldog legyen

A kislányom mindig picit túlsúlyos volt. Akárhogy is próbáltam lefogyasztani, nem sikerült. Ha diétáztattam, lebukott, hogy egy zsák nasit tárol az ágya alatt. Lassan beletörődtem, hogy Panni imád enni, és nem érdekli a súlya. Aztán jött a kamaszkor, amikor már fontos a külső egy lány számára, és ő szomorú lett, hisz kicsúfolták, csúnyának, hájasnak bélyegezték. De továbbra sem fogadott el semmilyen segítséget, hogy lefogyjon.

Gubbasztott a szobájában, és rajzolt. Hogy boldoggá tegyem, kicsit túldicsértem a műveit, és ettől felvillanyozódott. Egyre mosolygósabb lett, és csak rajzolt, rajzolt. Elhatározta, hogy művészeti iskolába megy, és grafikus, majd festőművész lesz. Csakhogy én pontosan tudom, hogy nem elég tehetséges. Kétségbe vagyok esve, mert tudom, hogy a hazugságaim most visszaütnek, és a lányom óriásit fog csalódni. Meg fogják mondani neki a felvételin, hogy nincs tehetsége a festészethez. De akkor mi marad neki?

Mikor a test lebukik

A testbeszédből, hanglejtésből gyakran kiderül, ha a másik nem mond igazat. Íme, a jelek:

• Megváltozik a hangszíne, a beszédmodora. A többségnek magasabbá válik a hangja, de vannak, akik hadarni kezdenek, vagy sokkal modorosabban beszélnek, mint máskor.
• A szemkontaktus is más lesz. Gyakori, hogy a hazudó nem néz a másik szemébe, de a rafináltabbak éppen hogy nagyon is belebámulnak a másik arcába, nehogy gyanússá váljanak.
• Beszéd közben idegesen hadonászni kezd, vagy éppen hogy ásítozik, és álmosnak, érdektelennek tetteti magát.
• A pupillák kitágulnak, a szemöldök felfut, erősebb hazugságnál veríték jelenhet meg a tenyéren, arcon, a pulzusszám megnő.
• A keresztkérdésre, mintha előre felkészült volna, azonnal van észszerű válasza.

^{(Forrás: Dr. Sági Zoltán: Gondolkodva érezni – érezve gondolkodni)}

„Sem hazugsággal, sem másféleképpen senkinek sem szabad ártani. Eddig, és csak eddig erkölcsi kérdés a hazugság. És már ez is emberi mértéket meghaladó. Legjobb szándékaink ellenére is gyakran fog kihűlni a szívünk. De hát már a törekvés is sokat jelent.”

^{(Popper Péter: Hazugság nélkül, Libri)}

Címkék: hazugság oka, elviselni a hazugságot