Dalí és Gala
Minden sikeres férfi mögött egy nő áll - tartja a mondás. Néha ezek a nők sokkal aktívabbak is, mint gondolnánk. Ha nincsen gyerekük, gyakran "egész állású" karrierépítőkké, menedzserekké lesznek választottjuk mellett. Szerencsés az a férfi, aki annyira szereti élete párját, hogy zúgolódás nélkül elfogadja irányítását.
Párizsban, az 1920-as, 30-as évek fordulóján, André Breton lakásán olyan, magukat szürrealistáknak nevező művészek gyűltek össze, mint Yves Tanguy, Max Ernst, Marcel Duchamp, Man Ray, Jacques Prévert, Joan Miró, Magritte, Hans Arp, Buñuel, Paul Éluard, hogy csak a legismertebbeket említsük. Breton volt a vezetőjük, akinek mindig minden ruhája, de még a pipája is zöld volt. Hangzatos jelszavakat kiabáltak: „A szürrealizmus a kor szükségszerűsége a polgári törvények és normák ellenében.” Kitüntetés volt, ha valaki szürrealista lehetett, az avantgarde „lovagjának” érezhette magát, mivel az első világháború után szellemi újdonságot csak ez a társaság kínált.
A csoport állandó résztvevői között csak két nő volt. Az egyik Breton felesége, Simone, aki mindent lelkiismeretesen jegyzetelt, a másik a „Torony” (ez volt a csoportbeli neve), Gala Éluard, született Helena Dimitrievna Diakonova. Egy nyáron a társaság néhány tagja elhatározta, hogy elmennek Spanyolországba, és meglátogatják az egyre ismertebb festőt, a „tarka paradicsommadarat”, azaz Salvador Dalít Cadaquésban.
Dalít azonnal lenyűgözte Gala különleges szépsége, aki Éluarddal kötött házassága és Max Ernsttel folytatott nyílt viszonya ellenére látszólag gond nélkül vitte magával új szerelmét, Dalít Párizsba, a szürrealisták összejöveteleire, amivel megkezdődött a festő bevezetése a művészvilágba. Gala megérezte, hogy Dalí által azzá a hírességgé válhat, akinek megálmodta saját magát. Olyan helyzetet teremtett, hogy Dalí csak akkor festhessen, ha ő jelen van. Korrigálta a festőt, és minden módon keresztülvitte az akaratát, megszabta neki, mit fessen és hogyan.
Lehetetlen felsorolni minden képet, amelyen Gala maga is jelen van, mert a Dalí-kozmológiának Gala volt a kísérőnője, ihletője, modellje. A festő nemcsak a képein jelenítette meg, de a történeteiben is: neki ajánlott mindent, amit írt és festett. Galának igencsak tetszett a szerep, hisz 1936-ban már azt mondta: „Jól tettem, hogy elhagytam Max Ernstet, belőle sose lesz semmi. Nézzék meg viszont Dalít, amióta az én kezemben van. Micsoda siker!” Gala nem szégyenlős, egy menedzser dicséri itt a jól eladható portékáját, ugyanakkor a nyilvánosságban is tudatosítani akarja, hogy ő a dolgok elismert irányítója.
1931-ben azonban, amikor Dalí Galával Párizsba költözött, még koldusszegények voltak, bár az excentrikus művész sokak figyelmét felkeltette. Gala összebarátkozott Coco Chanellel és riválisával, Elsa Schiaparellivel, az olaszok divatkirálynőjével, s mind gazdagabb, befolyásosabb társaságba jutottak el ezen ismeretségeik révén. Dalí egyik rajongója, Faucigny-Lucinge herceg támogatói kört szervezett végül a művész számára, Zodiac néven. A csoportnak tizenkét gazdag, többnyire arisztokrata tagja kötelezettséget vállalt, hogy minden hónapban megvásárolják a festő egy képét, vagy két grafikáját. Ezzel szavatolták Dalíék havi bevételét.
Mindeközben elindult Dalí nyolc festménye és két rajza a „mérhetetlen, gótikus rokfort sajtba”, azaz Amerikába, majd 1932-ben sor került Dalí első New York-i egyéni kiállítására, ahol Az emlékezet állandósága (Persistencia de la memoria) című képét is bemutatták, amit aztán a Museum of Modern Art vásárol meg. Túlzás nélkül nevezhetjük ezt a művet minden idők legismertebb szürrealista képének.
A sikeren felbuzdulva Dali ezerféleképpen piacra dobta az ötletet, a puha órák minden elképzelhető formában feltűntek szerte a világon, a múzeumok boltjaiban, a szuvenírüzletekben is. Gala a szervezésen kívül továbbra is segített, festéket kevert, ecsetet mosott, bajlódott a vásznakkal, de az Ő Dalíjának azt kellett festenie, amit elvárt tőle. Amanda Leartől tudjuk, hogy Dalínál, bár egyre több lett a bevételük, soha egy cent sem volt, mindig Gala fizetett helyette. Táskájából vastag bankjegykötegek bukkantak elő, és ebben a táskában tűntek el a képek árai is. Gala – úgymond – félt, hogy Dalí csak elveszítené a pénzt. Angolul egyikük sem tudott, tolmácsra volt szükségük, de Gala kereskedőkkel tárgyalt, szervezte az eladásokat, meghatározta az árakat.
Dalí beleszeretett New Yorkba. Kezdték megérteni, hogy minél több botrányt kavarnak, annál népszerűbbek. Volt, amikor nem tervezték meg előre a botrányt. A Dalí tiszteletére rendezett álarcosbálon Gala piros szoknyát, zöld blúzt viselt celofánból, arca egy celluloid csecsemőre hajazott, amit már szétrágtak a hangyák, és mindezt egy fluoreszkáló languszta tetézte. Mivel az amerikaiak ekkor még nem feledték el a Lindbergh házaspár kisbabájának meggyilkolását, egyáltalán nem díjazták Gala jelmezét. Teljes volt a botrány, és ettől fogva az Egyesült Államokban a szürrealizmust egyszer és mindenkorra Salvador és Gala Dalí alakjával azonosították, Dalít pedig Mr. Szürrealizmusnak nevezték el. Eközben Párizsban a szürrealisták is nevet adnak neki. Avida Dollars – a Salvador Dalí név betűinek összekavarásából – annyit jelent: Dollárra éhes. Mellesleg, Gala éppúgy kiérdemelte ezt a nevet, hiszen legtöbbször telefonon alkudta ki az árakat – spanyol pesetában. Amikor a vétel napja elérkezett, kiderült, hogy a vevő „félreértett” valamit, nem pesetáról, hanem dollárról volt szó.
Dőlt a pénz, amit nem bíztak bankra, úgy tűnt, Alberto Giacometti „módszerét” tartották üdvösnek, aki a szalmazsákjába rejtette a pénzét, míg végül csupa bankókötegen aludt. Még azok a kritikusok is, akik nem tartották Dalít nagy festőnek, kénytelenek voltak elismerni, hogy Gala segítségével igazi PR-zsenivé fejlődött. Hol volt még ekkor Andy Warhol, azzal a mondásával, hogy 15 percre bárki sztár lehet... Dalí már jóval elöbb leírta, hogy a világ figyelmét nehéz fél óránál tovább fenntartani.
Neki sikerült. Tavaly a madridi Museo Reina Sofía az ő időszaki kiállításának köszönhetően 3,2 millió vendéget fogadott. Spanyol képtárban sohasem jártak ennél többen, a látogatók száma még a híres Prado múzeum forgalmát is meghaladta.
Még nincs hozzászólás