Betyárvilág a konyhában
Egykoron az Alföld vagy a Hortobágy elhagyatott vidékein, vagy épp a bakonyi erdő mélyén átvezető utak mellett magányos csárdák magasodtak, hogy a fáradt utazó megpihenhessen. A betyárok sokszor jártak egyik csárdából a másikba. Mivel állandó menekülésben voltak, útjaik során csak kevés élelmiszert tudtak magukkal vinni. Amikor csárdában étkeztek, meleg levest és kiadós húsos fogást kaptak. És hogy napjainkban milyen ételeket nevezünk betyárosnak? Általában laktató, csípős fogásokat, kolbásszal, szalonnával, hússal.
Egyszerű betyáros szelet
Hozzávalók: 6 szelet tarja, 10 dkg csípős kolbász, 4-5 szelet bacon, 2 dl tejföl, 2-3 evőkanál olaj
Vágjuk fel karikákra a kolbászt, a húsokat klopfoljuk kissé ki. Melegítsük fel az olajat, és mindkét oldalán süssük rajta fehéredésig a húst. Egy tepsi alját béleljük ki szeletelt baconnal, és fektessük rá a húsokat. Terítsük el rajta a kolbászkarikákat, és locsoljuk rá a tejfölt. Tegyük előmelegített sütőbe, és süssük addig, amíg a hús megpuhul (nagyjából 35 percig).
Betyárleves
Hozzávalók: 50 dkg sertéslapocka, 2-3 fej vöröshagyma, 10 dkg füstölt (kolozsvári) szalonna, 20 dkg csiperkegomba, 2 db sárgarépa, 1 db petrezselyemgyökér, 1-1 nagy marék zöldbab és zöldborsó, 2 db zöldpaprika, 1 paradicsom, 2 gerezd fokhagyma, 1 dl tejföl, 1 evőkanál liszt, ízlés szerint só, őrölt bors, pirospaprika és apróra vágott kapor, 2-3 babérlevél, 1 kiskanál mustár, 2 evőkanál almaecet
Csipetke: 1 tojás és kb. 12 dkg liszt
A húst vágjuk fel kb. 2 × 2 cm-es darabokra, a zöldségeket tisztítsuk meg és szeleteljük karikára vagy kockákra. A szalonnát szeleteljük fel és pirítsuk le zsírjára. Adjuk hozzá a felaprított vöröshagymát, és pároljuk meg. Pár perc múlva tegyük hozzá a hússzeleteket, és pirítsuk fehéredésig. Közben ízesítsük sóval, borssal, babérlevéllel.
A megtisztított zöldséget a zöldbabbal, zöldborsóval, zöldpaprikával, paradicsommal együtt pároljuk tovább. Adjuk hozzá a gombát, hintsük meg pirospaprikával, és engedjük fel annyi vízzel, hogy jól ellepje. Főzzük addig, amíg a hús és a zöldségek teljesen megpuhulnak.
Keverjük össze a tejfölt a mustárral és kevés liszttel, és habarjuk be vele a levest. Ízlés szerint tovább savanyíthatjuk almaecettel.
Ha felforrt, szórjunk meg friss kaporral, és tegyünk bele tojásból, lisztből készült csipetkét.
Öhöm
Hozzávalók: 50 dkg lebbencstészta, 1 kg burgonya, 20 dkg húsos szalonna, 3 fej vöröshagyma, 2-3 féle kolbász (15 dkg fajtánként), 1 db zöldpaprika, 1 db paradicsom, só, pirospaprika, zsiradék (sertés- vagy libazsír)
Rakjuk serpenyőbe a felkockázott szalonnát, süssük ki a zsírját, majd tegyünk alá egy kevés libazsírt. A felkockázott hagymát pároljuk üvegesre, és tördeljük bele a száraztésztát. Amikor a tészta megpirult, adjuk hozzá a megpucolt, kockára vágott burgonyát, és öntsük fel kevés vízzel. Sózzuk, és szórjunk rá pirospaprikát.
Tegyük rá a felkarikázott kolbászokat, a paprikát és a paradicsomot. Öntsünk hozzá annyi vizet amennyi éppen ellepi. Főzzük tovább, hagyjuk rotyogni kb. ½-1 órán át nem túl erős lángon, amíg a krumpli és a tészta megpuhul. Próbáljuk meg nem összekeverni, csak megrázni (mintha bográcsban készülne). A víz nem fő el teljesen, hanem szafttá sűrűsödik.
Betyárcsalogató pecsenye
Hozzávalók: 60 dkg szűzpecsenye,15 dkg füstölt kolbász, 10 dkg szeletelt húsos szalonna, 1 fej vöröshagyma, 20 dkg gomba, 1 zöldpaprika, 2 paradicsom, 30 dkg csirkemáj, só, bors, őrölt pirospaprika, olaj
Szeleteljük fel a húst, és kevés olajon süssük fehéredésig. Vegyük ki a húst egy tálba, és a visszamaradt zsiradékon pirítsuk meg a szalonnát. Adjuk hozzá a megtisztított, szeletekre vágott gombát. Gyakran kevergessük, közben ízesítsük sóval, borssal, őrölt piros paprikával.
Keverjük bele a felszeletelt kolbászt és a feldarabolt paradicsomokat, és tegyük vissza a lábosba a hússzeleteket. Adjuk hozzá a csirkemájat, és főzzük, amíg a hozzávalók megpuhulnak. A főzés vége felé ízesítsük néhány karika erős zöldpaprikával.
Sült burgonyával, zöldségekkel tálaljuk.
Még nincs hozzászólás