Bármilyen csoda megtörténhet!
Habár fontos szerepe van életében a fegyelmezettségnek, az önuralomnak, a célokért való kemény küzdelemnek, azt mondja, minden sikere mögött ott áll egy nagy, szenvedélyes, olaszos temperamentumú család, és az összetartás esetükben nem csak szólam, tényleg imádják egymást. Úgyhogy a karácsony igazi önfeledt ünneplés náluk, még a cukorral készült mézeskalács sem tiltólistás Béres Alexandráéknál.
Van, aki már szeptemberben az asztali díszítést tervezi, más december 23-án eszmél, és kezd vásárolgatni, te melyik típus vagy?
Inkább az első, bár épp az ilyen apróságokra, mint az ünnepi teríték megálmodása, nincs elég időm. Sokkal fontosabb számomra az, hogy mi lesz az étel, mi lesz az ajándék. Már októberben elkezdek vásárolgatni. Nem szeretem a tömeget, az elkapkodott ajándékokat. A készülődést viszont nagyon.
Sokszínűek a karácsonyaink. A férjem szülei az Egyesült Államokban élnek, ezért sokáig úgy volt, hogy az egyik évben itthon ünnepeltünk, a következőben kint. Sajnos másfél éve elvesztettük az apósomat, úgyhogy most Krisztián édesanyja jön hozzánk. Ez már önmagában is ünnep, hisz velünk lesz három hétig. A szenteste idén először nálunk lesz, anyukám is hozzánk jön, a tesómék csatlakoznak 25-én.
Emellett karácsonyozunk az anyai és apai rokonsággal is – apukám oldaláról hatalmas a család. Egy temperamentumos, olaszos famíliát képzelj el, hangzavarral, sok gyerekkel, egymás tányérjáról eszegetéssel. Imádjuk egymást, alig várjuk, hogy végre együtt lehessünk.
Úgy tudom, elváltak a szüleid. Vannak féltestvérek is?
Van édestestvérem, féltestvérem és mostohatestvérem is. Apukámék hárman vannak testvérek, mindegyiküknek van legalább két gyereke, és válások-újrakezdések is történtek, úgyhogy van olyan sógornője apukámnak, aki fiatalabb, mint én. Az unokatestvéreim is családosak.
Amikor Krisztián először belecsöppent egy ilyen családi összejövetelbe, csak kapkodta a fejét. A Béres-karácsonyok a nagy létszám miatt batyubálszerűen működnek, a helyszín is mindig változik, most az egyik unokatesómhoz megyünk.
Jó hosszú lehet az ajándéklistád.
Igen, de egyszerűsítettük a vásárlást annyiban, hogy a nagy családban csak a gyerekeket ajándékozzuk meg, és a testvérek általában összeállnak, mi a húgommal közösen vásárolunk.
A nagyobbik lányod, Panna már nyolcéves. Kiveszi a részét a készülődésből?
Még mind a ketten hisznek az angyalkában, levelet írnak neki, nem tudom, meddig tartható fenn ez a szép állapot… Szerencsére van kutyánk, úgyhogy egy kutyasétáltatás alatt bármi megtörténhet, bármilyen csoda.
Általában azok szeretik nagyon a karácsonyt, akiknek gyerekkorukban is varázslatos volt.
Igen, ez igaz lehet, nekünk gyönyörű karácsonyaink voltak. Azt az összetartást, ami ma is jellemzi a családomat, a nagyszüleim alapozták meg a feltétlen szeretetükkel. Olyan jó volt náluk lenni! Csapatostul a konyhában vagy a nappaliban tanyázni, palacsintát plafonra dobálva sütni, sokat nevetni.
Az unokatestvéreimmel testvéri a kapcsolatom. A húgom és az én gyerekeim is így nevelkednek. Panna is és Geri is – ő a húgom kisfia – azt kérték a szülinapjukra, hogy egymásnál aludhassanak. A picik is, köztük csak két hónap van.
Orvosdinasztia a Béres család? Édesapádról tudom, hogy elismert sebész.
Nem, a felmenők között nem volt orvos, apu volt az első. Anyukám vegyész, gyógyszergyárban, kozmetikai iparban dolgozott fejlesztő analitikusként, ő is kiemelkedő a szakterületén.
Akkor voltaképpen te vitted tovább az egészségügyi vonalat: életmód-tanácsadóként, tanárként, edzőként.
Nagy dolog, hogy hagyták, én válasszam ki azt az utat, amelyen haladni szeretnék, nem terelgettek erőszakosan semerre. Jó tanuló voltam, de hagyták, hogy a sport legyen az első.
A gyógyszergyártó Béres családdal rokonságban vagy?
Nem, csak névrokonságban. Sokan hiszik, hogy áll mögöttem egy nagyvállalat, de ez nem igaz, a férjemmel a magunk erejéből és hitelből hoztuk létre az első edzőtermünket.
Korán kezdtél sportolni, így a fegyelmezettség kicsi korod óta elvárás veled, vagy inkább magaddal szemben. Az imádott nagyszülők hogy viselték, hogy finom falatokkal nemigen lehet téged kényeztetni?
A nagymamám cukorbeteg volt, tartotta a diétát, úgyhogy még tanultam is tőle főzési trükköket. Mindig figyeltek arra, hogy mindenki kedvence be legyen készítve a hűtőbe, ez esetemben a lecsó volt, amit el tudtak úgy készíteni, hogy isteni volt, és nyugodt szívvel ehettem.
Nem sok párt ismerek, akik tinédzserkoruk óta együtt vannak, mint ti Krisztiánnal. Szerencsések vagytok, vagy nagyon türelmesek?
Tegnap volt a 21. házassági évfordulónk, de valóban, 18 éves korunk óta együtt vagyunk. Hiszem, hogy mindenki találkozik olyan emberrel, akivel boldogan tudna együtt élni. Nekünk abban volt szerencsénk talán, hogy felismertük egymásban a társat annak ellenére, hogy nagyon fiatalok voltunk, és nem keresgéltünk tovább.
És aztán együtt nőttünk fel. A változások, mert hiszen mindenki változik az idők során, nem távolítottak el minket egymástól, egymás felé fejlődtünk. A nehézségek, például a külföldre költözés, az, hogy elindítottunk egy vállalkozást, vagy amikor hét éven át hiába vágytunk kisbabára, összekovácsoltak bennünket, nem szétcincáltak.
És közben alapvetően, a problémák ellenére is, mindig nagyon jól éreztük magunkat együtt, ez is fontos. Ahogy az is, hogy mind a ketten olyan mintát hoztunk otthonról, hogy szeretet, egymás segítése és elfogadás van, nem a másik kritizálása, megítélése.
Lehet csiszolódni, de alapvető tulajdonságok nem változnak. Azokat el kell tudni fogadni, hisz ugyanúgy hozzátartoznak a kedvesed személyiségéhez, ahogy az erényei.
Már házasok voltatok, amikor te egyszer csak sztár lettél. Neki pedig fel kellett dolgoznia, hogy a figyelem középpontjába került ő is – melletted –, pedig talán sose vágyott erre, de a népszerű te vagy.
Ez borzasztóan nehéz lehet neki, de elképesztően jól kezeli ezt a helyzetet, nagyon bölcsen, iróniával, humorral. Pedig volt, hogy nagyon tapintatlanul viselkedtek vele akár még ismert emberek is, például csak nekem köszönt valaki, őt levegőnek nézte. Nem is járunk sűrűn „partikra”, médiaeseményekre. Nem ez a természetes közegünk.
Egyszer azt mondtad, annak idején úgy megijedtél a sztárságtól, hogy elmenekültél Amerikába.
Ez így volt. A média egy fürdőruhás lányt látott bennem, aki nyerte a versenyeket, így nagyon rámenősen hívtak mindenhova szerepelni, interjúzni. Én közben egyetemre jártam, villamossal közlekedtem, és állandó időzavarral küzdöttem, mert mindenhol meg akartam felelni, ez segített a sportban, de az életben néha nagyon nem.
Úgyhogy eljött az a pillanat, amikor azt éreztem, szétszakadok, és kiszálltam tíz hónapra. Akkor szépen letisztult bennem, hogy a nyilvánosság sok előnnyel is jár, és a hátrányait meg kell tanulni kezelni, nemet mondani pedig néha szükséges.
A gyerekeid követik a példádat, sportolnak?
Igen, mind a kettő tornászik. Elvittem őket Irénke nénihez is gimnasztikára, az egykori edzőmhöz, aki a 80. évén is túl van, és Schluth Mónihoz, aki szintén ritmikusgimnasztika-edzőm volt. Panna, ő már versenyzik is, nyert kupákat, de nem ez a lényeg, hanem hogy nagy örömét leli a sportban. Ha hazamegyünk, és kész a lecke, azonnal tornázni kezd, mutatja a koreográfiákat.
Van, aki szerint a versenysport csak ad a gyerekeknek, mások szerint nem tesz jót, például rengeteg időt vesz el tőlük.
Panna négyszer jár hetente edzeni, én ebben a koromban hatszor jártam. Sose éreztem úgy, hogy bármiről lemaradnék. Nekem csak adott a sport: közösséget, élményeket, sikereket.
A közösségi oldalakon látszik, a szülők sokszor hisztérikus résztvevői a gyerekek edzésének, versenyeinek. Mintha nem is a gyerekekről szólna mindez.
Egyetértek. Jó dolog, ha dicsérnek egy gyereket, mert többfelé is jól teljesít, de az nem jó, ha a szülő a gyereke révén akar sikerélményhez jutni.
Sok szülő az edzőválasztásban is bizonytalan, a botrányok miatt félnek a visszaélésektől. Mit tanácsolsz nekik?
Mindenképpen nézzenek meg egy edzést a gyerekkel együtt. És egy versenyt is. Ott látszik, milyen az edző és a tanítványok viszonya. Nem feltétlenül az a lényeg, hogy kedves és szórakoztató legyen a mester. Beszélgessünk a saját gyerekünkkel, hallgassuk meg, miket mesél az edzésekről, milyen érzései vannak.
És adjunk időt! Érdemes legalább három hónapot beletenni egy sportágba. Nem lehet sikerélménye, amíg bele nem jön valamelyest.
Ha abba akarná hagyni a sportot az egyik gyereked, engednéd?
Azt, hogy teljesen abbahagyja, nem. A mozgásra szükség van, de sportághoz nem ragaszkodom.
Mennyire vagy szigorú a táplálkozással? Belerakod a bejglibe a cukrot karácsonykor?
Reformételek vannak nálunk, de nem szoktam megvadulni, például a mézeskalács borzalmas lett édesítőszerrel, úgyhogy azt a gyerekekkel mézzel készítjük, és vegyes liszttel. De ha például édesburgonya-levest főzünk, akkor abban karácsonykor is eritrit lesz vagy stevia. A süteményekbe viszont jobb a nyírfacukor.
A természetes édesítőszerek híve vagyok. A szabály édesség terén egyébként az, hogy otthon nem tartunk, de ha például beülünk egy kávézóba, akkor rendelhetnek bármit, vagy ha kapnak például mikuláscsomagot, akkor természetesen azt is hazahozhatják, megehetik, nem tiltunk semmit. Én is szeretem az édességet, de csak háromszor eszem évente, a gyerekeim születésnapján és karácsonykor.
Mindig a mérték a lényeg, karácsonykor is. Nincs baj a kacsacombbal, sőt a zsírjával sem, jó, ha ízes az étel, csak érdemes mellé salátát, zöldségfélét, káposztát enni, köretként nem csak a krumplipüré létezik. Egy halászlével sincs gond. Nem kell hozzá feltétlenül kenyeret enni, a többiek megtehetik, én nem választom. De ha valamit nagyon kívánunk, az sem gond, el lehet menni másnap kocogni, így senki nem szerezne pluszkilókat a karácsonyi dőzsölés miatt.
A lényeg az az, hogy egész évben hogyan táplálkozunk. Őrült mennyiségű cukrot amúgy ilyenkor sem érdemes enni, mert nem tesz jót, megfájdul a fejünk, támadja az immunrendszert. Lehet finomítani a recepteken, kevesebb cukrot beletenni, mint amit írnak, illetve egy részét helyettesíteni.
Kibírod, hogy ne „téríts”? Hogy ne szólj rá például a férjedre, hogy na azt inkább ne egye meg.
Fura, de még fogadásokon is észreveszem, hogy idegenek zavartan néznek rám, mintha ciki lenne a jelenlétemben enni valami zsíros vagy cukros ételt. Pedig én soha nem szólok bele mások étrendjébe. Mindenki a saját döntései szerint él, én is. Ha beülünk egy étterembe, a férjem kikéri olykor a csülköt is, még örülök is neki, mert azt otthon nem szoktam készíteni.
Desszertet is eszik. Eszembe sem jutna lebeszélni róla. Viszont annak kifejezetten örül, hogy otthon nincs édesség. Így nem esik kísértésbe. Amikor összekerültünk Krisztiánnal, én még versenyeztem, szigorú diétán voltam, ő pedig az ellenkező végletet képviselte a táplálkozásban, úgyhogy külön főztem neki és magamnak is. Aztán összecsiszolódtunk ezen a téren is.
Az én szabályaim enyhültek, ő pedig megszeretett egy csomó olyan reformételt, amit én eszem. Eljött az a pillanat, hogy kimondta, fizikailag jobban érzi magát, ha inkább azt eszi, amit én. A trükk, ahogy rá lehet szoktatni a családot az egészséges táplálékokra az, hogy együtt kell étkezni. Kirakni az asztalra mindent: amit nekik készítek, és azt is, amit magamnak.
Mindig legyen választási lehetőség. Többet főzök egyszerre, legfeljebb megmarad másnapra. Ha tésztát ennének, akkor magamnak külön készítek zöldséget. A férjem meg a gyerekek eszik az ételüket, de persze szednek az enyémből is egy kicsit, szokják az ízeket. Ez nálunk nagyon bevált.
Gyerekekkel kapcsolatos trükk az is, hogy nem kérdezem meg, kérnek-e gyümölcsöt, zöldséget, hisz hajlamosak azt mondani, hogy nem, hanem kiteszem, és miközben játszanak, mindig elfogynak az egészséges nasik. A vízzel is így van, kirakom eléjük.
Mennyit tudsz velük lenni? Gondolom, tele a naptár.
Majdnem minden hétvégén dolgozom, négy-öt-hat vidéki városba is megyek rendezvényekre. Ilyenkor anyukám vagy Krisztián van velük, és azt kell mondanom, nagyon jót tesz nekik az olyan intenzív együttlét, amikor anya kicsit kilép a képből. De hétköznap mindennap én megyek a gyerekekért, viszem őket különórára, velük vagyok egész délután, én fektetetem őket.
Nem is bírnám máshogy, nagy igényem van nekem is az összebújásra, bekuckózásra. Nem menne semmi egy stabil bázis nélkül, ahova este jó hazatérni, és ahonnan úgy indulok el reggel feltöltődve, hogy bármi lehet, ez egy új nap.
Őszintén azt gondolom, életem minden sikere mögött a család áll. Nem hiszek abban a modellben, ahol a gyerekek hamar messze költöznek a szüleiktől. Szerintem szükség van a fizikai közelségre, a sok együttlétre, az itt és mostra.
Még nincs hozzászólás