A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Azok a fránya frontok!

Kevés ember mondhatja el magáról, hogy az időjárás változása semmiféle hatást nem gyakorol a szervezetére. Amikor jönnek-mennek körülöttünk a frontok, gyakrabban fáj a fejünk, hevesebb a pulzusunk, ingadozik a vérnyomásunk, no meg a hangulatunk.

Fotó: Shutterstock.com

Pedig mindenféle módon védjük magunkat az időjárás viszontagságai ellen. Fűtünk, ha hideg van, hűtünk, ha túl meleg. Ablakaink szinte légmentesen záródnak. Hiába. Ha ki sem mozdulunk a lakásból, akkor is megviselnek a frontok. Sőt, annál inkább!

De hát mit jelent az, hogy front?

Az Országos Meteorológiai Intézet meghatározása szerint időjárási front ott alakul ki, ahol az áramló levegőben egymástól jelentősen eltérő levegőtömegek kerülnek igen közel egymáshoz. Az időjárási frontok a ciklonok tartozékai. A ciklon keletkezésének időszakában ugyanis az örvényben a hideg és meleg levegő jól elkülönül egymástól, közel fele-fele arányban. Az időjárási front az a keskeny zóna, ahol érintkezve keverednek.

Ha az örvénylő mozgás a hideg levegőt a korábban meleg levegővel borított területre hajtja, akkor hidegfrontról beszél a meteorológia. Amikor viszont a meleg levegő hódít teret a hideg rovására, az a melegfronti szakasz. A hidegfront jár általában a hevesebb időjárási jelenségekkel, záporral, zivatarral, markáns szélirányfordulással, szélviharral. A melegfront leggyakoribb kísérője a csendes eső. Az időjárási frontok jelentősen befolyásolják az emberek közérzetét, egészségi állapotát. Sokunk érzékeny valamelyik, legrosszabb esetben mindkét frontra. De hát miért?

Segítsünk a szervezetünknek!

Fotó: Shutterstock.com

Azért, mert jól szigetelt lakásunkban is a természet részei vagyunk. A természeti jelenségek és azok változásai elsősorban idegi és hormonális rendszerünkön keresztül váltanak ki bennünk hatásokat. Ezek nem csak fájdalmak, görcsök, szívritmuszavarok, vérnyomásproblémák lehetnek, de a tartósan kellemes napsütéses, a nem túl hideg és nem is túl meleg időjárás kedvező hatásokat is okozhat.

Sokszor nem is értjük, hogy mitől vagyunk frissebbek, jobb kedvűek, aktívabbak, mint máskor. Hát mert éppen nincs front felettünk. Érdemes megfigyelni, hogy melyik front milyen hatást vált ki bennünk, mert ha tudjuk, bár nem sok mindent, de azért tehetünk ellene. Mivel ma már a telefonokon is megtaláljuk az időjárás-előrejelzést, pontosan tudjuk, hogy a következő napokban mi várható.

Ha olyan frontot jelez a meteorológia, amelyre érzékenyek vagyunk, igyekezzünk feladataink közül elhalasztani azokat, amelyeket lehet. Kerüljük a nehéz, zsíros ételeket, a vörös húsokat, a túl sok kávét és alkoholt. Segítsünk szervezetünknek azzal, hogy nem terheljük fölöslegesen.

Melegfront

Melegfront esetén a tünetek már néhány órával a front átvonulása előtt jelentkezhetnek. Ilyenkor emelkedik a hőmérséklet, nő a páratartalom, és csökken a légnyomás; mindezek vérnyomáscsökkenéshez, pulzusszám-emelkedéshez, migrénes panaszokhoz, fáradékonysághoz és ingerlékenységhez vezetnek. Jó tudni, hogy a meleg hatására allergiás panaszaink erősödhetnek. Mindezek főként a szív- és érrendszeri panaszokkal élőktől igényelnek nagyobb odafigyelést.

Sokkal több folyadékot, lehetőleg szénsavmentes ásványvizet, akár napi 4-5 litert is ajánlott fogyasztani. Ajánlatos még elkezdeni, vagy esetleg megemelni a napi, elsősorban B-vitamin-bevitelt. Legjobb persze a zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű pékáruk és olajos magvak fogyasztása, de az étrend-kiegészítők is megfelelnek. És pihenni, pihenni, pihenni, amennyit csak lehet. Akinek kertje, erkélye van, természetesen ne a napon, hanem árnyékban próbáljon meg aludni, szenderegni egy fél órát délután. Ez még a fiataloknak is ajánlható.

Az elvonuló front mögött már inkább vérnyomás-emelkedés, illetve fokozódó légzés, szívműködés ronthatja a közérzetünket. Különösen akkor, ha magas a vérnyomásunk, pajzsmirigy-túlműködéssel vagy cukorbetegséggel küzdünk, de lelki panaszok is felléphetnek, így például felerősödhet a szorongásra való hajlam, továbbá sokaknál jelentkeznek alvászavarok. Érdemes szót ejteni a kettős fronthatásról is, amely esetén egyaránt előfordulhatnak mind a meleg-, mind a hidegfrontra jellemző kellemetlenségek.

Fotó: Shutterstock.com

Hidegfront

Amikor hidegfront érkezik, akkor a páratartalom és a hőmérséklet lecsökken, a légnyomás pedig nő. Ilyenkor a vérnyomás emelkedik, szaporább szívverés érzékelhető, nyugtalannak érezhetjük magunkat, pláne, ha nagy szél is kíséri a hidegfrontot. A reumával, keringési zavarokkal küzdőknek ilyenkor fokozottan kell figyelniük magukra, miként a szív- és érrendszeri problémával küzdőknek is.

A hidegfront betörésekor növekszik a szívinfarktusok száma. Ennek az oka az, hogy alacsony, vagy hirtelen lecsökkenő hőmérséklet miatt beszűkülnek az erek – köztük a szív artériái is –, így csökken a szívizmok vérellátása. Mivel a test úgy reagál a hidegre, hogy összehúzódnak az erek a bőrben, és a szívnek erősebben kell dolgoznia, hogy a vért mozgásban tartsa a keskenyebb erekben is.

Az esetleges vérnyomáskiugrás tünete lehet az erős fejfájás, tarkótáji nyomás. Fokozódhat a görcskészség is, amely szívbetegeknél okozhat szorító mellkasi érzést, de például vesebetegek hasi görcsét is kiválthatja. Mindkét tünet jelentkezése esetén orvosi segítséget ajánlott kérni!

Ha frontérzékeny vagy

Fotó: Shutterstock.com

Az orvosok szerint régen, amíg az emberek többet tartózkodtak a szabadban, nem voltak elzárva a természettől, hidegtől, melegtől, vihartól, esőtől, kevésbé szenvedtek a frontoktól. Szervezetük ugyanis hozzászokott az időjárás változásaihoz, és megtanult alkalmazkodni. Ezért annak, aki frontérzékeny, érdemes nagyon sokat szabad levegő tartózkodni, sétálni, akkor is, ha esik az eső, vagy nagyon hideg van. Ezenkívül néhány tanács:

  • Reggel zuhanyozz 2 percig hideg, majd 2 percig meleg vízzel. S ezt ismételd meg háromszor
  • Ha módodban áll, szaunázz. A 60 fok feletti hőlégkamrában szervezeted megtanul alkalmazkodni a szélsőségekhez. Különösen így van ez, ha szaunázás után hideg vízzel tusolsz le.
  • Használj aromalámpát. Párologtass citromfű, orbáncfű, levendula, rozmaring illóolajakat, de csak tiszta, gyógyszertári minőséget.
  • Tanulj meg néhány relaxációs gyakorlatot, s ha tudod, hogy front közelít, nyugtasd meg ezzel az idegrendszeredet.
  • Rendkívül jó hatású a talpmasszázs is. Persze ehhez idő, pénz és jó masszőr kell. De ha ügyes vagy, a legfontosabb mozdulatokra párodat is megtaníthatod.

A Covid hatása

A Covid-fertőzésen átesettek gyakran panaszkodnak arra, hogy bár korábban soha nem voltak frontérzékenyek, a betegség hosszú távon is megmaradó egyik tünete az erős frontérzékenység. Ez valószínűleg összefügg a fertőzés másik tartós tünetével, a gyakori heves szívdobogással, fáradékonysággal, mely a szívizom érintettségével magyarázható.

Címkék: frontérzékenység, melegfront hatása a szervezetre, hidegfront hatása a szervezetre

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!