Az én apukám olyan híres bohóc volt...
Gommermann István az ötvenes évek legnagyobb slágereinek zeneszerzője.1956. október 23-án a felesége, Boros Ida épp a rádióban énekelte fel Honvágy című dalát, amikor kitört a forradalom.
Mivel akkoriban gyakori és elfogadott szokás volt külföldi zenei motívumokat felhasználni, a szerző maga sem titkolta, hogy amerikai forrásokhoz nyúlt:
„Bécsben figyeltem fel erre a dalocskára, amit ismereteim szerint Frank Miller amerikai zeneszerző komponált, és Dean Martin énekelt, persze, egészen más szöveggel. Amikor a magyar strófákat írtam e dalhoz, még semmi jele nem volt a forradalmi változásoknak. A Honvágy-dallal a már akkor is külföldön élő magyarokra gondoltam, hogy ne felejtsék el a magyarságukat. Az események azonban úgy hozták, hogy más üzenetet is tartalmazott" – magyarázta az 1957 óta külföldön: Izraelben, Németországban és az Egyesült Államokban élő Gommermann István, akivel 2008-ban Budapesten beszélgetett a slager.network.hu munkatársa.
A Honvágy című dal az 56-os emigránsoknak valóságos himnusza lett. A mi szempontunkból azonban érdekesebb az az operettrészlet, amelyben Gommermann egy bohóc apukáról ír, rá emlékező fia nevében. A szerző ezt is német forrásból merítette, Paul Burkhard német szövegét vette alapul, szinte szóról szóra. Ez a dal lett az ötvenes évek személyi kultuszának egyik legnagyobb slágere, szinte mindenki fújta vidéken és a fővárosban.
Heller Ágnes, mikor visszaemlékezett a rákosi idők színházi világára, ezt írta az bohóc apát példaképül állító dalról: „Az első musical, amit Magyarországon adtak, egy bohóctörténet volt, s abban szerepelt egy dal: »Az én apukám egy olyan híres bohóc volt, / mint amilyen még nem volt sohasem. / Piros haja volt, és krumpliból volt az orra, / trombita szólt, amikor megjelent…«, és amikor befejezték: Éljen Rákosi, éljen a párt! – kiabáltuk ritmikusan. Mikor kezdték kiengedni az embereket a börtönből, mindenki kicsit összeszedte magát, összejártunk, barátkoztunk, és együtt énekeltük: Az én apukám egy olyan híres bohóc volt, éljen Rákosi, éljen a párt! – és nevettünk.”
Rákosi, aki szintén valamennyiünk édesapja volt – ahogy akkoriban kötelező volt titulálni –, valószínűleg nem érezte a párhuzamot, mert ugyan rendszeresen zaklatták a szerző-előadó házaspárt, és egy időre a működési engedélyüket is bevonták, magát a dalt sosem tiltották be. Meg kell jegyezzük, hogy ez a rövid szöveg valóságos freudi bravúr: egy gyermek ártatlan rácsodálkozása az apjára, aki bátor és rettenthetetlen. A dallama pedig ugyan fülbemászó, de kimondottan szomorú.
A teljes szöveg pedig így hangzik:
Az én apukám egy olyan híres bohóc volt,
mint amilyen még nem volt sohasem.
Piros haja volt, és krumpliból volt az orra,
trombita harsant, mikor megjelent.
Nem félt sosem ott fenn, a trapéz tetején,
mókázott ő a szörnyű mélység szélén,
mert az én apukám egy olyan híres bohóc volt,
mint amilyen még nem volt sohasem.
Nem félt sosem ott fenn, a trapéz tetején,
mókázott ő a szörnyű mélység szélén,
mert az én apukám egy olyan híres bohóc volt,
mint amilyen még nem volt sohasem.
Még nincs hozzászólás