Az álmodozások kora után

2021. július 7. | Írta: Dogossy Katalin

Amikor az ember elmúlt már ötven, próbál visszaemlékezni azokra a gyönyörű időkre, amikor leste a telefont meg a csengőt, hogy a szerelme jön-e, felhívja-e. És felvette a fiú trikóját, nyaka köré tekerte a sálját, hogy a tárgyak segítsenek együtt lenni vele.

Emlékszem azokra a gyönyörű időkre, amikor a gyomrom összeszorult minden randi előtt, és fogyókúrázni sem kellett, hiszen nem bírtam enni egyáltalán. Sajnos régen elmúltak azok a szép napok, amikor az idő nem reggeltől estig, estétől reggelik tartott, hanem randitól randiig. És oly izgalmas volt a másik ember, ahogyan írod fiatal barátnőm, az a kedves, édes srác. Oly ismeretlen, felfedezni való, amilyen maga az élet. Tele ígérettel és álmodozással, vággyal.

S persze csalódással is, hiszen az álmok bizony néha hazudnak. S hiába olyan kedves és édes a srác, amikor jobban megismered, amikor lekerül orrodról az a bizonyos rózsaszín szemüveg, látsz mást is, nem csak kedves és édes dolgokat. Látod a koszos zokniját az ágy alatt, érzed a sör szagát, amikor megcsókol, látod, hogy nem hajtja le maga után a vécéülőkét. És horkol, viszont nem hajlandó mosogatni. Elvárja, hogy az ágyba vidd a kávét, s nem ad cserébe mást, csak ásítást.

Azt kérdezed tőlem, fiatal barátnőm, hogy volt-e énvelem is olyan, hogy a fiú hazudott. S nem a betegség és nem a sürgős munkája, sem váratlan rokonlátogatás volt az oka annak, hogy nem jött el a randira. Hogy volt-e ilyen, azt kérdezed.

Nos, volt, sokszor volt, hogy hazudtak nekem azok az édes, kedves fiúk, vagy hazudtam én nekik, mert nem tudták, és nem tudtam még én sem, hogy ki az, akit keresek. Mentünk az orrunk után, és ha belebotlottunk valakibe, azonnal bele is szerettünk, mert teleképzeltük mindenféle jóval, széppel. Mert szerelmesek voltunk a szerelembe, és a szerelmünk tárgyat keresett. Egy embert, akibe beleköltözhet.

Többnyire kiderült, hogy a fiú, az a kedves, jó és édes csak az első randin volt ilyen, a másodikon már kevésbé, a harmadikon már megmutatta az igazi arcát, így aztán nem volt negyedik randevú. De mi sem voltunk olyan őneki, amilyennek először látott minket. Tán észre sem vettük, hogy olyannak hazudjuk saját magukat, amilyennek ő látni szeretne. Nem vagyunk sem olyan kedvesek, jókedvűek, szenvedélyesek. Vagy hát nem mindig.

Talán magunknak sem akarjuk bevallani, hogy már megint ugyanaz történt, nem találtuk meg az igazit. És ez a kapcsolat sem tart majd mindörökké, nem lesz belőle hófehér ruhás álomesküvő. Nem lesz nászút tengerparti hotelben, csillagfényes éjszaka, sem babaszoba.

Egy biztos, a párkeresés hosszú útja több kisebb-nagyobb hazugsággal van kikövezve, mert minden új kapcsolat kezdetén szebbnek, jobbnak, kedvesebbnek, megértőbbnek mutatkozunk annál, amilyenek valóban vagyunk. S a másik, az a kedves, édes fiú is valószínűleg szintén hazudik.

Azt hiszem, hogy a párkapcsolati hazugságok végül is két csoportra oszthatók. Vannak azok, amelyekkel a fiúk meg akarják tartani a lányokat. És azok, amelyekkel meg akarnak szabadulni tőlük. Ha elég sokáig él az ember, mindkettővel találkozik. Csak remélni tudom, kedves fiatal barátnőm, hogy te kevés szakítós hazugsággal találkozol majd, és megtalálod az igazit. Aki persze szintén hazudik majd, de már csak azért, nehogy elhagyd. S az mégiscsak más kategória.

Címkék: párkeresés, szakítós hazugságok