Apuka születik
Talán nincs is nagyobb büszkeség egy férfi számára, mint amikor kiderül, apa lesz. Nyomban körbetelefonálja a haverokat, hogy egy pár korsó sör mellett bejelenthesse a nagy hírt. Kicsúcsosodott férfilétének lényege, embert nemzett erre a világra.
Aztán, ahogy múlnak a hónapok, és a poci egyre kerekebb lesz, a pasi fejéről a korona valahogy átcsúszik a kismamáéra. Mert ő az, aki a terhet viseli kilenc hónapon át, ő az, aki percnyi kapcsolatban áll a jövevénnyel, és tudja, mikor merre rúgott, és ő fogja világra hozni is, ami, ugye, nem kis férfimunka.
A férfiszerep itt még mindig fellelhető (nyomokban), mert ki más masszírozná a megduzzadt talpacskát esténként, ki más emelgetné a nehéz csomagokat, ki más rohanna át a városon kétszázhússzal – megdöntve a formaegyes világcsúcsot – a jajgató asszonnyal, hogy még időben a kórházba érjen.
És az asszonyka szempillarebegve bámul fel a férfira, akire számíthat, aki megmenti, aki az ő férjeura, egészen addig, míg a vajúdás be nem indul. (Egy szülőszobán zajlott riportom során tisztán hallottam, amint egy vajúdó nő a férjét és annak összes hímtársát egyszerre átkozta ki a világból, nem éppen a legszalonképesebb szavakkal a fájdalom miatt, melyet a szüléssel okoznak…)
Macsó vagy prüntyimüntyi?
Aztán, amikor a család végre kibővül, és a rokonok már mind gratuláltak, micsoda nemzés is volt ez, hogy ilyen tökéletes férfigyermek (vagy lány) másolódott eme apukából, akkor a férfiszerep valahogy hirtelen háttérbe szorul. Már nincs szükség a határozott kiállásra, a szexi ölelésekre és suttogásokra, az ötvenes karra és kockahasra, hanem csendre, gyengédségre, gügyögésre, pelusozásra, büfiztetésre és sok csikicsikire meg pocipuszira van szükség.
És itt a férfi választás elé kerül. Vagy megmarad macsónak, és nem gügyög, és nem csikicsikizik, és csak néha pocipuszizik, és ő a nemes pénzkereső és családfenntartó, vagyis nem fordul ki önmagából.
Vagy nem. De erről majd később.
Ám ha igen, akkor előbb-utóbb trónfosztják, félresöprik, aztán meg is feledkeznek róla. Menj csak, neked úgyis a melód a legfontosabb, nyugodtan lébecolj csak a haverjaiddal, rád itt úgy sincs szükség, szóval ilyesmiket vágnak a fejéhez.
Magamra maradtam a gyerekünkkel
– A párom, amióta a baba megszületett, mintha menekülne otthonról – mondja a 28 éves Krisztina. – Hajnalban elmegy, és késő este jár haza. Arra hivatkozik, hogy valakinek pénzt is kell keresnie. Igen, de a meló után sem jár haza, inkább elmegy csavarogni, meg az anyjához, aki szerinte nem tud gondoskodni magáról, és a segítségére szorul. Hát, szerintem meg kiváló egészségnek örvend a mama, és én szorulok segítségre.
Egészen egyedül maradtam a gyerekkel, meg a háztartással. Felkötöm a hátamra a picit, úgy megyünk a közértbe, megszakadok, mire mindent hazacipelek. Régen volt szép munkám, életem, felöltözhettem csinosan, eljártunk szórakozni, de már csak a pecsétes pólók maradtak, meg napi huszonnégy órában a baba. Imádom a kisfiamat, ő az életem értelme, de szeretném visszakapni a férjemet, akinek a kedvéért régen szép lehettem, és aki mindenhová magával vitt, és szeretett.
A másik választás
Azt kérdeztük tehát, hogy macsó vagy prüntyimüntyi… Ha a férfi úgy dönt, hogy macsóságának új színt adva csak azért sem hátrál meg a kakis pelusok elől, és igenis negyedszerre is ugrik, hogy meglangyosítsa a tejecskét a hosszú nyári éjszakában, mely vereslő, éber hajnalba fordul, és igen, ilyenkor még gügyigügyizik is, és hintáztat is, meg versikét is szaval, és hajlandó megfeledkezni mind a szép magyar nyelvről, mind a két oktávval mélyebben fekvő orgánumáról, mind a százhúszas IQ-járól, csak hogy a babát és mamát kuncogni lássa, akkor viszont megesik, hogy a következő panasszal illetik majd szegény fejét:
„A férjem egy gügyögő dadus”
Fenti kijelentést a 32 éves Amália tette egy kellemesnek induló, de sötétbe boruló vasárnap délután, amikor rádöbbent, hogy a házassága már semmiben sem hasonlít egy férfi-nő kapcsolathoz. – Azért szerettem bele négy évvel ezelőtt Mikibe – meséli –, mert elvarázsolt a férfiassága, a határozottsága, és bár emiatt sokat veszekedtünk, a dacos hajlíthatatlansága.
Lejárt focizni egy klubba, és mindig ő rúgta a legtöbb gólt, emellett kondizni járt, motorozott, és nagyon jól helytállt a munkahelyén is. Ráadásul soha senkivel nem volt olyan jó szeretkezni, mint vele. Aztán jött a baba, és minden megváltozott. Teljesen beleszerelmesedett a lányunkba, éjjel-nappal vele akar lenni, nem focizik, nem kondizik, viszont énekel és mesét mond, olyan hangon, mintha ő is elfelejtett volna beszélni. Kitty másfél éves, és csüng az apján, ami persze jó. De néha, amikor elnézem őket, rádöbbenek, hogy Miki már nem férfi, hanem egy gügyögő dadus. Elveszett közülünk a vágy. Már szinte soha nem szeretkezünk.
Harmadik választás nincs?
De van. És bár a férfiakon, mint mindig, most is sok múlik, mégis az a helyzet, hogy többségében a nők kezében van a kulcs a helyzet megoldásához. Igaz, hogy egy kisbaba varázslatos, és őrült nagy felelősség őt jól ápolni, szépen nevelni, gondosan etetni, és az is igaz, hogy fejlődésével minden egyes nap újabb meg újabb mutatvánnyal bűvöl el minket, amiről rossz lenne lemaradni, de mégis…
Ott van az a szegény, boldogtalan ember, ott ácsorog a gyerekszoba ajtajának dőlve a koronája és trónja nélkül, vessünk rá is néha egy-egy kedves pillantást. Aztán, ha a nagymamák olykor ráérnek, öltözzünk fel csinosan, szépen, még ha hullafáradtak vagyunk is, és csaljuk el egy pásztorórácskára, ahol megint férfi lehet, mi pedig nők. Szempilla-rebegtetők.
Nem csak a baba a fontos!
Tari Annamária pszichológus szerint az anyaság élménye gyakran olyan erős, hogy a nő észre sem veszi, hogy szinte csak a gyermekéről képes beszélni, s tudattalanul is azt várja el a férjétől, hogy ő is csak erre legyen kíváncsi. Ennek az az érzelmi üzenete, hogy valójában kizárólag a baba a fontos, az élet többi területe – és benne a férj élete – kezd érdektelenné válni.
Sok konfliktustól menekülhet meg az a pár, ahol mindkét fél arra törekszik, hogy a hajdani férfi-nő kapcsolatuk újraéledjen. Ha azonban az apa peremre kerül, szokatlan érzelmi attitűddel, haraggal, irigységgel, féltékenységgel reagálhat a helyzetre. Az ilyen szituációkból következik az, hogy az ifjú apa nem rohan haza, nincs az arcán túláradó boldogság, mert nehezen emészti meg, hogy megszokott érzelmi pozíciója megváltozott.
Az anya sok esetben azt éli át, hogy amíg az ő élettere beszűkül az otthonára, addig az apa változatlanul a külvilágban dolgozik és működteti kapcsolatait. Ez egy idő után óhatatlanul aszimmetrikus helyzet kialakulásához vezethet: az anyával otthon nem történik semmi, csak a bevásárlás és a sétáltatás jelenti a külső élményforrásokat, míg társa élete továbbra is érdekes és változatos.
Az első hajszálrepedések akkor mutatkoznak, amikor az anyák rossz néven veszik, ha munkaidő után nem azonnal rohan haza férjük, vagy továbbra is megtartja hobbiját, sportol, barátkozik, szórakozik. Még a legmegértőbb nőben is indulatok születhetnek, hiszen ő egy izolált és kiszolgáltatott helyzetben van, nem rendelkezik már annyi szabadidővel, mint régen, napirendjét sem saját szempontjai szerint osztja be, és ha ráadásul még vacsorát is neki kell főznie, végképp átélheti a konyha–gyerekszoba–közért háromszögébe zártságot.
A fiatal anyák sokszor kínzó érzelmi válságként élik meg, hogy életük teljesen átalakult, elveszett a szabadságuk. Ennek következményét gyakran a gyerek sínyli meg, aki állandóan jelen lévő új tagként folyamatos ellátást és érzelmileg stabil anyát igényel.
(Forrás: Mindennapi Pszichológia)
Még nincs hozzászólás