Apró trükkök a tartós boldogsághoz
Ha megkérdezel valakit, szerinte mi kell a tartós boldogsághoz, azt fogja mondani, hogy szeretet, biztonság, anyagi javak, egészség.
Igaza is van, csakhogy ezek a dolgok sosem állandóak az életünkben. Ha vannak, repdesünk és boldogok vagyunk, ez igaz, de azonnal elszomorodunk, ha nincsenek. A stabil, szinte zavartalan boldogsághoz ezek a dolgok kevesek.
Ha nincs, aki szeret?
De nézzük sorban. A szeretet nagy áldás, ha van. Ha vannak szüleid, szerelmed, gyereked. Ha meghallgatnak, ha bármikor átölelheted őket, ha érzed, hogy szurkolnak neked. De mi van, ha olyan szakaszba ér az életed, hogy sem gyereked, sem szüleid, sem szerelmed? Boldogtalannak kell lenned?
Pénz és biztonság
Biztonság… Egy klassz lakás riasztóval. Nem tudom, voltál-e már nagyon szomorú és reménytelen ebben a klassz lakásban, amelynek riasztója is volt? Ugye, voltál. De ha meggondolod, egy börtöncellában is lehetsz biztonságban.
Anyagi javak? Hát, igen. Egyszer azt mondtam egy barátomnak, a pénz nem boldogít. Mire rávágta, hogy dehogynem. És nem vette észre, hogy az élete hónapok óta azért szörnyű, mert a sok-sok pénzükért acsarkodnak a válás során a feleségével, a sok-sok pénz hozta az adóhatóságot a vállalkozására, és a sok-sok pénze nem engedi, hogy elhiggye, önmagáért szereti az a valaki, akit szeret.
Áramszünet
Egészség? Igen, ez ravasz kérdés. Az egészség boldoggá tehet, ha sokáig betegek voltunk. De általában senki nem kel azzal, hogy de jó, egészséges vagyok, ha általában egészséges. A betegség viszont annyi mindenre felnyitja a szemünket.
Megmutatja, kik azok, akik ilyenkor is mellettünk állnak, felfedezhetjük, hogy egy idegen kórházi személyzetben is mennyi emberség és szeretet van. De a legfontosabb, hogy a betegség olyan, mint egy áramszünet. Hirtelen sötét lesz, kikapcsol a tévé, a rádió, és nem marad más számunkra, csak önmagunk.
A betegségek legtöbbször azért jönnek, hogy rákényszerítsenek egy kis pihenőre, önvizsgálatra, egy kiadós sétára a lelkünkben. És ez a séta akár boldoggá is tehet.
De akkor mi kell?
A teljességben élünk. Minden a rendelkezésünkre áll, amire szükségünk van, még ha ez ebben a pillanatban hihetetlennek tűnik is. Mert inkább úgy gondolkodunk, hogy már hogy élnénk a teljességben, amikor már megint elromlott a kocsi, a számlák csak gyűlnek, és megint indul a fűtésszezon?
Pedig ezt is mondhatnánk: de jó, van autóm, még ha el is romlott, van otthonom, amelyhez számlák tartoznak, és van pénzem, amelyből fizetni tudom mindezt.
Igen, az ember természete, hogy örökké elégedetlen. Mindent, amije van, lekicsinyel, leértékel, és többre, jobbra, másra vágyik. Ám amint megszerezte az áhított dolgot, lekicsinyli azt is, szóval kezdi az egészet elölről… Nem hiába mondta Buddha, hogy minden szenvedés oka a sóvárgás.
A szépséget keresd!
Hajlamosak vagyunk mindenben a szokatlant, a nem oda illőt, a hibát keresni, és ítélkezni. Ha például az utcán sétálunk, és egy kék hajú lányt látunk, kinevetjük, és nyugtázzuk, hogy csak a hülyék csinálnak ilyet, mi viszont milyen klasszak vagyunk, hogy nekünk barna a hajunk.
De mostantól legyen így: itt ez a kék hajú lány, milyen érdekes. Milyen szokatlan a bátorsága. Nyilván tudja, hogy meg fogják bámulni, de miért van szüksége erre? Talán arra vágyik, hogy végre figyeljenek rá, hogy szeressék? Ahogy mindenki…
Vagy csak azért kék a haja, mert a szabadságát hirdeti? Esetleg művész, aki önmagát is festővászonnak tekinti? Tényleg, milyen szép a kék szeme ezzel a kék kerettel, ugye? Amilyen könnyű elítélni valakit, épp olyan könnyű megkeresni benne azt, ami jó és szép.
De nem csak embertársainkról van szó. Hagyjuk abba, hogy szidjuk az időjárást, hiszen kis jóindulattal az eső is lehet hangulatos. Ne a szemetet vegyük észre az utcán, hanem a békésen lépkedő galambokat, a felhős-kék eget, a különleges homlokzatú házakat. Keressünk minden pillanatban valamit vagy valakit, ami öröm a szemünknek.
Adj örömmel!
Agyoncsépelt közhely, hogy adni jó. Pedig tényleg jó. Adni pár forintot a kéregetőnek, átutalni egy ezrest egy szervezetnek, mely rászorulókat támogat, sütit vinni a szomszéd néninek a kórházba, elbeszélgetni egy magányos ismerőssel, jó, jó, jó…
És nem azért jó, mert vállon veregethetjük magunkat, hogy milyen klassz emberek vagyunk, hanem azért, mert abban a pillanatban szétárad bennünk valami finom, szép öröm, béke, szeretet, ami nem mérhető össze egy adag csokival, amit mi eszünk, vagy a kaparós sorsjegy nyereményével.
Fantasztikusan vagyunk kitalálva, hisz amikor adunk, belül tombol az öröm, melynek nincs tárgya, amit nem tudunk széfbe zárni, és amiért nem osztanak díjakat.
Mitől félnél?
A félelem a legnagyobb sötétség. Minden, ami a világunkban rossz, gonosz, az a félelemből táplálkozik. Félünk, hogy ha nem vagyunk elég erősek, hatalmasak, gazdagok és sikeresek, akkor nem fognak szeretni minket, ezért aztán bármire képesek leszünk a hatalomért, pénzért, sikerért.
Minden félelem alapvetően abból az elképzelésből fakad, hogy nem vagyunk szeretve. Holott lényünk eredendően tiszta és szerethető, és a teljesség gyönyörűségét élvezi. Ha az ember képes elfogadni, hogy tudata, lelke halhatatlan, és a feltétlen szeretet övezi, idővel belátja azt is, hogy nincs mitől félnie.
És ha ezt napra nap százszor is elismétli magában, az alaptalan félelem hamarosan elszáll. Márpedig a félelem mindig alaptalan, nem valóságos, a szó is jelzi, csak fél-elem. Az elménk szüleménye, mely a jövőben keresi léte beteljesedését, holott a jövő is csak képzelgés. Nincs más, csak a jelen pillanat teljessége a szeretetben.
Miért ne nevetnél?
Szemlélhetjük az életünket tragikus elkeseredettséggel és szorongva, abban bízva, hogy egyszer majd eltűnnek a gondok, és egy időre boldogok lehetünk.
Vagy nézhetjük ezt a kusza körforgást humorral, bizalommal és szeretettel. Nincs lélekemelőbb, mint egy jót nevetni önmagunkon, például, hogy milyen butaságokon szoktunk bosszankodni, milyen semmiségeken veszekszünk a párunkkal, gyerekünkkel.
Persze, a nevetés csak akkor igazán boldogító, ha nem mások kárára történik. A káröröm vagy a gúnykacaj legfeljebb csak pillanatokra okozhat felszínes örömöt, végül azonban egyre keserűbbé tesz minket.
Aki igazán és szívből nevet, bármin képes nevetni, akár ok nélkül is, csakúgy, mint a gyerekek. És ez a fajta nevetés ragályos. Könnyűvé tesz és felemel, gyógyít és boldogít, ahogy mindenki mást is, aki elkapja tőlünk. Hogy esetleg a többiek azt hiszik, megbolondultunk? Na és? Inkább bolondok legyünk, mint boldogtalanok.
Szeretlek!
Egy távol-keleti mantra megtisztít a rossz érzésektől, és feltölt egész napra boldogsággal. Négy szóból áll, mely így hangzik: Szeretlek. Sajnálom. Bocsáss meg! Köszönöm.
A ’szeretlek’ mindennek és mindenkinek, a világegyetemnek szól, melynek része vagyunk. A ’sajnálom’ a mélyről jövő megbánás és részvét, az együttérzés szava. Mindazért a fájdalomért, amit valaha okoztunk, és mindazért, amit nem mi okoztunk, de fájdalmat okoz másoknak.
A ’bocsáss meg’ kimondásával egy konkrét személyhez szólunk, akinek valaha keserűséget okoztunk, de nincs módunk személyesen megkövetni. A ’köszönöm’ pedig a totális hála az életért, a világ csodáiért, a társakért, a betevőért, a szeretetért, amely megadatik nekünk.
E négy szónak hatalmas spirituális ereje van, és az Univerzum – vagy ha tetszik, Isten – mintha visszamosolyogna ránk, amikor kimondjuk.
Még nincs hozzászólás