'Alapvetően elégedett vagyok azzal, amit kaptam'
Híres sportolócsaládból származik. Édesanyja, Székely Éva úszó és édesapja, Gyarmati Dezső vízilabdázó hamar legendává váltak. Ő maga az olimpiai ezüstérem után huszonegy évesen abbahagyta az élsportot, mert gyermeket várt. Az úszást az orvoslásra cserélte, és egy ország szerette meg a képernyőről, ahol hozzáértőként beszélt szakterülete, a gyermekgyógyászat kérdéseiről.
RIDIKÜL MAGAZIN Mióta találkoztunk, csöng a telefon, jelez a gép. Holott már lejárt bőven a rendelési idő. Hogy lehet ezt bírni?
GYARMATI ANDREA Nincs lehetőségem, hogy ne bírjam. Ez egy ilyen munka. Néha nem is érzékelem, mekkora az őrület, csak épp rettenetesen elfáradok. Zajos, kicsit hektikus világ ez, és nagyon fontos, hogy ne nézzek el semmit, ne tévedjek lényeges kérdésekben.
RM Gondolom, hosszú pályafutása alatt önnek is feltűnt, mennyire megváltoztak a szülők. Egyesek túlféltik a gyereket, mások meg…
GYA …az internetet bújják, és úgy képzelik, mindent jobban tudnak. De akár a túlféltésnek, akár az ilyen internetes túltájékozódásnak az is lehet az oka, hogy elkezdett egy idősebb generáció kismamává válni. Amikor húszéves vagy, sokkal könnyebben és lazábban csinálsz mindent.
RM Nem zavarja, hogy a netről vett ilyen-olyan diagnózisokkal mintha kétségbe vonnák a szakértelmét?
GYA Ezt sosem éreztem. Több mint negyven éve tanulom ezt a szakmát mint szakember, mint anyuka. És nem vagyok a tanulmányaim végén. Mikor nagyon elbíznám magam, és hátradőlnék, érkezik egy kis beteg valami bonyolult betegséggel, vagy az anyuka egy felállított diagnózissal, és ilyenkor mintha a világegyetem üzenne, hogy igenis figyeljek, koncentráljak, van feladatom.
RM Különös, hogy orvosként ennyire fontosnak tartja a spiritualitást.
GYA Popper Pétertől tanultam, hogy nem csupán egy út létezik. Ez nem azt jelenti, hogy hiszek is mindenben, csak hogy nem zárok ki semmit. Azt pedig, hogy létezik pszichoszomatika, naponta megélem. Egy diszfunkcionális családban a gyerek a tünethordozó, a szülők szándékai ellenére, persze.
Azokban a családokban, ahol a szülők játszmáznak, a gyereknek fülbetegségei lehetnek, mert mondjuk nem akar hallani. Az a gyerek, amelyikre nem figyelnek igazán, tudattalanul is betegségeket kreálhat magának. Olyan is előfordul, hogy hiperaktív lesz, mert fel akarja magára hívni a figyelmet. A gyerek kiszolgáltatott, úgy védekezik, ahogy tud.
RM Az persze már természetes, hogy alig van idő a gyerekekre…
GYA Sajnos manapság az egész világ erről szól: rohanjunk, menjük, csináljuk! Meg kellene tanulni visszavenni egy kicsit mindebből. Persze, én is túlhajtom magam, épp a múltkor mondta a fiam, hogy „anyu, olyan vagy, mint a pöttyös labda, egész nap pattogsz”. Egyszóval én magam is hiperaktív vagyok. Megspékelve egy mérhetetlen segíteni akarással, amit akár függésnek is lehet nevezni.
Ám eszerint szerencsésen választottam pályát, mert itt mindezt el is várják tőlem. Persze, a korom szerint nyugdíjba is vonulhatnék, de nincs kedvem otthon ülni, szeretnék még a pályán maradni. És nem is érzem magam annyi idősnek, mint amennyi vagyok. Csak reggelenként, vagy amikor a tükörbe nézek. De ez se zavar igazán.
RM Apropó tükör! „Én ebben a családban nem lehetek szép” – nyilatkozta hosszú évekkel ezelőtt. Hogy élte és éli meg a saját nőiességét, mit gondol a külsőségekről?
GYA Sosem merült fel bennem, mennyire vagyok nőies, nem gondolkodtam rajta. Nagyon hamar férjhez mentem, és annyira szerettem a fiam, Máté édesapját, és olyan boldoggá tett, hogy Hesz Mihály felesége lehetek, hogy talán emiatt is gondoltam: biztos van bennem valami. Sosem tartottam magam szépnek, de tudok jól kinézni, fotogén vagyok, és nagyképűség nélkül állíthatom, hogy képes vagyok hatni.
Ha belépek valahová, és azt akarom, hogy vegyenek észre, akkor anélkül, hogy bármit is tennék, így lesz. Ez egy képesség, mint ahogy az is, hogy bátran beszélek bármilyen közönség előtt, és nem zavar a képernyő sem. De ha csak a kamerába kell beszélnem, az rémes; szükségem van emberi kontaktusra. Részt vettem egyszer egy fotózáson, ahol ott volt egy modell is. A fotós kérdezte, készen van-e. „Várj, össze kell raknom az arcomat” – mondta a lány. És a szemem láttára változott át egy szép, de átlagos nőből fotómodellé. A profik ezt tudják, megtanulták, ahogyan én a pillangózást...
De én ilyesmire nem vágytam soha. A családomban annyi szép ember volt, hogy nálam ez nem került első helyre. Anyám gyönyörű volt, az apám ájulás, a férjem is az volt. Én inkább kedves és okos szerettem volna lenni, ez sokkal jobban izgatott.
RM Gyermekként mégis színésznő akart lenni…
GYA Mint oly sok kislány, én se tudtam mást elképzelni. Aztán tízéves koromban a szüleim elváltak, mert az apukám beleszeretett egy színésznőbe. Nos, innentől úgy gondoltam, egy családban egy színésznő bőven elegendő. Természetesen én olyan színésznő akartam lenni, mint a legnagyobbak, mint nagy kedvencem, Audrey Hepburn például. Mindebből csak annyi maradt, hogy máig szeretem a filmet, a színházat. Sajnos ritkán jutok el színházba, mert nincs időm felkészülni előtte. És számomra a színház ünnep, az nem megy, hogy csak úgy beesem. Meg kell adni a módját, éppúgy, mint ahogy a színészek is megadják.
RM A sport egy nagyon másféle út. Sokak szerint az élsport világa kegyetlen.
GYA Számomra soha nem volt az. Persze, én is fél ötkor keltem, sokat kellett úszni, de ma is ezt tenném. Életem legboldogabb időszaka volt. Pontosan tudtam, mire készülök, és ennek mi az ára, mit kell tennem. Világosabb volt minden, mint bármikor utána. Gyerekfejjel tudomásul vettem, hogy a nagy eredményért dolgozni kell. Ennek a muníciója máig kitart.
Ahhoz, hogy én a pályámon haladni és érvényesülni tudjak, ugyanúgy munka és kitartás kell. A mindennapokban főképp. Folyamatosan keresem az új célokat, a kihívásokat, öt éve például elkezdtem a maratonra készülni. Ez se a sült galambra való várakozásról szól. Azóta a távot már többször lefutottam, igaz, nagyon lassan. Rettentően szégyellném, ha felszednék a pályát alólam, miközben én még mindig futok, úgyhogy bennem van, hogy minél jobb eredményt érjek el.
És az ilyen élmények visznek tovább. Ha megkérdeznék, újrakezdeném-e az élsportolást, azt kellene felelnem, hogy bizony, igen.
RM Kiadója, a Saxum épp az ön negyedik könyvével ünnepli a huszadik születésnapját. Négy könyv után írónak tartja magát?
GYA Viszonylag jó szókészletem van, és amit leírok, az szeretik, érdekesnek tartják. De nem vagyok író. Inkább olvasó vagyok, ráadásul a mániákus fajtából. Lehet akármilyen késő, egy órát olvasok az ágyban, nem is tudnék elaludni enélkül. Mindent olvasok, Ken Follett-től Tolsztojig. Bizonyos könyveket tíz-tizenöt év után újraolvasok. Nagyon más az élmény: mintha nem is ugyanaz a regény lenne, egészen más érint meg belőle. Az abszolút kedvenceim, mint amilyen a József és testvérei, a Monte Christo grófja, vagy A diadalív árnyékában, minden életszakaszomban nyújtottak valami újat. Hegedűs Géza bácsi mondta egy riportban, hogy azt a könyvet, amit nem érdemes elolvasni másodszorra, azt elsőre sem érdemes…
RM Kamaszként végig edzett, aztán jött a család. Nincs hiányérzete? Mások végigbulizzák a fiatal éveket. És ön most is kerüli a társas összejöveteleket…
GYA Nem maradt ki semmi az életemből. Legalábbis semmi olyan, amire vágytam volna. Ha tudod, hogy nem szereted a pacalt, nem kérsz, nem igaz? Szívesen vagyok emberek között, de úgy látom, sokan félnek csendben maradni, tartanak a saját csendjüktől, és emiatt csinálnak zajt maguk körül. Beülnek a kocsiba, már szól a rádió, otthon megy a tévé, amúgy pedig a telefont nyomogatják. Hiányzik számomra ebből a béke. Amikor úsztam, nagy csend vett körül. Ha tetszett, ha nem, kétszer négy órát csöndben kellett lenni, hát megszerettem. De senki se higgye, hogy elzárkózó életmódot folytatok, csak épp a barátaimat az otthonomba hívom. Nagyon szeretek és tudok is főzni, így mindenki jól érezheti magát.
RM Cukor nélkül?
GYA Különféle periódusaim vannak, és sosem vagyok nagyon vonalas vagy túl szigorú. Akkor voltam vegetáriánus, amikor még kevesen, de olyankor is megettem néha a tatárbifszteket. Most a paleós időszakomat élem. Inkább azt mondanám, odafigyelek rá, hogy mit eszem. Azért mellőzöm a tejtermékeket, illetve a krumplit és a rizst, mert így jobban érzem magam, nem holmi elvek mentén szervezem az étkezést.
Egyszer végigcsináltam egy huszonegy napos böjtöt, mert kíváncsi voltam, bírom-e. Döbbenetesen jó volt. Csak vizet ittam, és közben dolgoztam rendesen. Három napig szenvedtem, azt hittem, éhen halok, aztán jött egy váltás. Nagy elhatározás volt, szeretném megcsinálni megint.
Nagyon érdekes, hogy ahhoz képest, mennyire figyelek a táplálkozásra, korábban volt egy periódusom, amikor napi három doboz cigarettát szívtam. Aztán eldöntöttem, hogy abbahagyom. És sikerült, kontroll alá került a dolog. Mindent igyekszem kontroll alatt tartani, a függő személyiség egyik ismérve ez. Ám az is igaz, hogy olyanokkal, akik csak sodródnak a világban, nem nagyon tudok mit kezdeni.
De leginkább az riaszt mostanság, hogy mindenki panaszkodik. Persze, vannak problémák, de arra kell törekednünk, hogy a múltunkból és a jelenünkből kihozzuk a legjobbat. Én így próbálok élni, és alapvetően elégedett vagyok azzal, amit kaptam. Mindig felteszem magamnak este a kérdést, hogy mi történt aznap, mi az, ami miatt érdemes volt felkelni. És minden nap megtalálom ezeket a kisebb-nagyobb örömöket. Ez pedig nagyon jó.
Még nincs hozzászólás