Aki korán bezárja az ábrándok kapuját
A hamar megfogalmazott álmoknak is lehet hátrányuk: előfordulhat, hogy valaki korán bezárja magát, és a valóság, amit elképzelt magának, mégsem olyan, mint amire számított. Az énképen, a vágyképen és a külvilágtól érkezett visszajelzéseken folyamatosan dolgozni kell, hogy azok összhangba kerüljenek.
Petra már tizennyolc éves korában az olasz divatvilágba álmodta magát. A két tannyelvű gimnázium után az olasz szak szinte evidencia volt számára, a római ösztöndíj viszont már kevésbé. Először akkor volt igazán büszke magára, amikor a Milano Fashion Institutban ösztöndíjat nyert master képzésre. Ott konkretizálódott az álma is, a Made in Italy egyetlen méltó zászlóhordozójára, a cipőiparra esett a választása. Erőfeszítések árán sikerült egy Milánótól 40 km-re lévő neves olasz cipőgyártó céghez kerülnie gyakorlatra, ahol vért izzadt, hogy elfogadják, és hogy túlélje a mindennapokat a kisvárosi közegben. A gyakorlat után a sales területét választotta, mert vonzó volt a munkakörrel járó sok utazás, és ebben a pozícióban a munkaidő fele a milánói bemutatóteremben zajlott. Két évvel később – sok munka, kevés öröm és igazi érték után – egy világmárkához váltott, azzal a reménnyel, hogy ott majd minden jobb lesz. Nem így történt. A 15 órás munkanapok, a karrierista, egyedülálló vezetőnők, a rivalizálás és a stratégiai gondolkodás hiánya Petrát egyre elkeseredettebbé tették, és annak ellenére, hogy pályája folyamatosan ívelt felfelé, ő egyre kiégettebb és boldogtalanabb lett.
Petra számára már az első nap kiderült: a milánói divatvilág azon része, amelybe ő belekóstolt, nem olyan, mint ahogy a budapesti szobájában elképzelte. Ennek ellenére próbálkozott, újabb és újabb esélyt adott magának, míg végül belátta: lépnie kell. Miután szembenézett a ténnyel, hogy a beteljesült álom nem hozta meg az elképzelt boldogságot, meg kellett értetnie a szüleivel és a környezetével is döntését, akik mindvégig támogatták a céljai elérésében. Petra végül nemcsak a milánói divatvilággal, de Milánóval is szakított, legalábbis átmenetileg. Bár sok barátja van Olaszországban, most Budapesten él, és lakáskiadással foglalkozik. Harminckét éves.
Mint mondja, racionális emberként feladni egy biztos életet egy bizonytalanabbért, nem volt könnyű. Felismerni, hogy hosszú évek kitartó és megfeszített munkája nem hozta el a szakmai kiegyensúlyozottságot, még nehezebb volt. De a dolgok változnak, és Petra azt mondja, mióta hagyja, hogy kicsit sodorja az élet, és beengedi az olyan lehetőségeket is, amiket nem ő hajt, nagyon jó dolgok történnek vele. Mikor azt kérdezem, most hogy van, azt feleli: még soha nem voltam ilyen jól.
Kevesen mondhatják el magukról, hogy ha nem követik az elementáris erővel belőlük feltörő célt, a világ szegényebb lenne nélkülük. Az emberek többsége előtt nem egy üdvözítő út áll, ám minden esetben az a szerencsés, ha a lehetőségek köre egybeesik a vágyakkal, a környezeti kihívással és a tehetséggel. Ugyanakkor nem szabad beszűkíteni a lehetőségeket: a bezártság, egy kudarc esetén, összeroppanást okozhat.
Jó hír, hogy az önmegvalósításnak nincs korhatára, normális körülmények között bármikor nekiláthatunk. A vágy, a fantázia, a képzelet az utolsó percekig életben tart.
Álmodni mindig lehet, és kell is, elképzelni a jót – legyen az egy vidám időskor, a gyerekek boldogsága, vagy egy késői önmegvalósítás – éltető folyamat.
Még nincs hozzászólás